Azt mondják, manapság, az on-line szervezhető összeköttetések korában nincs sok értelme az URH frekvenciákon random hívogatni. Szerintünk ez nem így van. Szomorú, de a helyzet kísértetiesen hasonlít a 21-24-28 MHz-en tapasztalható állapotokhoz. Jelesül arra gondolunk, hogy ha a “net szerint” nincs terjedés, akkor nem találunk partnert úgy sem, ha közben mégis hasít a sáv. Olybá tűnik, az amateurtársak döntő többsége fura módon mesterségesen zárja el maga-magát a váratlan örömöktől – s ez szerintünk nincs rendjén. Természetesen tudjuk, tényleg nincs “mindig” terjedés, de amikor az évtizedes tapasztalatok szerint mégis van, akkor érdemes a sávban egerészni. Egyrészt jó móka, másrészt a váratlan siker olykor többet ér mint az apróra megtervezett és előre borítékolható győzelem…
EI2FG már majdnem kétezer kilométerre van a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájától. Lehet, másnak ez mindennapi, ott mégis szívből örültünk neki! 🙂 Persze tudjuk, öt összeköttetés nem sok, de nekünk a hatszázötvenöt kilométerre lévő LZ2WO tökéletes lezárása volt a napnak…
Mi lenne, ha “ma” nem löknénk be a remek és széles körben használt és ismert QSO szervező cset-szájtot, hanem csak úgy random, bele a vakvilágba kezdenénk hívni négy méteren? Olybá tűnik, hogy a gondolatot az R-134 és Simon remek konvertere is levette, mert szinte szó szerint integetnek az asztalról. Merre lehet ilyenkor “terjengés”? Első körben forduljunk Észak-Nyugatra, a freki meg legyen 70,154 MHz. Ez egy jó kompromisszumnak tűnik a négy méteres amateur sáv katyvaszában. 🙂 No, és az is igaz, hogy tíz amateurtársból nyolc ezt ajánlja az FT8-as üzemmódra.
Bekapcsoltuk tehát az R-134-et, a PC-t, a konvertert, a forgatóval pedig fölvettük a fentebb említett égtájat. Mivel a katonai lomhalomnak úgy tíz-tizenöt perc kell a bemelegedésre, addig elmentünk enni pár száz falatot.
A visszatérés után első pillantásunk persze a kijelzőre esett – ahol is szomorúan konstatáltuk, hogy egy fia hívást sem érzékelt a masinéria. Mit lehet tenni ilyenkor? Befigyelünk a sávba, hátha – majd hazudunk magunknak valami elfogadhatót. 🙂 Azaz a zajból “kihalljuk”, hogy bizony ma terjedés lesz. 🙂 Mert más a magassága a füttyöknek és a jeladó is olyan fura stílben krampácsol. (Nota bene: inkább a tápfesze mászkál, mint hogy a légkör rángatja a bandot…)
Persze mennyivel egyszerűbb lenne benézni az ON4KST-re – de nem, tartsuk magunkat az itinerhez!
Közben az R-134 már nem mászik, adjunk hát pár CQ-t. Gond nem lehet, az “őrkutya” három perc után úgy is lelövi az egész miskulanciát. Egy klikk és már dől is ki a gőz. Semmi, semmi, aztán megszólal a mobil. Fontos hívás, föl kell venni. S mit ad az ég? Mire végzünk, ez a látvány fogad.
Egy szlovák és egy skót amateurtárs CQ-zott, míg mi bájcsevegtünk! Ejnye no!
A polgár ilyenkor persze odaragad a monitor elé, s szinte bűvöli a képernyőt. Mindhiába. Aztán egyszer csak valami halvány jel kúszik be a vízesésbe!
MM0CEZ Peter plusz hatos riportot adott az IO75XU QTH négyszögből
Az egyszeri amateur ilyenkor boldogan dől hátra, csak megérte azért az ezernyolcszázhatvanhét kilométerért vaktában próbálkozni! Mivel a túloldalon lévő kollégának volt gyermekszobája, beír minket a klaszterbe, így növelve esélyünket az újabb remek kontaktra.
Persze tisztában vagyunk azzal, a babér nem terem folyton, így viszonylag sokat kell türelmetlenkedni a soron következő összeköttetésért. Mindez praktikusan annyit tesz, hogy a gép sorra küldi az éterbe a CQ-kat – aminek eredménye azért előbb-utóbb lesz. Így például GM4FVM Jim, aki mínusz tizenegyes riportot ad a mi mínusz tizennyolcunkra. Neki-nekünk tökéletes, a papíros és a digit naplóba beírtuk – mi kell még?
Például egy ír! EI2FG szintén váratlanul esett be a vödörbe! 🙂
Ezerkilencszáztizennyolc kilométer! E mán döfi! A kedvünket az sem veszi el, hogy közben HA1YA Gábor csinált egy kuvaitit négy méteren. (Szívből gratulálunk!) Előtte pedig összehoztunk egy spanyolt. Mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért közben forogtunk az antennával erősen, illetve jött egy vihar is (kedden), ami úgy egy órás szilenciumot parancsolt ránk.
Valencia mellől EA5TT Manuel is bekerült a Log-ba. Nagy öröm, ezernyolcszáznegyvenhárom kilométer!
Nem rossz riport ez!
A jobb szélen látható erős jel egy angol állomás, a középső egy bulgár – a három elemes BRG Yagival hátulról vételezve 🙂
LZ2WO Valentin volt a zárás. Viszonyítás kérdése, hogy a leküzdött hatszázötvenöt kilométer sok vagy kevés. Ha úgy nézzük, hogy URH freki irányított antenna és kis teljesítmény, nem nagy etvasz – de ha a random értékét is beleszámítjuk, akkor már messze-messze jobb a kép.
Nyomatékkal ismételjük: rádiózni (részben) elavult technikával is lehet. Mert lomszeretet ide, military őrület oda pontosan tudjuk, hogy az R-134 nem a világ legjobb cájgja, az egy KHZ-es hangolásáról meg ne is beszéljünk. De viszont mint a mellékelt ábra (és korábbi eredményeink) mutatják, ezzel is lehet dolgozni az éterben. Nekünk erre futja – másnak meg mondjuk csak egy R-323 (URH) – R-326 (RH) párosra, ahol az utóbbi az előbbi KF vevőjeként üzemel, az adásra meg – mondjuk – egy uraságtól levetett CB rádió és valami rissz-rossz konverter szolgál. (Tévedés ne essék, ez élő példa.) De a szándék és a siker ott is megvan – nem csak annál, aki a jelek mellett tesszük föl telket s millió más szükséges “modernitást” is tud vételezni hobbijának céljaira.
S hogy melyik az értékesebb, azt árazza be ki-ki maga lelki békéje szerint. 🙂
Egy a lényeg: találkozzunk a sávokban, mentül több (katonai) rádióval (is)! 🙂
Baráti 73!
a HA5KDR csapata
Ez jó cikk volt, tetszett. A military amúgy is közel áll hozzám. Gratula a qso hoz. Bár valahányszor szóba hoztam amatőr körökben, hogy katonai rádióval dörrennék az éterbe, kitört a sikítófrász. 😂.
Szervusz Kedves “Csövesekkel Fülelő Vámos” Barátom! 🙂
Köszönjük az elismerő szavakat! Azzal rádiózz, ami neked tetszik, az “ápolatlanokkal” meg nem kell törődni! 😉
Baráti 73!
Miklós
Már ne haragudj, de nem tudom honnan szedted azt,
hogy a 70 megás qsokqt előre meg kell szervezni, levelezni ..
Az aktuális terjedés jól látható pl a DXMAP -on (70mhz map),
de bármelyik (RBN) dx spoton is. és mehetnek a hívások.
Szerintem az EME -vel kavarod, bár még ott is megy a
random, ha minenki látja a Holdat. További sikereket.
Kedves István!
Szerintem valamit nagyon félreolvastál… 🙂
Neked is sikereket!
Baráti 73!
Miklós
Szerintem olvasd el figyelmesen a saját írásodat,
különösen az elejét, amely azt sugallja, hogy
már “mindenki lemondott a random jellegű
összeköttetésekről”, csak a “netes előzetes megbeszélések”
“után megy a qso”, de Te (!) észrevetted, hogy “lám,
random (véletlen) jellegüen is lehet rádiózni 70 megán”.
Ezt nem lehet “félreolvasni”, így fogalmaztál.
Fölöslegesen belekeverted a “qso szervező” oldalat is pl.
Magyarán, elég lett volna ha annyit írsz, hogy terjed
a 4m sáv, tessék figyelni az aktuális terjedési információs
oldalakat (pl dxmap) és lehet ilyenkor bátran cqzni ..is stb
dx
Tegnapelott reggel az “ures” 1840 kHz-be cekuztam bele es ot perc alatt lett 3 kueso….
73, ha4yf
Sziasztok,
Eddig 4-meteren csak SKED sikerult, az is relativ kozeli allomassal. Kicsi a teljesitmenyem az igaz, es moxon antennaval nyomom. Nem valami magas nyeresegu beam. Egyszer sikerult egy elore nem tervezett spanyol allomassal egy fel kusot elkovetni. Persze azert nem adom fel.
73, Istvan