DX Geo-mágneses viharban

A helyi időt mutató órámon már holnap volt, de UTC szerint még csak július 16-a. Szokás szerint megnéztem, hogy mi van a Napunkkal, mármint azzal az égitesttel, ami meghatározza az életünket itt a Földön, a miénket is rádióamatőrökét.

Még mindig leköt a rövidhullám, mert olyan sok új történik velem, hogy sokat kell tanulnom. A qrz.com-on megnéztem, hogy mire számíthatok. Ez az információ az USA-ból érkezik, és nekünk RH-soknak a magas K érték (6 major storm) nem sok jóval szokott kecsegtetni. Az SFI 86 viszont még ilyen napfolt ritka időben is hasznos a DX-eléshez.

Folytatás

Meleg nyári keddi klubnap az Őzikében

Tegnap szokásomhoz híven mindenféle csatornákon igyekeztem megtudni, hogy mikor indul az élet az Őzikében, hogy időben felérjek, és ne hamarabb :-). Már korábban szerettem volna megismerni HG6PTZ távvezérelt rádiós önjáró eszközét. Aki ismeri a HA5KDR klubot belülről, az tudja, hogy micsoda nagy jelentősége lehet egy ilyen berendezésnek a klub életében.

Sok munkát tehet könnyebbé ez az eszköz! 6PTZ Tamást már kértem, hogy megnézhessem működés közben is a konstrukcióját. Délután jelezte nekem, hogy ha bemegyek a klubba, akkor megnézhetem.

Gyorsan összeraktam a táskámat a vizes palackkal és az elemózsiámmal, és már hajtottam is felfelé az autóval. Volt aki két keréken már korábban elindult és Tamás is hozta a háromkerekűjét a négykerekűjével. Ha részletesebben is érdekelnek a dolgok, akkor mindjárt kifejtem.
Folytatás

Volt két szabad óránk – a Magyar Királyi Honvédség híradásszervezése

A Magyar Királyi Honvédség C-2-es kódoló eljárásának megfejtéséről Link és hívójel-rendszeréről szóló Link cikkeinkhez számos hozzászólás érkezett. Az érdeklődök sok kérdést tettek fel, melyek egy szeletére akadt válaszunk – más részére pedig nem tudtunk mit felelni. Az alábbi tíz ábra az MKH híradásszervezését mutatja be. Az anyag természetesen sokkal nagyobb, s ez nem más, mint amolyan ízelítő. Mentségünkre szolgáljon, hogy a cégnél nincs nagyobb szkennerünk, így csak a kisebb rajzokat tudtuk lementeni. Két szabad órába ennyi fért – értve alatta a szerkesztést, az írást és a szkenner előtti ücsörgést. Reméljük, elnyeri olvasóink tetszését…

Így kell(ett) tűzmérő rendszert létesíteni (HA5CBM)

Folytatás

Egy megkésett ízelítő – pár gondolat „A Gamma-Juhász légvédelmi lőelemképző” című könyv kapcsán

Ennek a nyúlfarknyi könyvismertetőnek a negyvenes években, de még bőven a háború előtt kellett volna megjelennie. Az, hogy nem került a lapokba, persze érthető, hiszen a kiadvány a korszak csúcstechnológiáját, az elektromechanikus számítógépet tárgyalja – azt, amellyel közel háromszázötven (más adatok szerint csaknem hatszáz) ellenséges gépet lőtt le a Magyar Királyi Honvédség légvédelme 1939-től 1945-ig. A hiányosságot persze pótolhatták volna a lapok 1945-től kezdve bármikor, ám érthető okokból a harcok elülte után nem ez, hanem a mindennapi túlélés lett a fő csapásirány. No meg arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a szovjet megszállás alatt nem igazán volt tanácsos hadi jellegű titkokkal dicsekedni, pláne, ha azok magyar fejlesztésűek. E megkésett – és terjedelmileg nem jelentős – ismertető a Gamma Rt.-nek, s azon belül a korszak egyik legjelesebb mérnökének, Juhász Istvánnak állít emléket.

A szóban forgó könyv fedlapja (HA5CBM)

A HM HIM tulajdonában lévő restaurált lőelemképző (Fotó: Leéb Ádám, MH)

Folytatás

Erkki OH5SW látogatása a HA5KDR-ben

Nekem a legjobban az ikrek tetszettek a látogatásban. Erkki ugyanis elhozta két 13 éves iker fiú unokáját. Nagyon természetesen viselkedtek, tudnak angolul is tisztelettudóak, visszafogottak voltak, de amikor játszottak, igazi gyerekek maradtak. Erkki nem erőszakolta rájuk, hogy legyenek rádióamatőrök. Nekik hagyja meg a döntést. A látogatást talán ezért is kérte a klubba.

Először összehasonlítottunk egy SDR és egy analóg RH rádiót. Megfigyeltük a hangjukat, a digitális zavar tűrésüket (miközben egy GSM telefon kommunikációja zajlott és bezavart az analóg rádióba). Elmondtam nekik, hogy az ő telefonjuk is tartalmaz több SDR rádiót.
Folytatás

Be’ régen vártuk már: R-30 II. rész HA8BDE tollából

Már-már elvonási tüneteink voltak – bár igaz, ezeket jól csökkentette a minapi őrségi túra a hagyományőrző határőrökkel. Viszont az hétfőn zárult – ma pedig már péntek van, így ismét belecsapunk a lecsóba, s közöljük HA8BDE Balás B. Dénes kiváló technikatörténészünk R-30-as lomhalomról szóló írásának második részét. Mivel ez egy hosszú anyag, így érdemes visszanézni – pláne annak fényében, hogy a köztes időben civil dolgokat is górcső alá veszünk…

A Kisvakondnak is tetszik!

Folytatás

HG70HATAR – HG70BORDER

A hagyományőrző határőrökkel minap véget ért nyugati (őrségi) túránk igen remek kikapcsolódást nyújtott. Túl azon, hogy számtalan eredeti gépjárművel jártuk be az egykor szigorúan őrzött zónát, még rengeteget is rádióztunk. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mert csak éjjel esett – s akkor ugye vagy aludtunk, vagy a „termes” műhelykocsiból lovagoltuk meg az éter hullámait. Az összeköttetésekről hamarosan „anzixot” küldünk. Az alábbi – lehetőség szerint rövid – képes összefoglaló erősen szubjektív elemeket tartalmaz, ennek megfelelően kéretik olvasni.

Az egész akció a határőrizet megszilárdulásának hetvenedik, a Határőrség Országos Parancsnokságának megalakulásának hatvanadik, és megszűnésének tizedik évfordulója kapcsán szerveződött.

Anga Andris akcióban!

Antennarendszer viharos háttér előtt, kora esti fényekkel (Sopronkövesd)

Folytatás