HA5CBM névjegye

Szervusz, Kedves Látogató! Szeretettel üdvözöllek a rádióklub honlapján! Mint talán már érzékelted, teljes odaadással viseltetek a katonai rádiók iránt. E kapcsolat odáig megy, hogy ezekkel a készülékekkel szeretek leginkább dolgozni – s ezt a vágyamat nagy szerencsémre Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián ki is élhetem. Ha kérdésed van a hobbimmal vagy a gyűjtéssel kapcsolatban, keress meg bátran! Én is voltam kezdő! :) S még valami: a lomhalom kifejezést én teljes tiszteletadással használom. A jelző oka pusztán az, hogy az angolszász gyűjtők a boatanchor szóval adják meg hobbijuk (imádatuk?) tárgyát – s ez tudvalevőleg hajónehezéket, horgonyt jelent. Nem akarván ellopni az ő ötletüket találtuk ki barátaimmal a „lomhalmot”, s ahogy látjuk, ez egyre elfogadottabb lesz a hobbisták körében. Baráti 73! HA5CBM Miklós Military Szakosztály

HG70HATAR – HG70BORDER

A hagyományőrző határőrökkel minap véget ért nyugati (őrségi) túránk igen remek kikapcsolódást nyújtott. Túl azon, hogy számtalan eredeti gépjárművel jártuk be az egykor szigorúan őrzött zónát, még rengeteget is rádióztunk. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mert csak éjjel esett – s akkor ugye vagy aludtunk, vagy a „termes” műhelykocsiból lovagoltuk meg az éter hullámait. Az összeköttetésekről hamarosan „anzixot” küldünk. Az alábbi – lehetőség szerint rövid – képes összefoglaló erősen szubjektív elemeket tartalmaz, ennek megfelelően kéretik olvasni.

Az egész akció a határőrizet megszilárdulásának hetvenedik, a Határőrség Országos Parancsnokságának megalakulásának hatvanadik, és megszűnésének tizedik évfordulója kapcsán szerveződött.

Anga Andris akcióban!

Antennarendszer viharos háttér előtt, kora esti fényekkel (Sopronkövesd)

Folytatás

R-107 táp egyszerűen by HA5IKS

Bizonyára olcsósága és (természetesen) szépsége okán, sok amatőr polcán, ne adj Isten pincéjében megtalálható hazánk egyik legelterjedtebb katonai rádiója, az R-107 valamelyik verziója. Sajnos a csekély teljesítménye (egy Watt) valamint kizárólagos üzemmódja (FM) miatt amatőr rádiónak csak korlátozottan alkalmas, így nem lett mindenki kedvence, kevés példány van napi használatban, azok is inkább csak az „ápoltak” köreiben. Ennek ellenére azért sokszor jó lenne elővenni az öreg zöld lomot, hogy legalább a kondikat megjárassuk benne és ne hagyjuk veszni az enyészetnek. Ugyanakkor tápellátása néha bizony bonyolulttá tud válni. Jelen kis cikkünk ehhez kíván segítséget nyújtani, egy egyszerű, mondhatni „filléres” tápegység ismertetésével.

(Zárójelben jegyezzük meg: tudjuk, régen jelentkeztünk, de mentségünkre szolgáljon, hogy a nyugati határ mentén tartózkodtunk, ahol egy remek, kitelepüléssel egybekötött emléktúrán vettünk részt. Az erről szóló írásos és képes beszámoló – he nem jön semmi közbe – holnap kerül ki a honlapunkra.)

Ez bizony működik! (HA5IKS István)

Folytatás

Beütött a modernitás a határba: a TS-790E szubjektív ismertetése

Jogos kritika ért – írjak mást is, mint militaryt. Engedve a nyomásnak elsőként egy közel harminc esztendős, de a világban helyét a ma is megálló civil masina, a Kenwood TS-790-es készülékének bemutatására vállalkozom. A cájg igen sokat tud – ha másban nem, hát frekvenciában, lévén két métertől huszonhárom centiméterig dolgozik, s ha akad, még ATV modul is csatlakoztatható hozzá. A saját berendezésemet 1999-ben vettem, s bár 1990-ben gyártották, szervizben eddig tudtommal (és a szakember ítélete szerint) csak kétszer járt.

TS-790 kora esti fényben, tetején a 70 MHz-es konverterrel

Folytatás

A „Go-Box” – azaz egy komplett hordozható vészhelyzeti rádióamatőr berendezés

Az alábbi cikket HA5CLF István amatőrtársunk írta, Mint a bevezetőben megjegyzi, nem mindig könnyű összeszedni a szükséges rádióamatőr eszközöket egy kiszállás alkalmával, legyen az egy nyári “field-day”, vagy egy vészhelyzeti gyakorlat – nem is beszélve egy valós vészhelyzetről. Akad, ami készenlétben áll a QTH-n (legalább is a Rádióamatőr Készenléti Szolgálat (RKSZ) tagjainál ezt feltételezem), viszont egy-egy eszköz bizonyára az állomás egységes részét képezi, hisz a rádióamatőrök büdzséje is véges. Így aztán, nem olyan egyszerű a szükséges eszközök előkészítése „bármilyen” alkalomra – sőt, számos esetben a helyszínen való összeszerelés sem triviális feladat. Általában a legnagyobb félelmem, hogy mi lesz, ha egyszer otthon felejtek egy csatlakozót vagy egy kábelt, és meghiúsul a kiszállás…

Egy kiválóan elkészített Go-Box (HA5CLF)

Folytatás

Az OIRT sáv vétele katonai lomhalmokkal – avagy patika terjedés 70 Mc/s-on

A laktanyában nem szokás cicózni: azzal rádiózunk, amit a sors elénk vet. Így például az URH (esetünkben a négy méteres) sáv vételére (szerintünk) első osztályú párosítás az R-323M vevő és az R-130M adó-vevő sokak által irigyelt antennahangolója a nyolcvan méteres dipóllal. (Nem is csoda, hogy az illesztő a „jó lenne még egy” kategóriába esik, hiszen a teljes RH mellett a hat méteres tartományt is kacagva lehangolja… 🙂 )  Az alábbi „cicavideók” a tegnapi (2017. VI. 19.) kiváló terjedést szemléltetik. A minőségért én kérek elnézést! 🙂

Íme a főhősök, azaz az R-323M és az R-130M illesztője. A krokodilcsipeszes megoldás meglepően jól dolgozik, az URH vétel pedig nem okozott gondot az inverted V-alakban kihúzott nyolcvan méteres dipóllal sem… 🙂 (HA5CBM)

Folytatás

A Magyar Néphadsereg R-30 típusú közepes rádióállomása – I. rész

Nagy fába vágjuk a fejszénket, amikor nekifogunk bemutatni az R-30-as katonai adó-vevőt. Az írást HA8BDE Balás B. Dénes távközlési technikus, jeles technikatörténészünk jegyzi. Az anyag több részben érkezik, s közben, mintegy „kikapcsolódásképpen” természetesen nem felejtkezünk el a Magyar Királyi Honvédség titkosítási eljárásairól sem. Ha a szöveg ismerős, nem véletlen, de ez azért Dénesnek köszönhetően messze több annál, mint ami máshol megjelent. Lesznek sztorik is, így mindenképpen érdemes végigolvasni a folyamot… 🙂

Egy szép R-30 – nem mellékesen működik IS! 🙂 (HA5CBM – de sajnos nem az én készülékem! 🙂 )

Folytatás

Fejlesztés Szentendrén

Egy rádióklub életében olykor egészen apró ügyek is képesek óriási sikerélményt generálni. Ezt éltük át múlt héten a Vodafone (Link) támogatása kapcsán – vagy minap Szentendrén, az Altiszti Akadémián. Utóbbi állomáson egy forgatót biggyesztettünk föl, arra pedig rászereltük az eddig mostohább ponton rögzített 70 Mc/s-on üzemelő Yagi antennát. Nagy cikket ne várjatok, ez inkább csak amolyan kedvcsináló…

Nekifutunk a szerelésnek…

Folytatás

Kiegészítés a Magyar Királyi Honvédség Crypto-2-es titkosítási eljárásának feltöréséhez

Bevalljuk őszintén, bár titokban reméltük, mégsem hittünk túlzottan abban, hogy a Magyar Királyi Honvédség Crypto-2-es kódolási eljárásának feltörése (Link) komoly szenzációt kelt a szakemberek körében. Ám hála Istennek a cikk meglepő karriert futott be, melynek köszönhetően több telefont és levelet kaptunk, s nyomában egy rendkívül izgalmas beszélgetésre is sor került a minap zárult Burabun. Az alábbi ppt-fájlt Imhof László hiradó alezredes barátunktól kaptuk. Mindez csak egy gondolatkísérlet a részéről, semmi több, hiszen jelenleg mindössze egy (helyesebben kettő, de erről hamarosan…) távirat ismert. Laci katonához illő egyszerűséggel és alapossággal vezeti végig elgondolását. Az anyag a hajtás után jön. Jó szórakozást!

Ez ugyan nem második világháborús anyag, de attól még témába vág és nem mellékesen kész csoda, hogy megmaradt. Ezt a könyvecskét még az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregeének titkos rádióhíradásában használták… (A szerző tulajdona.)

Folytatás

Köszönjük a Vodafone támogatását!

A hazai rádióamatőr élet egyik kiemelkedő eseménye a Csepel-szigetén megtartott Burabu. Klubunk idén is ott volt a rendezvényen, s ahogy azt tőlünk megszokhattátok, ismét felvonultattuk legújabb fejlesztéseinket – így egyebek mellett a HamNetet is. A szervezés során azonban akadt egy kis gondunk, amelyet végül a Vodafone segítségével sikerült áthidalnunk.

A ritka pillanatok egyike, amikor éppen senki nem járt nálunk… 🙂

Folytatás

Egy Vietnámot megjárt R-326-os lomhalom – HA2MN Tibor újabb írása

HA2MN Tibor nagyszerű tegnapi cikke után itt egy újabb írás – ezúttal egy világjáró R-326-os lomhalomról. Erről (de nem „erről”!) a rádióról korábban (Link) már értekeztünk – ám nem ilyen mélységben és alapvetően más, azaz szubjektív vonatkozásban. Ez úton is köszönjük Tibornak a közlésre való átengedést – s akkor fogadjátok szeretettel a Vietnámot megjárt készülék történetét…

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve… 🙂 (HA2MN)

Hát még a hangja!

Folytatás