Erről koppintották a HTG-1-et…

Van hangja…

A fenti ugye a magyar, 50-es években a Telefongyár NV.-ben készített HTG-1. Alább pedig írunk pár sort az eredeti németről, amiről úgymond “hazaisották”… 🙂

Továbbra sem múlik az életünkből ez a fránya pandémia. (Amit ugye lehet így is, vidámabban felfogni, mint a két mellékelt linken lévő Szent Efrém Férfikar teszi.) Mivel e szörnyű helyzet több munkát ad a szokottnál, a honlapra sajnos kevesebb erő jut. De azért igyekszünk – például bátorítani, hogy rádiózz, meg sorra osztjuk meg az értékes szkenneléseket, melyekkel az R-142-őd állíthatod csatasorba. És azt is megírtuk egy első világháborús telefon kapcsán, hogy az élethez olykor szerencse is szükségeltetik

És akkor vágjunk is bele mai cikkünkbe.

Korábban már beszámoltunk róla, mily nagyszerű ajándékokat kaptunk HA7VC Lacitól. A pakkban benne volt a 38 M Távírógép leírása is, melyből (nem kis részt Rozsdás barátunk noszogatására) a minap kimásoltuk a kapcsolási rajzokat. (Majd hamarosan jön a folytatás is, de nem lehet egyszerre mindent…) Tettük mindezt azért, hogy lássátok, mennyire hasonlít a HTG-1 és az eredeti német Feldfernschreiber berendezés.

A történet röviden annyi, hogy a Telefongyár Rt. a háború alatt rendszeres beszállítója volt a német hadseregnek – így más mellett a fentebb említett Hellschreiber írógéphez is készítettek blokkokat. Mikor a harcok elültek, akkor először nem efféle lomokra volt szükség, de aztán az államosítást és a hadseregfejlesztést követően felvetődött, csak jó lenne megint ilyen eszközöket kigördíteni a gyárkapun. Az ötletet tett követte, s az elérhető dokumentumok és alkatrészek alapján legyártották a magyar HTG-t, amelynek a sorrendiség okán az 1-es számot osztották ki. Persze a néphadseregben nem csak ez dolgozott, hanem a svájci EMA (Elekto Meilen Ag.) írógépe is, amelyből tudtunkkal a legközelebbi működő darab a Deutsches Museum-ban lelhető föl. (Direkt írtuk, hogy lelhető, mert nem látható – lévén a raktárban pihen valami pókhálós polcon.)

Na, de ne rizsáljunk ennyit, hanem lássuk már azokat a doksikat. No, hát rajtunk aztán ne múljon senki boldogsága. 🙂

Azért adtuk meg a fájlokat, mert így jobban jársz, mintha a fotókat kellene egyesével nagyítgatni. Egy kérésünk van pusztán: ha tovább akarod adni, akkor hivatkozz ránk, mint forrásra.

Igyekszünk hamarosan folytatni!

73!

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .