Akkumulátoros este

Mostanság pörög az R-107M téma – így a múlt héten mi is rágyógyultunk, s kétszer is foglalkoztunk eme áramtemető rádióval a közösségi oldalunkon. Azt, hogy a más fórumon (szerintünk) borzasztó pénzért hirdetett cájg működik-e vagy sem, nem tudjuk eldönteni, azt viszont tapasztalatból tudjuk, hogy az “eszelős” 🙂 7,2 Voltos feszültség és a felszippantott csaknem nyolc Amper miatt üzemeltetésére az a legjobb megoldás, ha betesszük az akksikat és kívülről puffer üzemben töltjük azokat…

Folytatás

Nem lehet, mégis van: DMR és társai…

A DMR, C4FM, D-STAR üzemmódban ma Magyarországon legálisan nem forgalmazhatna senki. Persze ez a mondat csak akkor igaz, ha nagyon szigorúan vesszük a ránk vonatkozó rendeletben leírtakat – de hát ugye ez az amatőrök között (szerencsére vagy sem, de) nem így van, lévén a kísérletezés a lételemünk. Mi mindenesetre megtettük a szükséges lépéseket, s beszéltünk a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnökével, HA7PL Dallos Lacival….

Folytatás

Kis hírek a 70 MHz-ről

Tisztelettel és örömmel jelentjük, egyik kedvenc sávunk, a címben említett négy méter pár hete ismét az aktivitás jeleit mutatja. A közelmúltban a közösségi oldalunkon megosztottunk egy hírt arról, hogy a sokak által lenézett FT8-ban létesítettünk angol QSO-kat – melynek nyomán szó szerint kénytelenek voltunk eme üzemmód védelmére kelni. De nyugalom, itt és most azonban nem erről, csak pár, a band-hoz kapcsolódó hírről lesz szó. 🙂

Folytatás

The Common Mode Choke Revisited with a Caveat

Istvan Agg, HA5CLF/ N9EU

I have to admit, there is nothing original in this article, perhaps the shield that caused me some trouble. I used other people’s research, experience and articles to fabricate a solution that I found worthy of publication. This is a choke balun that is very easy to construct and has very good parameters.

Picture-1

Folytatás

Beindult az UKW E.e

Ez a pillanat is eljött: a minap sikerült feléleszteni a második világháborús URH UKW E.e vevőkészüléket. A hajtás után ott a viedó. A minimoziban HA5IT Tamás szól tíz méteren AM üzemmódban. Az áthidalt távolság zugból ugró ló – Zugló Puskás Aréna és Kelenföld, Bikás-park volt. Tomi cca húsz Wattot használt, s mindkét helyen vertikális antennával dolgoztunk.

107004888_4690546884304504_7530918809403038436_o

Folytatás

Az FT8 védelmében

A cím valójában egy masszív (és egyben rémisztő) anakronizmus.

Lévén, ha egy rádióamatőrnek más rézdöngölőktől kell egy műszaki “dolgot” megvédeni, akkor ott már eleve vaskos hiba van. Az, hogy mégis írunk ezen anakronizmustól pusztán a kényszernek köszönhető.

Viszont ettől az anakronizmus ténye és tárgya egy jottányit sem változik – ahogy az sem, hogy tőlünk bárhogy gondolkodhatsz. Mi tiszteletben tartjuk a “Te” nézőpontodat – nekünk viszont meg ne legyen kötelező átvenni a “tiédet”.

106477063_4677781185581074_2819578862715591316_o

Folytatás