A tudás akkor ér valamit, ha megosztják. S ez a mondat akkor is érvényes, ha esetleg egyesek hivatkozás nélkül lopják el mindazt, amit ezen a honlapon találnak. (Lehetne ide szégyenteljes linkeket tenni sajnos gazdagon, de attól “persze” semmi sem változna, így inkább lemondunk a gyalázás jogáról. 😉 ) Mi a kulturált publikálás hívei vagyunk, ezért is írunk le (előbb-utóbb) mindent, ami a látókörünkbe kerül…
A minap nagyszerű ajándékot kaptunk HA7VC Lacitól. Az ember természetesen megköszöni helyben is azt, amit jó szívből juttatnak neki, de nekünk szerencsére megadatott az a lehetőség, hogy ezen itt is kifejezhetjük-kifejezzük hálánkat. Laci Om ugyanis tudván, hogy oda-vissza vagyunk az eredeti dokumentumokért, a kezünkbe nyomott egy igen jelentős méretű, háború előtti-alatti és utáni szabályzatokat tartalmazó pakkot. Csak úgy, tényleg barátilag.
Mivel az ajándék kötelez, ezért ha lassan is, de biztosan igyekszünk majd megosztani, miféle kincsekkel lettünk gazdagabbak. Beszkennelni nem fogjuk egyiket sem, lévén a lapra-hajtós másológépek menthetetlenül tönkretennék az amúgy is sérülékeny, azaz szó szerint törékeny savas papírra nyomott füzeteket, de az érdekesebb részeket kifotózzuk.
A fenti fotón az öt tonnás, Ford V-8 hengeres tehergépjármű szemlélhető. A jármű a 39 M tábori nehézkábellel felszerelt raj személyzetének és műszaki anyagának szállítására szolgál. A teherautó hossza 3,2, míg szélessége két méter. Valamennyi ajtaja biztonsági zárral lett ellátva. Egy raj két darabot használt belőle. A legénység felszerelését a vezetőfülke fölötti “galériában” lehetett elhelyezni. Egy-egy raktérre húsz-húsz dobot lehetett elhelyezni.
A fenti képen szemlélhető Krupp L2H-143 kábelgépkocsi a 39 M többerű kábellel felszerelt raj személyzetének és műszaki anyagának szállítására szolgált. A rakteret tábori tarkára festett vászon fedte, melyet négy ívelt tartóra lehetett rögzíteni. A teljes raj felszerelését három, azonos kivitelű géperejű járművel oldották meg. Az egyik kocsira tizennégy, a másik kettőre tizenhárom-tizenhárom kábeldob került. Az alábbi galéria a két könyvből lett kifotózva. Mivel sok a párhuzamosság, az érdekesebb részeket igyekeztünk elétek tárni.
És az induktoros pótszerelvényen kívül természetesen egy-egy 38 M távbeszélő is helyet kapott minden géperejű járművön… 🙂
Mára ennyire futotta, de hamarosan befutunk az újabb érdekességekkel!
73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály