Mint lapunk olvasói megszokhatták, kiemelt figyelemmel követjük a négy méteres amateursávról szóló híreket. Az alábbi is ide sorol, hiszen – ha az égiek is úgy akarják – akkor immár Izrael is elérhető 70 MHz-en.
Rádiózás, verseny kategória bejegyzései
Minden várakozás fölött
Hat csodálatos, egyben kétségtelenül nehéz nap állt mögöttünk, amikor 24-én vasárnap az utolsó csomagokat is betettük a gépkocsikba. Apátistvánfalvai, a Hagyományőrző Határőrökkel és a Magyar Honvédség Veszprémi Radarezredének katonáival közösen végrehajtott öt napos rendezvényünket szinte lehetetlen szabatosan összefoglalni. Az alábbi cikk sem törekszik a teljességre, de a főbb elemeket azért igyekszik egy színes és olvasmányos csokorba gyűjteni.
Az Országos Rendőr-főkapitányság minden évben koszorúz Apátistvánfalván- oka ennek pedig annyi, hogy a vezetés azt vallja, hogy a hagyományok ápolása, a hősöknek kijáró tisztelet a múlt szeretetére és megbecsülésére nevel.
(b-j) elöl guggol PZS és Móni, álló sor HA5DON István, HA8ADI Ádi, HA7EO Attesz, Döme, HA7PTY Pityesz, “Csepeles” Lajos, Anga Andris, a Gaz-66-on áll HA5AS Ákos, a tetőn ülnek Anita, HA5CBM Miklós, HG6PTZ Tomi, Éva és István – valamint aki nem látszik, azaz a fotót lőtte: HA8BIT Peti
Folyamatosan érkeznek a vendégek! :)
Elképesztő élményben volt részünk: közel harminc Old timer gépjármű érkezett pár órája Apátistvánfalvára, a Határőr Emlékhelyhez. A szlovén hobbisták csaknem egy órát töltöttek nálunk. Mi az ő, ők a mi technikánkat bámulták meg. Eddig több mint kétszázötven ember tette tiszteletét a Hagyományőrző Határőrök, a Veszprémi Radarezred és a klubunk által is támogatott eseményen. És az éjfél még igen messze van… 🙂
Old timer gépjárművek Apátistvánfalva főutcáján
Dübörög a technika!
Tisztelettel jelentjük, megérkezett a Gaz-66-os híradó autó, s jött vele ráadásnak egy Ural-4320 is. Az út kissé kalandos volt, de immár minden rendben. De mindenről győződjetek meg a saját szemetekkel… 🙂
Egy csodálatos fénykép Apátistvánfalváról, a Határőr Múzeum kertjéből… 🙂
Leértünk!
Van egy jó és egy rossz hírünk – melyikkel kezdjük? Mivel mi ésszel élő emberként a rosszat szeretjük először hallani, ez lesz az első közlendőnk: a Zil-131-es híradó géperejű jármű otthon maradt. Az ok prózai: a masina szíve megrepedt. Nem vészesen, csak kicsit, s “pusztán” a hűtővíz folyik belőle, de mi így sem mertünk elindulni vele. Viszont mivel rögtönzésből a HA5KDR tagjai jók, ezért kikülönített brigádunk az összes autók összes szabad helyét kitöltötte, így most egy RH-URH antennaerdő árnyékában írjuk e sorokat. A helyszín az őrségi Apátistvánfalva, a Határőr Múzeum kertje, alkalmi hívójeleink pedig a HA1IROGATO és a HG0BORDER.
Az OT-s Csepel begördül a múzeum udvarára…
Gyertek az Őrségbe! Múzeumok Éjszakája – Apátistvánfalva, Határőr Emlékhely
Izgalmas, egész napos rendezvénnyel várja a látogatókat június 23-án szombaton a Határőr Emlékhely. Az őrségi Apátistvánfalván lévő páratlan gyűjtemény az országos Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz kapcsolódva ezúttal kibővített tárlattal jelentkezik. Az eseményen a Magyar Honvédség Veszprémi Radarezred katonái, a Határőr Hagyományőrzők Baráti Társasága és a HA5KDR Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub tagjai vesznek részt eredeti járművekkel, eszközökkel és egyenruhákban. A rendezők egyebek mellett korabeli gépjármű-bemutatókkal, fegyversimogatóval és két darab működő katonai rádióállomással várják az érdeklődő polgárokat. Fontos megjegyezni, a kiállítás interaktív, azaz a közszemlére bocsájtott tárgyakat nem csak nézegetni, hanem felügyelet mellett használni is lehet.
Két alkalmi hívójelünk a HG0BORDER és a HA1IROGATO
Aki esetleg 23-án szombaton már más elfoglaltságot célzott meg családjának, annak felhívjuk a figyelmét, hogy a tárlat berendezése 20-án szerdán kezdődik míg a bontás 24-én vasárnap délután lesz. Magyarán akkor sincs gond, ha valaki 21-én délután, esetleg 22-én reggel szeretne határőröket, katonai rádiókat és szép OT-s autókat szemlélni. Egy kérésünk van csupán, az extra igényt jelezzétek előre a +36-208-28-14-03-as telefonszámon. (A térerő hiánya ne legyen akadály, nyugodtan hagyjatok üzenetet, visszahívunk!)
Jöhetnek csoportok, magánosok, családok! Mindenkit szeretettel látunk Apátistvánfalván a Fő út 83. szám alatt található Határőr Emlékhelyen.
73!
HA5KDR
Újra pár szó az R-130M-ről (Frissítve!)
Ezt a cikket HA8BIT Péter inspirálta. Nem lesz túl nagy, s a fotó sem sok, de gondolatébresztőnek talán megteszi. Értjük alatta, hogy újfent rájöhetünk, “ezekkel” is lehet rádiózni, továbbá bizonyos esetekben az amúgy tartalékban álló katonai rádió többet ér, mint a legdrágább polgári adó-vevő. (Ami promt elérhetetlen…)
Figyelem, a cikk végén született egy kis frissítés!
Peti összeszerelt állomása – a vétel már megy!
Újra miénk a hatvan méter!
Ez egy gyorshír, semmi több: a Magyar Közlöny 2018/74. száma szerint újra lehet dolgozni hatvan méteren!
Egy logkivonat a múltból… 🙂
És akkor újra itt…
Bocsánatkéréssel kell kezdenünk: nem teljesítettük azt, amit ígértünk, mi szerint kedden-szerdán adunk mindenféle izgalmas anyagot a közösségi oldalra. Mentségünkre csupán az szolgálhat, hogy szó szerint elsodortak bennünket az események. Az alábbi beszámoló igyekszik minden szempontból teljes képet adni arról, miféle forgatagba kerültek klubtársaink…
A legendás T-72-es
Meglepetés holnaptól…
Kedves látogatóink! Ha semmi nem jön közbe, akkor klubtársaink holnaptól csütörtökig egy különleges helyszínről jelentkeznek. Hagyományos értelemben vett cikk e héten legfeljebb pénteken várható, de a Facebook oldalunkon majd folyamatosan posztolunk fotókat. Military megszállottak, katonai ápoltak előnyben! Lesznek drónvideók is. Találkozzunk az éterben a számtalan /P és HA9HAF9A hívójellel!