Bíztató pittyegések

Végtelen sok szórakozási lehetőséget kínál nékünk az amateurizmus. Például sávon kívül is lehet dolgozni – na persze nem adni, mint némely renitensek teszik, csak venni, hiszen azt nem tiltja senki. Ennek jegyében tehát munkára föl! Van például Kelet-Franciaországban egy Graves nevű, 143,050 MHz-en üzemelő URH adó, amely az ég felé lövi jeleit. Neked pedig nincs más dolgod, mint szondázd a visszaverődő jeleket… 🙂

Természetesen e cikk sem a világot óhajtja megváltani, csak valami olyasmire felhívni a figyelmet, ami esetleg újdonságnak hat némely olvasónk esetében…

echo14

Pitty… (Az összes képernyőmentést HA5IKS Pisti végezte, míg a rádió egy USB-be kapcsolt IC-746, az antenna pedig egy Diamond X-50N volt.)

Folytatás

Jövőre, Veletek – ugyanitt!

Tisztelettel jelentjük, idén a tavalyinál is jobb Military Weekendet sikerült összehozni! Természetesen a kiváló hangulathoz nem csak a szervezők, hanem a vendégek is kellettek, illetve olyan “apróságok” 🙂 is sokat lendítettek az ügyön, mint hogy a klubtulajdon Zil-131-es híradóautó hiba nélkül felért a hegyre. Előre jelezzük, mindent nem tudunk e cikkben leírni, de azért azon rajta leszünk, hogy a legfontosabb eseményekről tudósítsunk.

4790d236-f99a-441d-9acf-2205f7d31bbf

Balra a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár híradóautója, jobbra a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság mobil vezetési pontja

Folytatás

Színpadon a KX3 és panadaptere

Mozgalmas napon vettünk részt tegnap Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján. Egyebek mellett összeraktuk az R-10x család negyven méter hosszú haladó hullámú antennáját a tetőn és megcsodáltuk barátunk KX3-as készülékét és a hozzá tartozó panadaptert. Csapongó beszámoló egy tartalmas csütörtökről…

84ca8c8c-dc30-4f3c-883c-94da1f0e1d57

Nem veszek ilyen rádiót! Nem veszek ilyen rádiót! Nem veszek ilyen rádiót! Nem veszek ilyen rádiót! … (by HG6PTZ Tamás) 🙂

Folytatás

Nem tervezett QSO-k 70 MHz-en

Azt mondják, manapság, az on-line szervezhető összeköttetések korában nincs sok értelme az URH frekvenciákon random hívogatni. Szerintünk ez nem így van. Szomorú, de a helyzet kísértetiesen hasonlít a 21-24-28 MHz-en tapasztalható állapotokhoz. Jelesül arra gondolunk, hogy ha a “net szerint” nincs terjedés, akkor nem találunk partnert úgy sem, ha közben mégis hasít a sáv. Olybá tűnik, az amateurtársak döntő többsége fura módon mesterségesen zárja el maga-magát a váratlan örömöktől – s ez szerintünk nincs rendjén. Természetesen tudjuk, tényleg nincs “mindig” terjedés, de amikor az évtizedes tapasztalatok szerint mégis van, akkor érdemes a sávban egerészni. Egyrészt jó móka, másrészt a váratlan siker olykor többet ér mint az apróra megtervezett és előre borítékolható győzelem…

9b71fe24-3629-4afd-bbd6-b61d2d7cc19c

EI2FG már majdnem kétezer kilométerre van a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájától. Lehet, másnak ez mindennapi, ott mégis szívből örültünk neki! 🙂 Persze tudjuk, öt összeköttetés nem sok, de nekünk a hatszázötvenöt kilométerre lévő LZ2WO tökéletes lezárása volt a napnak…

Folytatás

Új szerepkörben az UM végfok

Szívből reméljük, ez a rövidke cikk sokaknak meglepetést fog okozni. Igaz, a négyféle UM-ből jelenleg HA5IKS Pistivel csak az elsővel végeztünk kísérleteket, de hamarosan górcső alá vesszük az kettes és hármas kivitelt is.(Számunkra momentán azok érhetőek el.) Mi persze őszintén bízunk abban, hogy a többiek is tudják azt, amit a “sima” UM – de majd kiderül a vallatásnál. S hogy ez mi is? A cikk végére kiderül a meglepetés! 🙂

photo_2018-07-05_20-12-03

Íme egy, a gyári ládájából a próbára elővett UM végfokozat

Folytatás

PSE QRS! – azaz gondoljatok a kezdőkre!

Nem vagyunk egyformák – akad, aki eleve úgy születik, hogy a kezében ott a billentyű, mások pedig kínkeservesen sajátítják el a tudást. E sorokat egy évnyi tapasztalat szülte, s előre jelezzük, nem fest túl szép képet azokról, akik kint dolgoznak a sávban. Persze pozitív kivételek mindig akadnak, de az összkép – nos, az nem túl rózsás…

Folytatás

Az első magyar-izraeli QSO

Tegnapi cikkünk nyomán jelentkezett HA3GR Feri, aki elmondta, ő büszkélkedhet az első magyar-izraeli összeköttetéssel négy méteren. Feri Om június 10-én fél öt után hat perccel 4X1GA (KM72KD) Arcady amateurtársunkat naplózta. Látta, hogy előtte a horvát és szlovén kollégákkal dolgozott FT8-ban – meghívta és már írhatta is a logba. Az már csak hab a tortán, hogy alig másfél hónapja jelent meg e digitális üzemmódban…

Feri Om nem aprózta el az antennaforgatót… 🙂

Folytatás