Takarítás a hangolóban

Vélhetően nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, egy Dremel 3000-es készülékkel igen sokféle feladatot lehet megoldani a ház körül – ellenben az talán sokaknak meglepetést okozhat, hogy egy be ugyan nem döglött, de a mindennapokban extra gyengén muzsikáló automata katonai antennahangolót is új életre tudunk lehelni ezzel a furmányos kis kéziszerszámmal. Természetesen tévedés lenne olyasmire gondolni, hogy a készlethez kapott durva csiszolókoronggal esünk neki a finom szerkezet belső lelkivilágának, de azért a filchenger és a erősebb műanyagszálas tisztító már tökéletesen megfelel e célra.Annyit talán még a rádió- és/vagy elektrotechnikában járatlan barkácsolók is tudnak, hogy egy rövidhullámú készüléknek igen sokféle baja lehet. Az elsőként említhető gond a villany hiánya – de mondjuk az sem jelent túl jó csillagzatot, ha a „cájgunk” ugyan működik, de a vett jelek csöndesek, mint a felkészületlen diák a matekházi számonkérése idején a tábla előtt. Ilyenkor az éber rézdöngölő amatőr megvizsgálja, hogy mi, s legfőképpen hol lehet a hiba oka: ha a gombok elforgatása a hangerőt ugyan megemeli, de a ettől a jelek még mindig csekélyek, vélhetően az antennabemeneten rakódott le holmi reve – azaz szakszóval oxidáció.

Mivel a nagyfrekvencia bevezetésére szolgáló nyílások az esetek döntő többségében ezüstözöttek vagy aranyozottak, óhatatlanul előáll az a helyzet, hogy a szabad felületek idővel elszürkülnek – s ez bizonyos esetekben akár a jelek drasztikus leromlásához is vezethet. E vékonyka, alig pár mikronos vastagságú réteg sajnos csodákra képes (akár a koszos gyermek esetében a víz), s ha kell- ha nem valójában úgy dolgozik, mint egy ellenállás – azaz a rákerült elektronokat gátolja a szabad áramlásban, s munkájukat hővé alakítja. (Ha esetleg valaki most bármi célból arra jutna, hogy az összes katonai rádiógyűjtő masszív multimilliomos, ki kell ábrándítanunk: egy-egy berendezésben legfeljebb egy-három grammnyi nemesfém leledzik, s az is úgy szét lett szórva, hogy fémgyűjtő legyen a talpán, aki egy helyre tereli…)

Íme a szóban forgó készülék, a legendás R-1340

Az idősebb korosztály bizonnyal még emlékszik a Videotonra – e gyár anno remek Hi-Fi cuccokat készített, s híresek voltak a hangszóróik és rádióik is, ám azt már kevesebben tudják, hogy a „Vidi” az egyik legnagyobb hadiipari beszállítója volt a Magyar Néphadseregnek, majd 1989-től a régi-új honvédségnek. E vonalon főleg katonai adó-vevők, hangolók és számítástechnikai eszközök kerültek ki tőlük – így többek közt a jelen írásban is tárgyalt R-1340-es rövidhullámú rádiót is nekik köszönhetjük.

Mielőtt mi a valóságban, Önök pedig virtuálisan szétszednék, írjuk le röviden, mit tud. Igyekszünk valóban pár szót vesztegetni rá, lévén tisztában vagyunk azzal, hogy az olvasónak is véges a türelme, s a csináld velünk nem a Magyar Honvédség speciális alakulatainak közlönye. Tehát az R-1340 a nehéz gépjárművek 26 Voltos fedélzeti egyenfeszültségéről működik, kijelzője digitális, frekvenciaterjedelme 1-30 MHz-ig fut, üzemmódjai pedig a klasszikus AM és távíró (Morse) mellett a géptávíró és a féloldalsávos összeköttetéseket is lehetővé teszik. Kétféle csatlakozón át vezérelhető számítógépről s alkalmas a frekvenciaugrásra és a titkosított üzemre egyaránt. Antennahangolója (ha jól dolgozik) automatikusan illeszti le a rákötött kétféle sugárzót, a teljesítménye pedig húsz és száz Watt között választható. E fejezet zárásaként muszáj még egy apró, de fontos információt ide iktatni: Magyarországon bárki azt hallgat le, amit akar (és tud 🙂 ) – mindössze az tilos, hogy a vett anyagot másnak továbbadjuk. Egy példa: tehát ha az éterből kiderülne, hogy a sógor mikor megy sörözni a bevásárlás helyett a haverjaival, arról fővesztés terhe mellett sem szabad szólni a feleségének. Ez van, különben irány a karcer…

A fényképen látható berendezés a Magyar Honvédség egyetlen, HA9HAF9A hívójelű katonai rádióamatőr állomásán, a szentendrei Altiszti Akadémián üzemel, míg a hibajelenség a vevő érzékenységének fokozatos leromlása volt. A szétszerelést megelőző, majd a belső hibákat feltáró műszeres vizsgálat kimutatta, hogy az antennákról érkező jelek a hangolóban nem kívánt módon csillapodnak. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk megérteni, hogy kiváló helyzetben a műszernek a a fenti érték helyett csaknem kereken nullát kell(ene) mutatnia.

A szemrevételezés után arra gondoltunk, hogy az illesztőben lévő relék kontaktusai lettek koszosak. Kiderült, nem tévedtünk nagyot – bár őszintén azért bevalljuk, meglepődtünk volna bármiféle egyéb eredményen. Nem éppen az egyetemen tanult korrekt műszakisággal fogalmazva az aranyozott félgömbök a gyártás óta eltelt huszonöt esztendő alatt a levegő hatására beoxidálódtak. Erre mondják jobb helyen: ilyen ez a popszakma.

A kellemetlen jelenséget úgy gondoltunk elhárítani, hogy az antennahangoló berendezés fedelét durván félszáz csavar és anya (!) és négy masszív takarólemez lebontása árán szétszedjük, majd a relék pogácsáit és a koaxiális csatlakozókat egyesével lepucoljuk a Dremel 3000 készletében található filchengerrel. (Őszintén bevalljuk, a kétoldalas hangolónak először a rossz oldalát tettük szabaddá, ám erről a szégyenről – bizonnyal megértenek minket – nem készítettünk felvételeket…) A lényeg: ha végre-valahára megvolnánk a jó oldalon, adunk a félgömb alakú érintkezőknek (meg az érzésnek) a műanyagszálas tisztítóval is. A tevékenység során nem árt az óvatosság, hiszen a Dremel eléggé pörög, s mire az orrunkon át az agyunkig eljut, hogy az ujjunkba égett a filc, már rendszerint késő.

Rendkívül fontos részlet, hogy a munka során mindenképpen viseljünk védőszemüveget. Figyelem, a műanyag okulár véletlenül sem a gyengeség jele, hanem saját jól felfogott érdekünk. Hiszen ha a jövőben is hobbizni óhajtunk a Dremellel, akkor szükségünk lesz a látásunkra még. A szemüveg további haszna, hogy egyben tudományos külsőt is kölcsönöz az embernek, így egy visító Dremellel a kezünkben akár műegyetemi professzornak is eladhatjuk magunkat az ámuló ismerősöknek. Nota bene egy köpeny sem árt – ha másért nem, hogy az esetlegesen szerte repülő koszmaradványok ne a tiszta ruhánkat szennyezzék be.

Ha jól forgattuk a Dremel kerekét és a testrészeinkre is vigyáztunk, akkor nincs más feladatunk, mint az R-1340 hangolójának összeszerelése. Mint említettük, közel félszáz csavarról beszélünk, így kellő alázat és türelem is szükségeltetik a sikerhez. A hangot ugyan nehéz lefotózni, de az olvasók elhihetik, a készülék immár pont úgy hasít és visít, mint új korában, amikor Székesfehérváron lekerült a gyártósoron a futószalagról. Sőt, olyannyira jól megy, hogy a helyiségben álló többi katonai rádió is irigykedve és is alig várja, hogy kezelésbe vegyük őket a Dremellel.

S ha már ennyire benne voltunk a szerelésben, a függőleges antenna ellensúlykészletét – azaz műföldjét – is leszereltük, majd annak saruit megpucoltuk a rárakódott kosztól. Erre a feladatra a Dremel 3000-es készletben föllelhető csiszolókorong bizonyult a legjobbnak.

Végezetül néhány személyes megjegyzés: a fényrajzokon szereplő – és a valóságban kiválóan teljesítő – Dremel gépet és készletet a szentendrei katonai klub ajándékba kapta a Bosch Magyarországtól – melyet ez úton is köszönünk.

Új keletű magyar mondásunk szerint egy jó szerszám egy hozzáértő kezében már fél siker. Mivel egy katonai rádióklubban igen széleskörű igények vetődnek föl, a nekünk juttatott szerszámot igen tág határok között leszünk képesek használni. S ez alatt – mint a fenti eset is bizonyítja – nem csak a kétségtelenül hasznos önkifejező művészetre, dekorációra vagy klasszikus hobbis tevékenységre utalunk. S hogy nem érjen a vád, mi szerint csak a vakvilágba beszélünk, felsorolunk még egy olyan példát, ahol a Dremel igen alkalmas a katonai klub munkájának segítésére.

Ezek közé sorolódik a berendezések kiállításokra való felkészítése. Képzeljük el, amint egy csodás (Tudjuk, minden relatív: nekünk a katonai lomok viszik a prímet, míg másnak esetleg a Lego-figurák.) tárlaton járva egy ritka, hetven-nyolcvan esztendős adó-vevőhöz érünk – amely első pillantásra ugyan szép, ám alaposabb föltekintés után kiderül, hogy a kapcsolóit elvitte a Markoláb, azaz eszi a rozsda. Eddig az efféle illúzióromboló förmedvényeket csak hosszas munkával tudtuk elhárítani: atomjaira kellett szedni a készüléket, kiszerelni a kapcsolót majd a tisztító csiszolás után mindent fordítva összerakni. (Gondoljunk bele, egy hosszú tűreszelővel vagy a könnyen „törő” dörzspapírral miféle kínszenvedés az eldugott sarkokban található kezelőszervek pucolása.) A jövőben immár pár perc alatt a nehezen hozzáférhető helyek is ragyogni fognak – hála a Dremel apró alkatrészeinek.

Mindenkinek jó hobbizást kíván a

HA5KDR Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..