Morze nyelvi tanulás Morse Runner programmal

Gyakoroltam az előbb a Morse Runner programmal. Ez hívójeleket küldözget, és nekem úgy kell tennem, mintha QSO-znék velük. Harmadikként KB9BIT “hívott” meg, aminek nagyon örültem! Leírom miért:

Ahogy jöttek sorban a betűk, igyekeztem le nem maradni, és gépeltem sorban a K-t meg a B-t, de persze lemaradtam. Igyekeztem memorizálni a körzet számot, ami a 9-es volt. Még inkább lemaradtam 😊, de ekkor olyan pozitív inger ért, ami mindenért kárpótolt!

Folytatás

Az ALUNIV rajműszer

Remek házi szerzőnk, Balás B. Dénes távközlési technikus újfent egy remek cikket küldött nekünk. Látszólag egy apróságról ír – de ha jobban megkapirgáljuk a felszínt íziben kiderül, hogy nagyon is fontos kis tárgy a címben szereplő műszer. Hiszen egyrészt az ápoltak – másrészt az antikvitásokat szeretni szerelő amateurtársak, harmadrészt pedig a minden eredeti részletre adó pipifaxos gyűjtők figyelmét is felkeltheti HA8BDE Dénes Om dolgozata…

d

Folytatás

Téli Vihar 2020

c65593b3-a345-4ed1-b5a9-1b010511f653

(b-j) Klubtagunk Félix a korabeli és tökéletesen működő Paillard gyártmányú Bolex kamerával mint hagyományőrző haditudósító, Viktor, egy R/4 és egy Torn e.B, továbbá István és Zoli

Lezajlott a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület februári gyakorlata a hegyen. Sokan jöttünk össze, tanultunk és okoltunk, de jutott idő a vidámságra, a kulináris örömökre is. Ha minden a megfelelő tervek szerint történik, a következő esztendőben jön a (rádiós szempontból mindenképpen) nagyobb szabásúra tervezett folytatás…

Folytatás

Vigyázat, zavarás!

Újabb cikkel örvendeztetett meg bennünket rendszeresen visszatérő szerzőnk, HA8BDE Balás B. Dénes. A katonai híradás és a polgári távközlés történetét egyaránt kutató barátunk ezúttal a zavarásról írt remek összefoglalót. Ha valaki, hát Dénes Om tudja, miről beszél, hiszen anno még a legendás OTI toronyban is dolgozott…

fortepan_39888

Elöl a Köztársaság tér 1956-ban – hátul pedig a még visszabontás előtti állapotában szemlélhető OTI torony

Forrás: Fortepan / Adományozó: Nagy Gyula

Folytatás

!!! Informatikai Karbantartás !!!

Tisztelt Barátaink, Kedves Rádióamktőrők!

Tervezett karbantartás miatt
2019.11.27.-én 11:00 – 14:00 óra között
sem a HAMNet hálózat,
sem a DMR hálózat,
átjátszók közötti és a szerver közötti kommunikációja nem lesz elérhető.

Tehát a DMR átjátszók “csak” lokális üzemben fognak működni.

Megértést és türelmet kérünk.

Amatőrök a tudomány színpadán

November 14-én zajlott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Híradó Tanszéke által idén huszadik alkalommal megrendezett “Kommunikáció” nemzetközi tudományos-szakmai konferencia. Ezen a fórumon a a professzionális- és a védelmi szférát képviselő szakemberek osztják meg ismereteiket a résztvevőkkel.

Folytatás

Sokak kérésére: íme a TMG-1 leírása

Sokan kérték, nekünk meg régi adósságunk volt – a minap pedig volt pár szabad percünk, így gyorsan beszkenneltük a legendás TMG-1-es eredeti leírását. Szép zöld lett, ez igaz – de ettől még olvasható, értelmezhető.

6280dfe7-bf45-402c-bb75-f090560b2f5b

A fotón egy olyan példány látható, mely egy külső dugasztápról üzemel

Folytatás

Szombati klubnap

Időnként előfordul, hogy szombati napon is tartunk klubnapot az Őzike utcában, a most hétvégén is így tettünk. A létszám nem volt nagy, viszont mindenki lelkesen választott magának elfoglaltságot. A reggeli 9 órai érkezés után HA5OGR Lajos rögtön neki is látott a tagtársak által legkedveltebb tevékenységének, a főzésnek. A bográcsban készült étkeknek mindig nagy a keletje nálunk és Lajos ezt mesterfokon tudja prezentálni, ezuttal paprikás krumpli készült gazdagon.

Paprikás krumpli bográcsban, háttérben a Zillel
Folytatás

Pár gondolat az ASzT szögtávcsőről…

Nem kell mindig kaviár – mondogatta a legendás NSzK tévésorozatban Thomas Lieven, alias Siegfried Rauch. Most mi ezen elv mentén nem egy (katonai vagy civil) rádiókészülékről, hanem a méltán legendás és sokak által nagyra tartott magyar gyártású ASzT szögtávcsőről szösszentünk egy rövid bemutatót. Sok fotó, kevesebb duma, a stílus meg a könnyed esti fény – ahogy tőlünk megszokhattátok… 🙂 Egyben mások helyett rögvest és külön felhívnánk olvasóink figyelmét a háttérül szolgáló lepedőre. Tiszta, ám kockás, mert hajtogatva volt a párnacihában – nekünk most csak erre fussa, de őszintén, nem is ezt kell bámulni, hanem a kukkoldát… 🙂

4a0efce9-0eb5-4e17-b71a-6292cd518b01

Folytatás