És akkor újra itt…

Bocsánatkéréssel kell kezdenünk: nem teljesítettük azt, amit ígértünk, mi szerint kedden-szerdán adunk mindenféle izgalmas anyagot a közösségi oldalra. Mentségünkre csupán az szolgálhat, hogy szó szerint elsodortak bennünket az események. Az alábbi beszámoló igyekszik minden szempontból teljes képet adni arról, miféle forgatagba kerültek klubtársaink…

A legendás T-72-es

Első lépésben ez úton is tisztelettel köszönjük Bozó Tibor dandártábornoknak, az MH AA parancsnokának, hogy az elmúlt három napban civilként ott lehettünk Csobánkán.

A köszönet második része Imre Gábor alezredest, hírfőnököt illeti, aki január óta igen sokat lótott-futott az érdekünkben.

Külön köszönet illeti Sándor Zoltán őrnagy urat, aki nem csak az ágyaink cipelésében vett részt személyesen.

S végül, de nem utolsó sorban köszönet illeti azokat a tiszt- és altiszt hölgyeket és urakat is, akik ismerősként vagy ismeretlenként, parancsnokként vagy beosztottként támogattak abban, hogy a Magyar Honvédség csobánkai gyakorlóterén civilként is megálljuk a helyünket a seregnyi profi katona mellett.

Rendkívül fontos leszögezni: ezek a köszönetek nem csak az illendőség okán kerültek ide előre, hanem mert azokat maximálisan komolyan gondoljuk, mondjuk. S még valamit elengedhetetlen a bevezetéshez iktatni: a (teljes joggal) oly sokat hangoztatott katonai-civil együttműködés május 22-e és 24-e között leginkább azért tudott működni, mert a honvédek komolyan vettek bennünket, a lelkesedésünket és a munkánkat – s ez komoly erőt adott nekünk, civileknek.

———————————————————

A telephely még csöndes…

Megértéseteket kérjük: ugyan engedéllyel rengeteget fotóztunk, de számos felvételt biztonsági okokból nem tehetünk közzé. Ezért nincsenek például beazonosítható honvédek sem a fényrajzokon.

Az egész történet valamikor januárban indult, amikor Imre Gábor alezredes, a szentendrei Altiszti Akadémia híradófőnöke felvetette, vegyünk részt a májusi altiszt-tisztjelölti vizsgán. Mármint civilként. Az ember agya persze ilyenkor megindul: csináljuk ezt, legyünk azok, nem, inkább amazok, bújjunk el, ne bújjunk el, rádiózzunk, éppen hogy ne rádiózzunk – s így tovább a végtelenségig. Ezt követte az agyalás: mit vigyünk magunkkal? Jó, rádiót, eddig megvolt nekünk is – de milyet? Mennyit? Hány oszlopot? Antennát? Lesz-e ágyunk? Sátor vagy ház? Villanyt kapunk? Enni? Inni? Fürdés miként? Szalonnát szabad sütni? Hogyan öltözzünk? A “kalandkalap” még belefér, vagy már az sem, mert még rendszerben áll? És a legfontosabb: mennyi napra menjünk? Ki ér éppen rá? Mennyire rugalmasak a munkahelyek – lévén itt aztán ha valaki bejelentkezett, akkor a többiek érdekében tényleg csak a legvégső esetben engedjük visszalépni.

BTR-80A

Vannak aztán egyéb kérdések is, amelyekre a katonáknak inkább kell felelnie, mint nekünk. Hogy utasítanak egy civilt erre-arra? Ha nem jól cselekszik, mi lehet a retorzió? Ha balesetet szenved, hogy magyarázzuk el a felsőbbségnek a speciális helyzetet? Hiszen ez egy éles lőfegyverekkel végrehajtott mozzanat, ahol nem mellékesen úgy jönnek-mennek a BTR-80-ak, a T-72-esek, a Zilek, Uralok és mindenféle más több tonnás gépek, mint délben a Körúton a civil géperejű járművek. Azaz az, hogy mi figyelünk, édeskevés – nekik jobban kell koncentrálniuk a vendégekre.

Végén táplált antenna… 🙂

S ez csak pár problémás pont a seregnyiből. Vegyünk egy másik példát: egy gyakorlaton napi szinten folynak olyan bizalmas tevékenységek, amelyeket nekünk szigorúan tilos látni. (Nota bene: nem is láttuk, mert a közelébe sem engedtek – de ez így volt és van rendjén.) No persze a katonák részéről tisztán érthető az aggodalom, mi lesz, ha a civilek mégis oda tévednek, ahová marhára nem kéne? S itt nem is kell feltétlenül holmi “privát” munkát sejteni – elég, ha a telephelyen pont akkor lábalunk keresztül, amikor a negyven-up tonnás lánctalpas csoda ki akar farolni a fedezékéből. Ide bizony kellünk mi is, hogy még véletlenül se jusson eszünkbe olyasmi, ami kétértelmű, félreérthető, horribile dictu életveszélyes.

A körletünk a meteorológiai állomással

Ment tehát az agyalás, ám áprilisban sajnos kissé leült a téma. Ez persze érthető volt a sereg és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részéről: az altiszt- és tisztjelöltek éves záróvizsgája nem holmi budai zsúrfiúk színes-szagos találkozója, hanem kő kemény tudáspróba, s ebbe a már kialakult rendszerbe civileket értelmes feladattal beintegrálni – na, ezt tényleg eléggé nehezen lehet megmagyarázni, tartalommal kitölteni.

Aki rendszeresen olvassa a HA5KDR híreit tudja, akkor sem rémülünk el, ha bevágnak minket a mély vízbe. Márpedig itt tényleg vastagon ez történt, miután május elején megszületett a döntés, hogy mehetünk.

Lesz ahogy lesz, megoldjuk. 🙂

A csapat hamar összeállt – HA7PTY Pityesz, HG6PTZ Tomi, HA8BIT Péter, HA5AS Ákos, HA7EO Attesz, HA5TBN Dani, HA5CBM Miklós valamint HA5IT Tamás, aki sajnos kissé lebetegedett, s óriási sajnálatunkra csak látogatóba tudott kiérkezni szerdán.

Íme a Gamma működőképes TMF-2 műszere 1986-ból

A rádiók civilek, a drótokat a szokásos katonai oszlopokra fűztük fel, s ha már Isten szabad ege alatt fogunk táborozni egy katonai sátorban, Imre Gábor alezredes jó lesz valamire alapon a laktanyában bedobatta velünk a TMF-2-es meteorológiai állomást is a kocsiba.

Utóbbival már a kipakolás közben 🙂 “megnyertük magunknak” a meteorológiai szolgáltatás és előrejelzés rendkívül fontos feladatát, amelyet megszabott rendszerességgel kellett továbbítanunk a gyakorlat parancsnokságának. E célra kaptunk lap-topot, vezetékes és “éteri” hálózatot, jelszót, emilcímet – egyszóval mindent, amit el tudtunk képzelni.

Koránt sem mellékesen le kell szögezni, mindannyian tényleg nagyon sokat dolgoztunk, de a legtöbbet HG6PTZ Tomi szakértelme és bámulatos találékonysága tette hozzá a civilek nyújtotta szolgáltatásokhoz. Ő ugyanis hozott magával egy drónt, amely révén “megnyerte magának” a felderítés, a figyelés és bizonyos szempontból a kiértékelés feladatkörét is.

Mikro antenna a fenyőre szerelve – nem batik, hanem a cél szentesíti az eszközt

Csak hogy érzékeltessük, hogy itt nem babra ment a játék: reggel kilenckor találka a csobánkai lőtér bejáratánál, utána szigorú beléptetés, körletkijelölés, az ágyak, asztalok és hálózsákok behordása, rend kialakítása. A feladat komolyságát jelzi, hogy a tárgyakat leltár szerint kellett átvennie a kijelölt vezetőnek, s aláhúzták, ha valami eltűnik, megsérül, akkor azért anyagi felelősséggel tartozik az érintett.

A cuccolást aztán megszakította az alakulótér – azaz a parancskihirdetés és oktatás, amin a kijelölt híradóállománnyal közösen vettünk részt. Furcsa látványt nyújtottunk a sok tereptarka katona között, de nem szólt senki egy rossz szót sem. Az eligazítás határozottan és világosan történt, de ez ismét érthető, hiszen a veszély sem csekély.

Miután a szükséges papírokat aláírtuk, irány vissza a sátorkörlet. Oszlopállítás, antennakihúzás, közben befut az R-142-es híradó jármű, amelynek a telepítése ugyancsak ránk, civilekre várt. Mivel előre szóltak, hogy sisakot vigyünk – így ezzel sem akadt probléma.

Hálózsákok hűvös halma… 🙂

Mire elkészültünk, befutott az ebéd.

S itt meg kell állnunk egy szóra. A meleg és hideg étel minden esetben finom és elegendő volt, s jutott édesség is gazdagon. (Ad absurdum: csütörtökön banánt kaptunk reggelire gyümölcsnek, valamint finom müzliszeleteket – utóbbiból annyit tett mindenki a tarisznyájába, amennyit óhajtott.) Elismerjük, nem egy Nemzeti Nagyszálló minőség, de az ember a semmi közepén nem is azt várja el. Aki pedig esetleg mégis efféle igényekkel érkezik, az ne menjen hadgyakorlatra…

Körlet antennákkal…

Nem menve bele minden részletbe, pár szót írunk a munkánkról. A meteorológiát már említettük, amely mellé jutott rádiós feladat is. Megfigyelni a forgalmazást, le- majd áttelepíteni több száz méterrel arrább az R-142-est, azt bevezetékezni a hírrendszerbe s így tovább. Az ebédlősátorban láthattuk egyik kedvencünket, a REV-251-et panorámával üzemben, kaptunk oktatást a T-72-es harckocsi motorjának működéséről, bemutatták a lánccserét (gyönge kezű embernek az ilyesmi nem való), valamint azt is megengedték, hogy beszálljunk e legendás tankba. Egy másod éves jelölt az elöljáró őrnagy engedélye alapján pedig olyan alapos és mélyenszántó oktatást rendezett nekünk a masina furmányos vezetéséről, hogy tán még a kiállásra is vállalkoztunk volna néhányan. 🙂 HA5TBN Dani az olajokról beszélgetett hosszan a fiatalemberrel, aki amúgy meglepően képzett az orosz zsírok és egyéb kencék neveit illetően. (Ezeket ugyanis valamivel helyettesíteni kell, de ez csak akkor lehetséges, ha ismerjük azok szabatos tulajdonságait. S az Altiszti Akadémia oktatása erre a csöppet sem elhanyagolható apróságra is kiterjed. Pestiesen erre szokás mondani: E!)

A háttérben HG6PTZ Tomi, elöl munkában az önjelölt meteorológus (HA5CBM) – társam HA5AS Ákos volt

S akkor zárásként következzék legnagyobb hozzáadott értékünk, HG6PTZ Tomi és az ő drónja. (Valamint az összes találékonysága, amellyel a leglehetetlenebb kéréseket is egyként, általános megelégedettségre teljesíteni tudta!)

Azt mondják, ma már nincs természetfilm légi felvételek nélkül. Nos, mi annyi erdőt-mezőt (és persze mást) láttunk három nap alatt, mint egy átlag magyar tévénéző valami “zöld” csatornán egy hónapban. Itt egy katona ment át előttünk az alakulótéren, amott egy BTR-80-as próbált elrejtőzni a figyelő szemek elől – s azt sem volt utolsó szemlélni az első, még kétségtelenül felületes kiértékelésnél, hogy a harcjárművek miféle rendben vonultak, álltak vagy fedezték egymást. S mindezt szélben, felhős ég alatt, nappal vagy alkonyatban. És azok a robbantások! Uh!

Amikor megállt, megengedték, hogy felmásszunk rá. Óriási élmény volt ez is! 🙂

Idézzük HA5IT Tamás barátunkat: szóakasztóan szép ez az ország, ez az igazság.

S igen, HG6PTZ Tamásnál már vágódnak azok a filmek, amelyek a köz elé szabadon tárható szeleteket tartalmazzák.

Amikor pedig leszállt az éj, s már nem akadt több feladat, leültünk a sátorban, rádióztunk, beszélgettünk, terveztük a jövőt és a következő kitelepüléseket. Bátran állítjuk, mindenki jól érezte magát.

A közösségi oldalunkon hamarosan érkeznek még közölhető fényképek. 🙂

Summa summarum: mi máskor is szívesen mennénk. Reméljük, a honvédek hívnak majd. 🙂

 

Baráti 73!

 

A HA5KDR csobánkai kikülönített alakulata nevében

 

HA5CBM Miklós

Military Szakosztály