Mosolyogtató, ugyanakkor tiszteletre méltó is egyben a mából nézve az a technika, amit elődeink használtak. Az arasznyi tekercsek, a „minden sávra jó” olykor ötven-hetven méter hosszú L-antennák, nyolc-tíz centiméter átmérőjű műszerek fantasztikus látványt nyújtottak akkor is – akárcsak ma. Legújabb írásunk a szegedi illetőségű vitéz Silley Antal altábornagy, HAF7G elsőrangú állapotban megmaradt LOG-jából szemezget.
Silley Antal hajdani hívójele HAF7G (1937-től HA7G) volt, s a Tisza parti városban a Tisza Lajos körúton élt. A Logja (naplója) 1932. VI. 29-től 1943. XI. 28-ig tart.
Összesen 1.968 QSO-t, azaz összeköttetést létesített.
Úgy gondoltuk, okulás végett nem árt bemutatni a kor leginkább vágyott QSO-it, az amerikai összeköttetéseket. Az alábbi lista teljes, nem csak szemezgetés – azaz Silley Antal 1.968 összeköttetéséből mindössze ennyi USA amatőrrel tudta felvenni az éteri kapcsolatot. A zárójelben lévő értékek a sorszámot jelentik.
Magyarázat:
MC – MHz
SWL – megfigyelte, de nem beszélt vele
RST: riport
R: adott riport
S: vett riport
CW: Morse
QSO: összeköttetés
dc: egyenáramú hang
QRM-QRN: idegen állomás/légköri zavar
1. (333.) 1933. XII. 12. -10 ーC 21.30 7 MC SWL QSO W2FVT RST: R: 2/2/9 S: /-/-/- W2FVT partner VK3KX
2. (715.) 1935. IV. 10. +12 ーC 19.15 14 MC 12 Watt W2BHZ RST: RST R: 3/2/9 S: /3/3/dc Long Island, Ny. 8738 Santiago str.
3. (716.) 1935. IV. 10. +12 ーC 20.15 14 MC 10 Watt W1LZ RST R: 3/2/9 S: /3/3/-
4. (756.) 1935. IV. 24. — ーC 22.30 14 MC 10 Watt W1CNU RST R: 5/3/9 S: /4/5/7 Stamford, Conn. P.O. Box 202 Ralph E. N.
5. (794.) 1935. VI. 6. +16 ーC 16.00 14 MC 12 Watt W8AZD RST R: 4/3/cc S: /3/3/dc QRM, 8.000 kilometer
6. (801.) 1935. VI. 15. +30 ーC 23.30 14 MC 12 Watt W2BJF RST: R: 3/2/9 S: -/-/- QSB es QRM
7. (821.) 1935. VI. 25. +20 ーC 20.30 14 MC 12 Watt W2FSG RST: R: 5/3/9 S: -/-/-
8. (824.) 1935. VI. 27. +19 ーC 01.00 14 MC 12 Watt W8MQQ RST: R: 5/2/9 S: 4/5/dc Washington, Pennsylv. S. Kelley 424 E. Maiden
9. (830.) 1935. VII. 3. +18 ーC 01.00 14 MC 12 Watt W1IBD RST: R: 5/3-6/9 S: 4/5/8 Walter N., Medford, Mass.
10. (843.) 1935 VII. 3. +25 ーC 22.50 14 MC 12 Watt W2DVU RST: R: 5/5/9 S: 4/5/dc New Jersey
11. (844.) 1935. VII. 3. +25 ーC 23.30 14 MC 12 Watt W3CDO RST: R: 5/6/9 S: 5/5/dc
12. (849.) 1935. VII. 5. +20 ーC 22.00 14 MC 12 Watt W1DZE RST: R: 2/2/9 S: -/-/- QRM
13. (914) 1935 VIII. 4. +18 ーC 23.30 14 MC 12 Watt W2EKO RST: R: 5/3/9 S: -/-/- QRM es QSB, Newark, N. Jersey
14. (915.) 1935. VIII. 5. — ーC 00.30 14 MC 12 Watt W8KKG RST: R: -/-/- S: -/-/- QSB es QRM
15. (968.) 1935. IX. 21. +20 ーC –.– 14 MC SWL QSL W2EYZ RST: R: 4/5/9 S: -/-/- Lf. Ehrmann, Ridgefield Park No. 24. Bergen ave.
16. (1.134.) 1935. XI. 25. +10 ーC 22.30 7 MC 12 Watt K6GBX RST R: 5/7/9 S: /5/6/9 Agana, Guam
17. (1.136.) 1935. XII. 5. +1 ーC 22.30 7 MC 12 Watt W1CH RST R: 5/5/9 S: /4/4/9 Brockton, Mass. J.E. Grahn 17. I. SW.
18. (1.362.) 1936. III. 3. +10 ーC 23.00 14 MC 12 Watt W8EIS RST: R: 3/2/9 S: -/-/- Clyde W. J. Berlin (!?)
19. (1.421.) 1936. III. 23. +10 ーC 19.00 14 MC 12 Watt KA1AN RST R: 5/5/9 S: /-/6/-
20. (1.479.) 1936. IV. 10. — ーC 17.00 14 MC 12 Watt W2BVJ (?) RST: R: 3/2/9 S: -/-/- QSB
21. (1.483.) 1936. IV. 11. +10 ーC 21.45 14 MC 12 Watt W3AYU RST R: 5/3/9 S: /-/-/-
22. (1.484.) 1936. IV. 11. +10 ーC 22.15 14 MC 12 Watt W3EDP RST R: 3/3/9 S: /4/6/8 Trenton, NJ.
23. (1.495.) 1936. IV. 16. +15 ーC 23.00 14 MC 12 Watt W3DBD RST R: 5/3/9 S: /4/3/9 Burlington
24. (1.636.) 1936. VIII. 7. +15 ーC 22.30 14 MC 12 Watt W2EYZ RST R: 2/2/9 S: /-/-/8
25. (1.696.) 1936. XI. 11. +7 ーC 15.00 14 MC 12 Watt W3PC RST R: 3/3/9 S: /-/-/- Port Republic, NJ.
26. (1.724.) 1936. XII. 1. 0 ーC 16.00 14 MC 12 Watt W3GHS RST R: 4/3/9 S: /4/-/- QSB
Külön érdekesség, hogy a rendkívül barátságos és segítőkész Silley Antal nagyon sok szovjet amatőrállomással levelezett, továbbá a logban szerepel tucatnyi olyan bejegyzés, amelyet a mából „nehéz” értelmezni. (Az altábornagy a VKF-2-nek is dolgozott.)
Akkoriban sok katonatisztet érintett meg az amatőr rádiózás – a két legismertebb közülük Bibó Dénes és báró Neu Sándor.
A hívójelképzésben a HAF (majd 1937-től a HA) jelenti hazánkat, a 9-es a katonai, a 0-ás a cserkészállomásokat. Minden más szám elvileg civil felhasználóra utalt – ám ma már tudjuk, hogy bizonyos tartományokat a csendőrség alkalmazott.
Ha kíváncsi vagy, hogy rádióamatőr felmenőd esetleg városod ismertebb rézdöngölője szerepel-e a Lo-ban, bátran keresd a HA5KDR csapatát!
73!
HA5KDR Military Szakosztály
HA5CBM Miklós