2016 május 25.-én 17:23-kor indult el Lengyelországból, Mostki térségéből a YAM-1 nevű ballon. Felbocsájtó az SP5YAM rádióklub csapata. Folytatás
Ismertető kategória bejegyzései
Őrangyalok
A HA5KDR Oktatási Centrumában a közelmúltban két részes előadást tartott dr. Moys Péter, az LRI volt vezető munkatársa. Az alábbi írást tőle kaptuk. Igaz, ez a pár oldal szerves részét képezi a HungaroControl ZRt. magánkiadásban minap megjelent remek könyvének, a Csontos János jegyezte Őrangyaloknak – ám úgy véljük, a korlátozott példányszámban megjelent mű nem juthat el mindenkihez, így a legérdekesebb és a rádióamatőröket érintő részt Moys Péter engedélyével kiemeltük s bemutatjuk az oldalon.
Látogatás a győri rakétásoknál
Szerda délután Győrben a MAGYAR HONVÉDSÉG 12. ARRABONA LÉGVÉDELMI RAKÉTAEZRED-nél tettünk látogatást. A menetrend Könczöl alezredes úr ezred bemutató tájékoztatójával kezdődtt, majd az érdeklődő kérdéseinket követően megnéztük a katonák irodáit, elhelyezési körleteit. A program az alakulótéren folytatódott, ahol a kiállított technikai eszközök mellett felsorakozott kezelőállomány részletes ismertetőt tartott a kezelésükben lévő haditechnikai eszközökről, azok felépítésére, működésére és kezelésére vonatkozóan. Az ezred látogatás számunkra a csapatmúzeum megtekintésével ért véget. Folytatás
Antennaárbóc
Ha az ember antennát akar használni, akkor szüksége lesz egy roppant bonyolult szerkezetre, amely tartani fogja azt, ez nem más , mint az antennaárboc. Én magam is szembesültem ezzel ,amikor hozzájutottam az első komolyabb vevőkészülékemhez. Eleinte egy rögtönzött megoldást alkalmaztam , ami nem volt az igazi , lényegében odadrótoztam egy hat méteres vasrudat a kerti lugas egyik lábához. Ronda volt és körülményes volt le és felszerelni az antennát, ekkor fogalmazódott meg bennem az, hogy kellene egy jól átgondolt és megépített antennaoszlop. A későbbiekben erről írnék egy összefoglalót. Folytatás
AM-SSB/AM teszt
Ugyan a rádióm még mindig javítás alatt van, és az engedélyem sem érkezett még meg, de a sok várakozásért a sors kárpótolt ma egy picit.Időről-időre, nem sokszor, de néha azért felbukkan nálunk olyan repülő amely rendelkezik HF rádióval. A repülők többségében nincs HF rádió, mivel ezt főleg sarkvidéki, illetve transzatlanti útvonalakon használják. A cégünk elsősorban olyan repülőkkel foglalkozik amelyek Európán belül repülnek és nincs rendszeresítve rajtuk ilyen hullámsávban működő rádió. Ráadásul én sem tudok minden repülőn dolgozni ami épp megfordul nálunk még ha esetleg van is rajta. Ma viszont szerencsém volt! 🙂
R-173M retranszlációs állomás kialakítása
Az alábbiakban egy, két darab R-173M katonai adó-vevőből kialakított retranszlációs átjátszó működését írjuk le. Az anyag egy hosszabb előadás rövidített változata.
A frekvenciamodulációs retranszlációs állomásokat alapvetően a katonai hírközlési rendszerekben használják. Első feltűnése a második világháborúhoz köthető, amikor mind a német, mind a vele szemben álló hadseregek alkalmazták. Előnye, hogy ezzel a megoldással szimplex, azaz egy, de két egymástól több, jellemzően minimum nyolc MHz-el eltérő frekvencián dolgozó rádiókészülék tud folyamatosan kapcsolatot tartani. Folytatás
Takarítás a hangolóban
Vélhetően nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, egy Dremel 3000-es készülékkel igen sokféle feladatot lehet megoldani a ház körül – ellenben az talán sokaknak meglepetést okozhat, hogy egy be ugyan nem döglött, de a mindennapokban extra gyengén muzsikáló automata katonai antennahangolót is új életre tudunk lehelni ezzel a furmányos kis kéziszerszámmal. Folytatás
Rövid ismertető a DMR-ről
Az ismertető eredeti szerzője DK7LST. A fordítást HG7KS Sanyi készítette, a szerző hozzájárulásával.
Mi a DMR?
A DMR (Digital Mobile Radio) egy digitális szabvány az ipari rádiózásban, amelyet az ETSI (European Telecommunications Standards Institue) 2006-ban tett a jelenlegi formájában publikussá. A szabvány lehetővé teszi, különböző gyártók készülékeinek azonos hálózaton történő müködtetését. A DMR képes hang és adatforgalmazásra egyaránt.
A DMR szabvány elsősorban ipari igényekre lett formálva olyan cégek, vállalatok számára akik megbízható rádiós infrastruktúrát szeretnének alkamazni.
Jelen ismertető a DMR szabványt elsősorban a amatőr rádiózás szempontjából kívánja bemutatni.
Folytatás