HA5CBM névjegye

Szervusz, Kedves Látogató! Szeretettel üdvözöllek a rádióklub honlapján! Mint talán már érzékelted, teljes odaadással viseltetek a katonai rádiók iránt. E kapcsolat odáig megy, hogy ezekkel a készülékekkel szeretek leginkább dolgozni – s ezt a vágyamat nagy szerencsémre Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián ki is élhetem. Ha kérdésed van a hobbimmal vagy a gyűjtéssel kapcsolatban, keress meg bátran! Én is voltam kezdő! :) S még valami: a lomhalom kifejezést én teljes tiszteletadással használom. A jelző oka pusztán az, hogy az angolszász gyűjtők a boatanchor szóval adják meg hobbijuk (imádatuk?) tárgyát – s ez tudvalevőleg hajónehezéket, horgonyt jelent. Nem akarván ellopni az ő ötletüket találtuk ki barátaimmal a „lomhalmot”, s ahogy látjuk, ez egyre elfogadottabb lesz a hobbisták körében. Baráti 73! HA5CBM Miklós Military Szakosztály

Vegyes felvágott: R-104 visszaemlékezés és R-20 kalandok

R-20 tanulmány by HG2UW Zoli

Alább egy rendhagyó vegyesfelvágott következik, amely sok ápoltat vonultat föl. Ha csak egy fotó erejéig, de szerepel benne HA5IT Tamás, HA2MN Tibi, HG2UW Zoli és HA1AV Karcsi és HA8BDE Dénes is. A szövegben igyekeztünk elválasztani a visszaemlékezőket – reméljük, mindenki magától rájön, ki mit mond. 🙂

Fontos megjegyezni, mint a fenti példa is jelzi, rovatunk nem zárt senki előtt. Ha akad egy lomhalomos élményed, s úgy érzed, azt örömmel megosztanád a publikummal, keress meg bennünket. Az sem baj, ha nincs kedved írni – a military szakosztály majd felhív s kifaggat. 🙂 Hiszen ez (IS) a szakmánk. 🙂

S még valami: ezúttal nem a fotókban, sokkal inkább a szövegben adunk nagyobb anyagot. Hiszen hamarosan úgy is folytatjuk…

Ébredések: R-10 (HG2UW)

Folytatás

R-20 – itt a negyedik fejezet

Lassan zárul Tamás, Dénes, Husibabócza és Miklós R-20-as mókatára – de ha tetszett, nemsokára visszavár majd… 🙂

Mielőtt bármelyik ápolt szívszélhűdést kapna, gyorsan leszögezzük, nem hogy a katonai lomhalmokról szóló anyagokat, de az R-20 sztorit sem zárjuk le, hiszen működés közben még nem mutattuk, így előbb-utóbb biztos lesz ennek (IS) folytatása. Továbbá a becses közönség figyelmébe ajánljuk, még seregnyi magyar és külhoni katonai készülék létezik, amelyeket szép rendben az ápoltak elé fogunk tárni. Az alábbi írás szokás szerint HA8BDE Dénes, HA5IT Tamás, kisleányom Husibabócza és a magam munkája nyomán született. A cikk végén lesz két fotó – ez egyben kijelöli a folytatás irányát. S igény szerint szerény galéria IS vár, úgyhogy mindenképp lapozz a végére…

Nem lehet megunni… (HA5IT)

Folytatás

Lássuk, mit rejt az R-20T

Műsoron kívüli adással jelentkezünk az R-20-ról. Magyarán ez azt jelenti, hogy a hajtás után szemlélhető videó nem a korábban ígért negyedik fejezetet takarja, hanem csak egy szimpla ráadás az ápoltaknak. (Persze nem csak nekik, hanem bárkinek, aki szereti a lomhalmokat.) A posztra szánt hat-hét perc nem sok – de egy könnyed vasárnapi szórakozásnak pont megteszi. Ha úgy határozol, hogy belevágsz a T tartalmának összegyűjtésébe, javasoljuk, mindenképpen kérj tanácsot HA5IT Tamástól. Minden túlzás nélkül állítható, ma idehaza Ő az egyetlen, aki teljes kiszerelésű pakkal bír – s ez olyannyira igaz, hogy sajnos a HM HIM-nek sincs ennyire tele a saját doboza…

Egy R-20T és egy R-20 (HA5IT)

Folytatás

Tyúkbélen az R-10!

A tegnapi R-10 videó után íme egy újabb gyöngyszem: a hatvanöt esztendős masina távvezérlése egy szintén ilyen korú TBK-2-es telefonról. Bevalljuk őszintén, erre a verzióra-részre eredetileg nem gondoltunk, de ahogy szokták mondani, evés közben jön meg az étvágy, így egy füst alatt ezt a mikrofilmet is elkészítettük. Hamarosan jön még egy – igaz, az az R-20T-ről szól majd. Ott HA5IT Tamás öt perc leforgása alatt kipakolja a T tartalmát – így mindenki kap egy támpontot, mit kell(ene) beszereznie, hogy a dobozt fel tudja tölteni. Nem lehetetlen – de nehéz. S akkor hajtás után lássuk a rövidke, öt perces videót a távvezérlésről. HA5IT partnere ezúttal is HA5RU Gyuszi volt…

Hangulatlámpa. Szereti Ön az ilyen fényt?! Vagy netán a rádiót? 🙂 (HA5IT)

Folytatás

Így szól az R-10 – videó a másik oldalról…

Mint pár napja bemutattuk (Link), igen szépen szól HA5IT Tamás hatvanöt esztendős múlt R-10-es katonai készüléke. Igaz, a lélegzetelállító eredményt akkor még a túloldalról, egy IC-751-es adó-vevőn át nézve láthattuk-hallhattuk – de már akkor jeleztük, hamarosan befut a folytatás. Nos, ahogy ígértük, itt második fejezet – reméljük elnyeri tetszésetek az alábbi, tíz perces QSO. HA5IT partnere ezúttal HA5RU Gyuszi volt.

R-10 – közelkép egy gyönyörű lomhalomról (HA5IT)

Folytatás

Túl a félidőn – R-20 III. fejezet

Meglepő érdeklődést váltott ki az R-20-ról (illetve úgy általában a katonai rádiókról) szóló sorozatunk. Ismerős és soha nem látott-hallott ápoltak „jelkeznek” tömegével, s kérnek tanácsot/alkatrészt/leírást saját lomhalmuk feltámasztására. A közösségi oldalakon tűzoltó és tanár ad egymásnak tanácsot, miként kell az R-10-et bekötni – s így tovább a végtelenségig. Részünkről a modern technikáról szóló cikkek elkészítését meghagyjuk a szakértőknek, s maradunk az antikvitásoknál. Igaz, a szó klasszikus értelmében véve ezekhez sem értünk – ellenben élvezettel szeretünk írni róluk. (Fogjuk föl ezt egyfajta mentségnek, ha kérhetjük. 🙂 ) Az pedig külön hab a tortán, hogy ezek az öreg masinériák – lásd a Military Szakosztály előző bejegyzését – meglepően tisztán képesek szólni az éterben. (Igen-igen, előbb-utóbb a többit is beröffentjük, a QSO-ról pedig videót gyártunk.) A cikk Dénes (HA8BDE), Tamás (HA5IT), klubtársunk – és nem mellékesen kisleányom – Husibabócza valamint kisebb részt a magam munkája nyomán született. A bevezető végére pedig a szokott galériát is mellékeljük, mert tudjuk, igény van rá gazdagon…

Egy R-20T és egy R-20 – vajon a T mit takar? 🙂 (HA5IT)

Folytatás

Így dübörög az éterben egy hatvanöt éves R-10-es

A mai DMR-es írás után gyorsan visszatérünk saját (táp)talajunkra, azaz a múltba, lévén a modernitásból is megárt a sok(k). 🙂

Van abban valami idegborzoló, amikor egy hatvanöt esztendős masina jeleit veszi az ember az éterben. Igaz ami igaz, modern, digitális adó-vevőkkel megszórt korunkban csöppet tán furán hat ez az antik hang a légből, de aki szereti e lomokat, az minden további nélkül elnézi az R-10 sajátságos üzemmódját. A felvételt klubtársunk – egyben kisleányom –, Husibabócza készítette, s a főszereplő természetesen nem a videón szemlélhető HA5CBM és/vagy az IC-751, hanem értelem szerűen a csak hallható HA5IT Tamás és a saját R-10-e. Az ápoltakra való tekintettel mellékeltünk pár fényképet – továbbá a videón szemlélhető rendetlenségért ezúton is elnézést kérünk…

HA5IT Tamás R-10-es készüléke – a hajtás után a hangját is meghallgathatod… 🙂

Folytatás

Ahogy egy totális lámer látja – személyesen a DMR-ről

Sokak kérésére íme egy kis modernitás: írunk a DMR-ről. Nem olyasmit veszünk górcső alá, amit  a fejlesztők itt-ott lejegyeztek, hanem azt, amit eddig mástól hallottunk és mi magunk átéltünk. Nem lesz hosszú anyag, s mivel ez nem katonai technika, fényképet sem vagyunk képesek mellékelni – legfeljebb a saját, klubtársaktól ajándékba kapott rádiónkat tudjuk ide iktatni illusztrációként. E cikk(kecske) csak kedvcsináló azoknak, akik még nem bírnak efféle eszközzel. Mivel ezt nálunk úgy is mindenki jobban érti, esedezünk, nézzétek el nekünk, ha zöldségeket vetettünk a gépbe…

Folytatás

Magyar katonai rádióállomások és rádiókészülékek 1914-1945

Mindig öröm „ápoltak” könyveit olvasni, azokról a nagyérdeműnek hírt adni. Mivel ezen digitális kikötő a rádiózással foglalkozik, érthető, ha nem a sisakokról, fegyverekről vagy kitüntetésekről szóló kiadványokat szemlézzük, hanem leragadunk az – esetünkben – katonai lomhalmoknál. Balás B. Dénes HA8BDE, jeles technikatörténészünk és Rajnai Zoltán ezredes, a Ludoviceum tanára a közelmúltban közös könyvet írt e témakörben. Alkotásuk hiánypótló, hiszen ilyen alapos és összefogó mű 1992. óta nem látott napvilágot. (Zárójelben érdemes közbeszúrni, az a bizonyos 1992-es könyv mindössze 250 – kétszázötven – példányban hagyta el a nyomdát, így túlzott közismertségről esetében cseppet sem lehet szó..) Olvasása nem csak azoknak javallott, akik vonzalmat éreznek a military adó-vevők iránt, hanem azoknak is, akik kíváncsiak a kor viszonyaira. Az alább következő részlet az R/5a-t tárgyaló fejezetből származik – ezen kívül van még úgy ötvenkilenc, valamint kétszáz ábra és fénykép. Zárásként pedig egy kérés: ha idézed, hivatkozz a szerzőkre. Nem csak az R/5a, hanem minden esetben.

 

Egy remek könyv… Folytatás

Finn R/6 újratöltve

Az alábbi írást HA8BDE Balás B. Dénes küldte nekünk. Mint a minap (Link) beszámoltunk róla, egy finn múzeumban (Link) egészen elképesztő, magyar eredetű rádiókra bukkant a legnagyobb magyarországi gyűjtő oldal, a http://roncskutatas.hu egyik tagja, Elnar. A letöltött és oldalunkon is bemutatott fényképek láttán Dénes barátunk tett pár figyelemreméltó megállapítást – reméljük, egyetlen “ápolt” sem veszi zokon, ha ezeket megosztjuk a nagyérdeművel.

Ez bizony egy háború előtti magyar lomhalom, az R/6

Folytatás