Dolgok, melyek nem “természetesek”

Zsámbékon nem csak versenyzés, főzögetés meg holmi military heppység van. Éppen ellenkezőleg. Ugyanis valójában pont ezek a dolgok jelentik a “látványos” felszínt – miközben a mélyben nagyon kemény munka áll minden olyan szolgáltatás mögött, amit utóbb – például – a látogatók úgymond “természetesnek” vesznek. Csak két példa: ha nincs összefogás az ott tanyát vert megszállottak között, akkor nem hogy víz, de teljességgel üzembiztos villanyszolgáltatás sem lenne. És ugye akkor habnak a torára ott a net, ami híján manapság létezni sem nagyon lehetne…

photo_2023-04-07_18-43-13

Munkában HA7PTY Pityesz – aki nem csak elnökként, hanem (például) a kábelfektetés frontján is megállja a helyét. És ez itt és most egyáltalán nem az önkéntes reklám helye, hanem a (hideg idős) tényvalóság

Korábban egyszer leírtuk, mi mindennek kell teljesülnie ahhoz, hogy a siker esélyével vághassunk bele egy repülőnapi megjelenésbe. Mindenféle túlgondolás nélkül elhihető, hogy ha három nap végett ekkora patáliát kell csapni, mekkora meló egy állandó QTH fenntartása. Példának okáért itt van ugye a Zsámbéki Rakétabázis – Hadi Kulturális Központ, ahol mi is helyet kaptunk egy jó ideje.

Ha valaki követi a közösségi oldalainkat láthatja, gyakorta történnek ott mindenféle események. Hol főzünk, hol sütünk, máskor pedig csak szimplán rádiózunk. Arról azonban ritkásabban esik szó, hogy a dombtetőn bizony erősen meg kell nyomni a gombot – s nem csak nekünk, amatőröknek, hanem éppen hogy mindenkinek-mindenkivel közösen, akik ott tartósan jelen vannak.

A nem amatőr sorban az első ugye Döme, aki maga is egy intézmény. Aztán Hajós Norbi és a teljes Piréz Néphadsereg, örökké tettrekész Attilánk és egy csomó lelkes fiatal, akiket nem fogunk név szerint ideiktatni. Nem azért, mert holmi sutyerákok lennénk, hanem mert valaki óhatatlanul úgyis kimaradna, s így borítékolható a sértődés. Azt meg nem szeretnénk…

photo_2023-04-07_15-31-13

Ezt az árkot valakinek ki kellett ásnia – s bár jórészt géppel tette, de akkor is szükségeltetett hozzá a masina meg a kezelő. Aztán az egész hiátus ki kell tömni optikával és kábelekkel, majd utána betemetni likat’. Az ilyesmi Zsámbékon sem történik úgy általában és magától. Azaz ide a hideget és a vegyes csapadékot jól tűrő lapátos emberek kellenek gazdagon

Nézzük tehát, mi az, ami egy kívülállónak “természetes”? (Gondolva olvasóink türelmére három példánál nem terjeszkedünk messzebb. 🙂 )

Elsőnek vegyük a vizet. Abból is lehetőleg a tiszta kivitelt, mert a zavaros olyan snassz meg eleve gyanús. Nos, ehhez az alapvető dologhoz nem oly régen “csak” a teljes hegyoldalt és a nem csekély magasságot kellett legyőzni, ugyanis e folyadék sem hágja meg a fizikát egyetlen ápolt kedvéért sem. (Anno lajtossal hozták, de az ugye már nem gilt.) Ahhoz, hogy az éltető elem kijöjjön a csapból némi nyomás sem árt – ami ismét nem “természetes”, hanem kelletik hozzá mindenféle kütyü, ami előállítja. Az sincs ingyért – és utána még szakszerűen be is illik szerelni. (Továbbá nem árt KPE cső, bilincsek hegyei, elosztók, alázat és szakértelem valamint más mesék…)

photo_2023-04-08_17-25-57

E sorok írója nem érti, hogy a csövekben merről jön s hová tart a víz – ám azzal tisztában van, ez az egész konglomerátum pont annyira nem “természetes” dolog, mint – mondjuk – az emberi egészség

A második pont a megbízható villanyhálózat. Egyrészt teljes eszű ember nem kívánhatja, hogy a rakétabázison lépten-nyomon álló hajú és villogó tekintetű emberekbe ütközzön – márészt a fene sem akar börtönbe menni azért, mert egy csintalan kölyök vagy figyelmetlen látogató véletlenül belebotlott egy, a falból kilógó feszültség alatt lévő vezetékbe. (Ide is kívánkozik azonnali hatállyal a magvas ipari böltsesség’, mely szerint: A feszültség alatt lévő drót pont úgy néz ki, mint ami áramtalanítva van!) Ha nincs HA7EO Attesz, akkor biza nagy bajban lennénk e téren.

photo_2023-04-07_15-31-43

Az sem igazán “természetes”, hogy a kiásott árkokba az útkereszteződéseknél acélcső kerüljön. Igen, mindez az optika védelmét szolgálja

 Végül ott a net, ami nélkül a bevezetőben említetten korunkban létezni sem tud a nép. (Az amatőr meg pláne, ha versenyezni is óhajtana.) Ezt ugye el lehet vinni légi meg földi úton – mi az utóbbit választottuk, ami optikát takar. No meg ásást, görnyedezést és egyéb izzadásokat és erőkifejtéseket. Objektumtól-objektumig, árkon, bokron, gyökereken és tüskés bozóton át. Aztán kell olyan szaki, aki képes üveget toldozni, arra csatlakozót szerelni. (A furmányos, dobozokba zárt villamos működésű fényfogadó-kütyükről meg ne is ejtsünk szavakat…)

Zárásnak szögezzük le újfent és határozottan: ez itt nem holmi nagyzolós klubos és/vagy bázisos önreklám, hanem pusztán tényközlés. Hiszen a WiFi jelszót két sör és/vagy az ízletes csülkös palócleves mellett elkérni csak pár szó (s úgyis megadjuk) – de ami mögötte van, az már nem annyira látványos (és ha szabad ezt a szót használni rá: kellemes továbbá figyelemfölkeltő), mint maga az ebéd.

photo_2023-04-07_21-44-18

Ha azt akarjuk, hogy a nyári fesztiválon elférjenek a kiállítók, muszáj visszahódítani a természettől a területet. S ahogy a fa sem “magától” nő, úgy az eltüntetése is önkénteseket, fizikai erőt és szerszámokat kíván

S őszintén kimondva a nagy képhez az izomfájdalom sokkal inkább hozzá tartozik, mint maga a “puszta buli”. Persze az utóbbi is elengedhetetlen, de ahhoz, hogy olykor vidáman lehessünk, előtte-utána görnyedni kell.

Közösen, ahogy eddig.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .