Antennaárbóc

Ha az ember antennát a20160321_130841kar használni, akkor szüksége lesz egy roppant bonyolult szerkezetre, amely tartani fogja azt, ez nem más , mint az antennaárboc. Én magam is szembesültem ezzel ,amikor hozzájutottam az első komolyabb vevőkészülékemhez. Eleinte egy rögtönzött megoldást alkalmaztam , ami nem volt az igazi , lényegében odadrótoztam egy hat méteres vasrudat a kerti lugas egyik lábához. Ronda volt és körülményes volt le és felszerelni az antennát, ekkor fogalmazódott meg bennem az, hogy kellene egy jól átgondolt és megépített antennaoszlop. A későbbiekben erről írnék egy összefoglalót.

Nem akartam egy felhőkarcolókat is megszégyenítő szerkezetet építeni , ezért egy hat méter magas oszlopot terveztem ,azért pont ekkorát,mert ekkora méretben lehet kapni a vasrudakat, kétszer hat méter az már sok lett volna. Miután szüleim megengedték(az egyetlen félelmük az volt ,hogy a szél kitépi az oszlopot)  nekikezdtem az agyalásnak.

Dönthető tartószerkezet Dönthető tartószerkezet

Az alját egy betontuskóval gondoltam rögzíteni, ezenfelül három méterenként  120 fokonként kikötni és lényegegében ennyi is.

Antenna árbóc Antenna árbóc

A talpazatát úgy akartam megcsinálni ,hogy ha kioldom az egyik kikötést( a háromból), akkor az oszlop ledönthető a másik kettő kikötés közé, így nagyon könnyen lehet szerelni rajta. Tehát kellet egy csuklópont az aljánál. Felkerestem egy lakatost és elmondtam neki az elképzelésem, azonnal tudta, hogy hogy kellene megcsinálni, még a csövet is be tudtam nála szerezni. A colos hatméteres csőért a csuklószerkezetért és a betonba való vasdarabért 10 ezer forintot kért el, ami szerintem korrekt. A következő lépésben a kikötéseket oldottam meg, az oszlophoz rendeltem netről , kimondottan erre a célra gyártott „vasakat”,  a többi cuccot mind nagyapámtól szereztem be , aki ex-telefonszerelőként nagyon sok ilyen lomot tart otthon. Kijelöltem a rúd helyét, ehhez képest megjelöltem a kikötési pontokat. A betonozás után levertem három másfél méteres rudat a kikötéseknek és kész is az egész. Az első felállításnál le kellet szabni a rögzítő kötelek hosszát, egy kicsit elszórakoztam a feszítők beállításával is, de végül minden stimmelt.

Pörneki Ádám, Mórahalom

[Not a valid template]

 

 

 

  1. majd számolj be a tapasztalatokról.
    Sokan küzdünk antenna árbóc probémával, sajnos
    itthon nem lehet reális áron (nem honvédségtől lopott és horror áron árultakon kívül).
    Én alucsöveket vettem, amlyek egymásba tolhatók.
    Az egész postaköltséggel együtt kb 10 ezerbe került. Kb 10-12 m magasra tudom kitolni. A magasságot normál csőbilinccsel tudom beállítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .