Szokás mondogatni, egyszer minden elfogy. Az állítás persze nem igaz, hiszen akad számos olyan érték, amely örök – de például a cukorra már kevéssé mondható el ugyanez. HG4UK Zsolt egyszer hozott tíz kilogramm édes mérget a közösségnek, amiből az utolsó csomagot alig két hete bontottuk föl. Pedig de régen kaptuk…
HG4UK Zsolt
Nehéz a helyzetünk, hiszen vajh’ mi újat lehet elmondani a keleti blokk legnépszerűbb vevőkészülékeiről, az R-326 RH és az R-323 URH rádiókról? Keveset fogyasztanak – ezt szinte már az újszülöttek is tudják, akárcsak azt, hogy a tápfeszültségük 2,4 Volt. Az viszont kevéssé közismert, hogy ha valami elpusztul a VFO-ban, akkor a boga életben nem lesz többé pontos. Az alábbi ismertető a tőlünk megszokott stílusban íródott, s főleg a használhatóságot igyekszik fókuszba helyezni. Pár sztori csak azért került bele, hogy ne aludjon el a közepére az olvasó. A kivételesen személyesebb stílusért pedig eleve a látogató bocsánatáért esedezem. S még valami: a cikk végén ott a meglepetés-bomba, ami minden felhasználó szívét megdobbanthatja.
Portré – R-326
Rádióamatőr szempontból ez a legjobb magyar katonai rádió. Az FM-et leszámítva minden üzemmódot tud, amit egy hagyományos készüléktől elvárhatunk, továbbá tartozik hozzá egy masszív automata antennaillesztő s a teljesítménye száz vagy húsz Watt lehet – korántsem mellékesen pedig egy gombnyomással dönthetünk a rátett két darab antenna között. Hogy mégsem túlzottan elterjedt, az java részt annak köszönhető, hogy eleve keveset gyártottak belőle. A készlet kisebb részét elvitték az araboknak és Afrikába (Szahara rád. áll.), más részét a rendszerből történt kivonása után felaprózták, kisebb részét pedig ketten-hárman ellopták és – mi mást csináltak volna vele idehaza, mint hogy azt is – szétszedték. (Hiába, no, mi ily boldog és szellemiekben gazdag országban élünk.) Magánkézben – szerintünk – így legfeljebb két-három tucat lehet itthon és maximum egy tucat külhonban. (Mni tnx arab tavasz nevezetű rémálom.) Futott még CM-101 néven – ezek állítólag a kísérleti és nullszériás darabokat jelzik. Alább a tőlünk megszokott szubjektív ismertető következik – azaz ne várj kapcsolási rajzot vagy alkatrészjegyzéket.
Hát nem gyönyörű?
Mi kell egy amatőrnek? Elsősorban egy jó vevő, lévén adni szinte bármivel lehet. Mi lehet az álma egy, a katonai „lomok” iránt lelkesedő hobbistának? Egy „szép” katonai vevő. Mármint IS. Ha e masina nem csak szép, hanem még érzékeny is, az külön öröm. Utóbbi igényt az R-399 és a hozzá tartozó panoráma (T) tökéletesen kielégíti. Figyelem, alább ismét csak egy kedvcsináló következik – azaz aki a kapcsolási rajzra kíváncsi, csalódni fog.
Ahogy a nagy könyvben meg van írva…
Figyelemfelkeltő hírrel és fotókkal lepte meg a minap az egyik ismerős e sorok íróját: „Elnar” barátunk a finn hadsereg által a második világháborúban használt R/1, R/3 és R/6 adó-vevők képeit küldte át. Jelen állás szerint biztosan csak kevés adat tudható – ám az már most kijelenthető, hogy e berendezések ismeretlen példányszámban a finn-szovjet téli háború alatt kerültek Északra. Az alábbi írás a saját gyors kutatásaim és Balás. B. Dénes, neves technikatörténész és gyűjtő, a magyar katonai rádiók sztoriját – Rajnai Zoltán ezredessel közösen – remekül és alaposan feldolgozó könyv írójának megjegyzéseit tartalmazza. Mi természetesen nem a téli háborúról fogunk oldalakat írni – aki erre kíváncsi, üssön föl egy történelemkönyvet, s tájékozódjon abból.
Folytatás A hatvanas években történt megalkotása óta használták harckocsiban, híradóautóban, fixen beépítve és sátorba telepítve, de talán még felderítésre is az R-130 és R-130M készülékeket. A Magyar Néphadsereg rádiói közül az egyik legjobban sikerült „lomhalom” e készülék, s értékét jól jelzi, hogy a honvédség korunkban is rendszerben tartja az R-142-es központokban. Szokásunkhoz híven jelen cikk nem a részletes kapcsolási rajzot vagy a működést taglalja, pusztán kedvcsináló szeretne lenni – leginkább azért, hogy az amatőrök és a kívülállók ne holmi lomha-nehéz és élettelen vasként, hanem értékként tekintsenek rá. E mellett gondolni kell arra, hogy a honlap olvasóinak döntő többsége nem egy száraz technikai közlönyt óhajt szemlélni, hanem elsősorban a használhatóság felől közelít…
Szentendre, R-130M
Jövő héten tervezzük, február 10.-én a DMR hálózat egy újabb pontjának telepítését HG6RUC hívójellel Galyatetőn. Az átjátszó és eszközeinek beszerzése példátlan összefogással valósulhatott meg, amit minden támogatónak köszönünk!
Bővebb információk:
Jó barátokat fogadni az Őzike utcában mindig kellemes élmény. Különösen igaz e kitétel akkor, ha e barátaink épp olyan „ápoltak”, mint mi. Igaz ami igaz, a minap vendégül látott összetartó társaság tagjai nem elsősorban a rádiókészülékek, sokkal inkább a gépjárművek és egyéb vasak iránt lelkesednek, továbbá koránt sem mellékesen a határőrség és a rendőrség hagyományait ápolják – ám ettől még a hivatástudat mint alapattitűd közös.
Főztünk-sütöttünk, ettünk és ittunk egy jót a Hagyományőrző Rendőrszázad tagjaival, s közben megállapodtunk egy nyári közös projektről.
A magyar gyártású HTG-1-es Hellschreiber adó-vevő a német Feld Hell „koppintása”. Gyártójuk a a Hungária körúton állt Telefongyár volt. (Itt található ma a Siemens központja.) Mint azt a roncskutatas.hu oldalon „zsolt001” írja, a gyár történetével foglalkozó monográfiák megjegyzik, a HTG berendezések minta után születtek, s a szakemberek rengeteg problémával szembesültek az első sorozatok elkészítésekor. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen – ismervén a készülék rendkívüli összetettségét – efféle „lomot” csak nagyon felkészült ember- és eszközállománnyal lehetett összeállítani. Fontos megjegyezni, a korunkra maradt ismert példányok száma nem éri el az egy tucatot – annak ellenére sem, hogy Germuska Pál rendkívül alapos és nagyon olvasmányos, a magyar hadiipart tárgyaló könyve szerint akadt olyan esztendő, amikor másfél ezer példány került ki belőlük a zuglói üzem kapuján.