Rádióamatőr szempontból ez a legjobb magyar katonai rádió. Az FM-et leszámítva minden üzemmódot tud, amit egy hagyományos készüléktől elvárhatunk, továbbá tartozik hozzá egy masszív automata antennaillesztő s a teljesítménye száz vagy húsz Watt lehet – korántsem mellékesen pedig egy gombnyomással dönthetünk a rátett két darab antenna között. Hogy mégsem túlzottan elterjedt, az java részt annak köszönhető, hogy eleve keveset gyártottak belőle. A készlet kisebb részét elvitték az araboknak és Afrikába (Szahara rád. áll.), más részét a rendszerből történt kivonása után felaprózták, kisebb részét pedig ketten-hárman ellopták és – mi mást csináltak volna vele idehaza, mint hogy azt is – szétszedték. (Hiába, no, mi ily boldog és szellemiekben gazdag országban élünk.) Magánkézben – szerintünk – így legfeljebb két-három tucat lehet itthon és maximum egy tucat külhonban. (Mni tnx arab tavasz nevezetű rémálom.) Futott még CM-101 néven – ezek állítólag a kísérleti és nullszériás darabokat jelzik. Alább a tőlünk megszokott szubjektív ismertető következik – azaz ne várj kapcsolási rajzot vagy alkatrészjegyzéket.

Hát nem gyönyörű?