Tegnapi cikkünk folytatásaként ma közreadunk néhány videót. Reméljük, ez is elnyeri a tetszésetek… 🙂
HA5CBM bejegyzései
A vidámság és a barátság a legjobb viharkabát!
Nagy menete volt a klubtagságnak szombaton: csocsira rendbe tettük a Zil-131-es híradó géperejű járművünket. Persze roppant szigorúan nézve még akad pár hiba, de ezek (tán) már nem kardinálisak. Így ha az égiek is úgy akarják, akkor a Múzeumok Éjszakáján, azaz június 23-án szombaton ott leszünk vele az Őrségben, Apátistvánfalván. Sőt, már 19-én is este, másnap pedig telepítés. TA-19-es oszlop, egyből két példány, meg rádiók, R-155P, R-326M, R-323M és más csodák. Meg sok határőr hagyományőrző Latviákkal, Gaz-okkal, Lada Nivákkal és egyéb retro-autókkal! Gyertek vagy keressétek az éterben két alkalmi hívójelünket! (De inkább is-is!)
Bal szélen HA7PTY Pityesz, jobbra HA5IKS Pisti és HA5TBN Dani küzd az esőben a láncos emelővel szombat reggel. Ekkor még nem hittük, hogy éjfél után pár perccel fejezzük be a munkát…
Újra pár szó az R-130M-ről (Frissítve!)
Ezt a cikket HA8BIT Péter inspirálta. Nem lesz túl nagy, s a fotó sem sok, de gondolatébresztőnek talán megteszi. Értjük alatta, hogy újfent rájöhetünk, “ezekkel” is lehet rádiózni, továbbá bizonyos esetekben az amúgy tartalékban álló katonai rádió többet ér, mint a legdrágább polgári adó-vevő. (Ami promt elérhetetlen…)
Figyelem, a cikk végén született egy kis frissítés!
Peti összeszerelt állomása – a vétel már megy!
Remek fényrajzok “Fridiből” – 2.0 :)
Annyi kérés jött hozzánk, hogy meghajolunk a köz óhaja előtt, s adnunk még egy sorozat remek fényképet a Boden-tó partjáról. 🙂 Az elkövetők HA5IKS Pisti és HA5TBN Dani voltak…
Lomok hűvös halmai…
Remek fényrajzok “Fridiből”
Van, aki még soha nem látogatott “oda”, más már unja, akad, aki csak üzletelni, megint más csak vásárolni vagy kizárólag nézelődni jár Németország – és Európa – legnagyobb amateur találkozójára. A bátran hagyományosnak titulálható rendezvény csütörtökön indul és vasárnap zár – van, aki szerint évek óta egyre rosszabb a felhozatal, mások meg esztendőről-esztendőre az újdonság varázsaként élik meg a bulit. Léteznek olyan fanatikusok, akik a világ túlsó feléről kizárólag az amúgy rendkívül nívós előadások végett utaznak Boden-tó partjára, s vastagon lenézik a börziánereket, megint mások pedig elsőrangú rablótanyának/kifosztandó tömegnek tekintik embertársaikat. Kár lenne feledni, Fridi olyan, mint a társadalom – kicsiben. Se “csak” jó, se “kizárólag” fekete – sokkal inkább tarka-barka, mint az amateurok közössége. Az alábbi fényrajzokat klubtársaink és barátaink lőtték. Nézegessétek Ti is örömmel. 🙂
Három tárcsás Enigma. Sold, azaz eladva 49.000 euróért – azaz kicsit több, mint tizenöt millió forintért. Az egy zuglói kislakás ára, rosszabb helyeken meg egy fél falu. Tavaly is volt kint egy, azon is egy ugyan ilyen cetli díszelgett..
Újra miénk a hatvan méter!
Ez egy gyorshír, semmi több: a Magyar Közlöny 2018/74. száma szerint újra lehet dolgozni hatvan méteren!
Egy logkivonat a múltból… 🙂
Rádiótáviratok az ostromlott Budapestről
Ritkaság, épp ezért felemelő az ember életében az olyan pillanat, amikor a magyar történelem sorsfordító eseményeihez kapcsolható hivatalos dokumentumok kerülnek a látókörébe, esetleg a saját kezébe. Jász József barátunk így járt, amikor nála kötöttek ki az alábbi, egy budai padlásról fölbukkant iratok. Az anyag eredetije Józsefnél pihen, de másolatban bekerült a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményébe is. Mi külön engedéllyel és hálás szívvel köszönve a lehetőséget az eredeti iratokból szemezgetünk. Figyelem, e cikk inkább érzéseket közvetít, mint lexikális tudást ad – de kivételesen úgy gondoltuk, így jobban visszajön a lényeg, mint ha telepakolnánk nevekkel és életutakkal az anyagot.
Ha valakiben lapul némi érzék a történelem és a misztikum iránt, akkor átérezheti minden sor súlyát. Talán elég csak arra utalni, hogy február 4-én már csak hét nap volt hátra sokak életéből. Külön felhívnánk a figyelmet a dokumentumokban szereplő nevekre – bár róluk a neten szinte mindent meg lehet találni Folytatás
És akkor újra itt…
Bocsánatkéréssel kell kezdenünk: nem teljesítettük azt, amit ígértünk, mi szerint kedden-szerdán adunk mindenféle izgalmas anyagot a közösségi oldalra. Mentségünkre csupán az szolgálhat, hogy szó szerint elsodortak bennünket az események. Az alábbi beszámoló igyekszik minden szempontból teljes képet adni arról, miféle forgatagba kerültek klubtársaink…
A legendás T-72-es
Meglepetés holnaptól…
Kedves látogatóink! Ha semmi nem jön közbe, akkor klubtársaink holnaptól csütörtökig egy különleges helyszínről jelentkeznek. Hagyományos értelemben vett cikk e héten legfeljebb pénteken várható, de a Facebook oldalunkon majd folyamatosan posztolunk fotókat. Military megszállottak, katonai ápoltak előnyben! Lesznek drónvideók is. Találkozzunk az éterben a számtalan /P és HA9HAF9A hívójellel!