Egy repülőnap háttere

Ismét nem egy megszokott cikket találtok. Az alant olvasható beszámoló azt próbálja meg bemutatni, miféle és mennyi munka fekszik egy-egy HA5KDR-es tárlatban, megjelenésben. Mivel az idén nyári Kecskeméti Nemzetközi Repülőnapon is ott voltunk, önként jött az ötlet, ezen keresztül láttassuk a hátteret…

Még egy apróság, mielőtt belefogunk: bizonnyal észrevettétek, itt az utóbbi hetekben ritkásabbak lettek a megjelenéseink. Oka ennek a mindenkit érintő pandémia, illetve az annak nyomában járó elképesztő, már-már a határokat súroló leterheltség. Ugyanakkor aki követi közösségi oldalunkat láthatja, oda két-három naponta mindig igyekszünk friss anyagokat feltölteni. Vigyázzatok magatokra és szeretteitekre!

Folytatás

És akkor megszólalt a Gamma műszere 1986-ból…

Bővebb részletek hamarosan! Előzetesen annyit, hogy az 1986-ban a Gamma Művekben a Magyar Néphadsereg számára gyártott TMF-2-es meteorológiai műszer alapjáraton nem “beszédképes” – az szeretett klubtársunk, Balázs csiholta ki nem kevés munkával a masinából… 🙂

Hamarosan tehát többet!

73!

Az R-1265P programozó használata

A felvételt Winkler Csabi készítette, a két “megmondóember” HA5NKG Tamás és HA5CBM Miklós. A minimozi Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának rádióállomásán született. Az R-1265P programozót az Orion készítette az R-126x URH FM kézi rádió család kezelésére. Használata – hála a fedélben elhelyezett leírásnak – viszonylag egyszerű. Ezúton is köszönjük HA5AJR Ábelnek az R-1260-as kézi rádiók kapcsán nyújtott telefonos segítségét.

73!

Éteri gyógyír a becsavarodás ellen

Ez egy bátorító írás lesz. Lehetőleg egy szót sem vesztegetünk olyasmire, ami közismert – hanem éppen ellenkezőleg, a mindannyiunk számára elérhető kiútra szeretnénk felhívni a figyelmeteket…

Ne búsulj – rádiózz! Winkler Csabi is ezt teszi – pedig neki még hívójele sincs…
Folytatás

Két “különleges” nap

Agg István – HA5CLF / N9EU
Lázin Miklós András – HA5CBM
2014 márciusában a Krím félszigetet el- (ha tetszik: visszafoglalták) az orosz csapatok. Ma már tudható, előzőleg rádióamatőrök telepedtek meg a térség különböző részein, akik igen sokat segítettek a benyomuló alakulatoknak. Az akció nyomán egyesek érdemesnek találták átgondolni az új viszonyokat. Amiben mi részt vettünk, az nem egyedi, más államokban is előfordul…

A csapat és a felállás: HA8BIT Peti és HG6PTZ Tomi Gerecséről – míg Winkler Csabi, HA5NKG Tomi, HA2EBA Pista, HA5MSK Misi, HA5AS Ákos, HA8ADI Ádám, HA5CLF István és HA5CBM Miklós a Pilis-tetőről hangolta a különböző katonai és civil rádiókat…

Folytatás

Rádióállomás távvezérlése RCForb programmal

A technikai megoldás nem újkeletű de tudomásom szerint nem sok magyar rádióamatőr használ távvezérlést a rádiójához ezért szeretném felhívni a figyelmet erre a megoldásra. Manapság sok rádióamatőr használ valamilyen digitális üzemmódot (pld. PSK-31, FT-8, SSTV stb.) amihez a rádió és a számítógép valamilyen interface-en keresztül való összekapcsolása szükséges. A CAT/CIV vezérléssel összekapcsolt már meglévő konfigurációnk alkalmas lehet a rádiónk távvezérlésére. Az amatőr adóvevő készülékek forgalmazói általában elég borsos áron kínálnak az egyes készülékeikhez ilyen üzemmódra alkalmas szoftvert vagy interface-t. Az általam most bemutatott szoftver ingyenesen letölthető a RemoteHams.com – Home weboldalról.

Folytatás

A jókedv volt a fagyálló

Kint fütyül a szél, jégcsapok lógnak a fákon s negyed óránként szakad le recsegve-ropogva egy-egy ág. Bent sincs túlzottan meleg, de a hangulat ennek ellenére óriási. Tréfák szállnak a légben, miközben azért komoly és felelősségteljes munka folyik. Ha pedig ki kell menni a szabadba, vagy fölmászni a fagyott torony tetejére szerelni, az ember a fejébe húzza a sapkát, s nekigyürkőzik a munkának. S miközben a fülén vagy a cipőjén fehér virágot hajt a pára arra gondol, hogy odabent jó barátok várják vissza. S ez olyan fagyálló, ami segít átvészelni a vaskos mínuszokat…

Pazar panoráma a “fémpodeszt” tetejéről
Folytatás