HA5SPA Péter Feldhellel kísérlete az R-107T02-vel

Kísérletezni jó. Az ember (ön)képzi magát, bővül a látóköre s néha a villany is megrázza. Ez van, ezért vagyunk amateurok. Alant pár sor következik – amu ugyan nem váltja meg a világot, de tanulni azért lehet belőle. Sőt variálni – de ez már kizárólag csak rajtad múlik… 😉

R-107-et nem hagyunk az út szélén! Túl azon, hogy mind a négy verziót gyártotta a Videoton, kiváló kis ketyere még ma is. Jó, elismerjük, nem kell mindenkinek olyan szinten bűnbe esnie, mint némelyik klubtagunknak, akiknek akár hét-nyolc is akad valamelyik sarokban-polcon-telken – de azért ha látsz egyet akárhol és még nincs, semmiképpen nem kerüld el a beszerzését.

Vélhetően már kitaláltátok, HA5SPA Péternek is akad pár ilyen adó-vevője. Akit egyébként bővebben érdekel a téma, itt olvashat róluk kissé bővebben. Fontos megjegyezni, van hozzá táp is HA5IKS Pisti leírásában, aztán dolgoztunk csöves berendezéssel és konverterrel két méteren, közöltük a leírását, volt az ellátásról sokadik felvonás, bemutattuk az M-es verziót és zárásként egy step-down eszközt is elétek tártunk.

No, de lássuk végre, mit művel Péter? Mint a fenti videóból már talán némileg lejött, egy Arduino berendezéssel futott neki a lomhalom HF bemenetének, a másik, modern cájggal pedig csinosan kigyűjtötte a hangot az éterből.

R-107 billentyűzés Arduinóval – azaz “A” recept:

  • Végy egy Arduino Nanot
  • egy darab 7k5 Ohmos ellenállást
  • egy darab 2N5551 tranzisztort – ez fogja majd PTT-zni a rádiót
  • és egy darab bontott csatlakozó a beszélőkészletről
    Az Arduinón a kimenet a D13, így a gyárilag ide kötött LED-en is látszik a jel. A PTT-zés a beszélőkészlet egyes és négyes kivezetései között lehetséges. A kódoláshoz pedig innen lehet ötletet meríteni.

Na! Ugye nem is olyan bonyolult?

Ha megépítetted, s esetleg van róla pár fotód, nyugodt szívvel dobd el nekünk, megosztjuk a többiekkel is! 🙂

73!

HA5SPA Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .