A gyűjtő polca – Pokorny Hermann – Emlékeim

A láthatatlan kém – kortársai így nevezték az első világháború egyik legjelesebb, javarészt orosz “relációban” dolgozó rádiófelderítőjét, akinek kalandos élete saját tolmácsolásában olvasható a Petit Real Könyvkiadó gondozásában 2000-ben megjelent műben. Azt, hogy a hajdani tábornokot még a szovjet korszakban is mennyire respektálták “odaát” mi sem mutatja jobban, hogy amikor a budapesti ostrom alatt személyesen jelentkezett Malinovszkij tábornok főhadiszállásán, akkor a marsall külön tiszti járőrt küldött a lakására az ott őrzött első világháborús feljegyzésekért. Aki szeret gondolkodni, a mondatok mögé nézni, annak mindenképpen javallott e remek könyv beszerzése, elolvasása.

(A munkahelyi szkenner sajnos még mindig dögrováson van. Viszont a szándék megvolt, a lényeg pedig úgy sem ez, hanem a figyelem felkeltése e remek könyv iránt… 🙂 )

Folytatás

Izgalmak a múltból

A net végtelen bugyraiban rengeteg olyan cikk lappang, amely apró mozaikokkal szolgál a hazai amateurizmus hőskoráról, a különböző katonai és polgári titkosszolgálatokhoz kötődő kapcsolatáról. Ezek – mivel általában külön nem reklámozzák őket sehol – döntően csak egy szűk réteget érnek el, s esetleges, hogy a nagyközönség rájuk bukkan-e. További hátrány, hogy javuk rendes papírformátumban kerül ki, s teljességgel a szerzőkre vagy a megjelenést finanszírozó intézetek kénye-kedvére van bízva, hogy a nagy egészből mennyit digitalizálnak. Az írás rövidke, de a linkek magukért beszélnek. S legfőképpen: keressetek Ti is efféle anyagokat! 🙂

Folytatás

Egy legendás katonai telefon – a TBK-67

A HA5KDR teljes csapata fokozott hangsúlyt helyez a kezdők támogatására. A segítség egyik eleme, hogy rendre igyekszünk olyan cikkeket lehozni, amikkel egy első lépéseit megtevő, és/vagy aktív gyűjtő, esetleg amatőrbe oltott military vénájú rádiós előrébb juthat. E folyamba illik minapi, az UM végfokozat SSB-s használatát tárgyaló írásunk épp úgy, mint a jelen cikk, melynek tárgya a TBK-67-es telefon rövid ismertetése.

Külön hálás szívvel köszönjük HA5IT Tamásnak a tőle megszokott, kiválóan beállított és tűéles fotókat!

IMG_3166

Tamás patika állapotú gyűjteményes – és koránt sem mellékesen említve – kiválóan működő készüléke

Folytatás

Új szerepkörben az UM végfok

Szívből reméljük, ez a rövidke cikk sokaknak meglepetést fog okozni. Igaz, a négyféle UM-ből jelenleg HA5IKS Pistivel csak az elsővel végeztünk kísérleteket, de hamarosan górcső alá vesszük az kettes és hármas kivitelt is.(Számunkra momentán azok érhetőek el.) Mi persze őszintén bízunk abban, hogy a többiek is tudják azt, amit a “sima” UM – de majd kiderül a vallatásnál. S hogy ez mi is? A cikk végére kiderül a meglepetés! 🙂

photo_2018-07-05_20-12-03

Íme egy, a gyári ládájából a próbára elővett UM végfokozat

Folytatás

A gyűjtő polca – Repülőgép berendezések

A cím láttán jogos lehet a kérdés, mi a szöszt keres itt egy repülőgép berendezésekkel foglalkozó könyv? Ám ha jobban végiggondoljuk könnyen beláthatjuk, e körbe tartozik sok egyéb mellett például a rádió és a radar, így “helyi” létjogosultsága már nem is igényel bővebb magyarázatot. Igaz,e kiadvány nem mai csirke, de a fizikai alapelvek a kiadás óta nem változtak: a csőben az elektronok ma is olyformán vándorolnak mint anno, s az ellenállás szerepe sem módosult. Mondjuk a hullámok terjedéséről ma már kétségtelenül többet tudunk mint az ötvenes években, de egy, a múlt iránt érdeklődő amateurnak semmiképp nem lesz ártalmára ha megismeri, miként gondolkodtak e kérdésről eleink…

Folytatás

Pár sor egy rádiós napról

Egy rádióállomás sok mindenre jó. Lehet például beszélgetni, mérni, mások példáiból okulni – és nem mellékesen military lomokkal rádiózni. HA8HL Lajos, HA5IKS Pisti és e sorok írója tegnap így tett Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának rádióállomásán. Pár sor csak, de reméljük, a hangulat így is átmegy… 🙂

80c239f2-c380-4783-a653-e5ba733681a8

(b-j) HA8HL Lajos és HA5IKS Pisti az antenna analizátort bűvölik

Folytatás

Összefogva jó!

Egy-egy sikeres esemény után idő kell, hogy az emberben leülepedjenek az élmények – így az apátistvánfalvi Múzeumok Éjszakája után sincs ez másként. Az amateur ül és azon töri a fejét, miként jött ez össze, s a hír miként kommunikálható a külvilág felé? A legjobb lesz talán lebontani személyekre, mert így bárki számára világossá válhat, hogy a “közösbe” mindannyian, honvédek, hagyományőrző határőrök és amateurtársak odatettük magunkat. Talán megbocsájtható, de mi itt és most az utóbbiakkal foglalkozunk kissé részletesebben. Előre leszögezzük: ugyan mindannyian szinte mindenben munkafázisban részt vettünk, ám hely hiányában csak egy-egy elemet emelünk ki a nagy egészből. Tesszük ezt egyebek mellett azért, hogy a kívülálló is lássa, mitől lesz élő egy rádióklub. Leszögezzük, mindenkit nem lehet egy cikkbe beleírni – így ha valaki úgy érzi, kimaradt, attól eleve elnézést kérünk.

Mindezen túl nyomatékkal aláhúzzuk, a klubtársak sorrendje esetleges és semmiféle rangsort nem jelöl – ahogy a fényrajzok pedig inkább a hangulatot igyekeznek visszaadni, mint konkrét személyeket ábrázolni.

Nyugalom…

Folytatás

Minden várakozás fölött

Hat csodálatos, egyben kétségtelenül nehéz nap állt mögöttünk, amikor 24-én vasárnap az utolsó csomagokat is betettük a gépkocsikba. Apátistvánfalvai, a Hagyományőrző Határőrökkel és a Magyar Honvédség Veszprémi Radarezredének katonáival közösen végrehajtott öt napos rendezvényünket szinte lehetetlen szabatosan összefoglalni. Az alábbi cikk sem törekszik a teljességre, de a főbb elemeket azért igyekszik egy színes és olvasmányos csokorba gyűjteni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság minden évben koszorúz Apátistvánfalván- oka ennek pedig annyi, hogy a vezetés azt vallja, hogy a hagyományok ápolása, a hősöknek kijáró tisztelet a múlt szeretetére és megbecsülésére nevel.

photo_2018-06-26_09-03-09

(b-j) elöl guggol PZS és Móni, álló sor HA5DON István, HA8ADI Ádi, HA7EO Attesz, Döme, HA7PTY Pityesz, “Csepeles” Lajos, Anga Andris, a Gaz-66-on áll HA5AS Ákos, a tetőn ülnek Anita, HA5CBM Miklós, HG6PTZ Tomi, Éva és István – valamint aki nem látszik, azaz a fotót lőtte: HA8BIT Peti

Folytatás

Folyamatosan érkeznek a vendégek! :)

Elképesztő élményben volt részünk: közel harminc Old timer gépjármű érkezett pár órája Apátistvánfalvára, a Határőr Emlékhelyhez. A szlovén hobbisták csaknem egy órát töltöttek nálunk. Mi az ő, ők a mi technikánkat bámulták meg. Eddig több mint kétszázötven ember tette tiszteletét a Hagyományőrző Határőrök, a Veszprémi Radarezred és a klubunk által is támogatott eseményen. És az éjfél még igen messze van… 🙂

Képernyőfotó 2018-06-23 - 15.44.24

Old timer gépjárművek Apátistvánfalva főutcáján

Folytatás