Múzeumok éjszakája

Idén a múzeumok éjszakáján Rádióklubunk az Altiszti Akadémiával együtt Szentendrén, a laktanya művelődési házában szombaton 10:00 órától késő este 22:00 óráig kiállításvárja az érdeklődőket. Láthatóak lesznek 1945 előtti, hazai gyártású adóvevők, lesz 1941-ben készült német radarvevő és hetvenesztendős, működő honvédségi szalagíró gép, valamint szovjet és amerikai berendezések is. A kiállításon megtekinthető lesz a legnagyobb hazai (Rétság) vegyvédelmi magángyűjtemény legszebb darabjai, valamint a Puskás Tivadar Technikum jóvoltából, drónbemutató. Ezen a napon lehetőség lesz megtekinteni kísérettel az Altiszti Akadémia rádióállomását, valamint meghallgatni 11:00 órától Moys Péter repüléstörténeti előadását. Az ingyenes tárlaton, szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Only low ESR!

Semmi nem tart örökké és ez igaz a számítógép alaplapokra is, de azért még mielőtt kidobnánk egy hibásnak ítélt alaplapot azért nézzük meg alaposabban a rajta található kondenzátorokat. Ha látunk púpos vagy gyanús elszíneződésű példányt akkor nagy biztonsággal a kiszáradt illetve csökkent kapacitású kondenzátor lesz a hiba oka.

 

Folytatás

Őrangyalok

légiforgalom irányításA HA5KDR Oktatási Centrumában a közelmúltban két részes előadást tartott dr. Moys Péter, az LRI volt vezető munkatársa. Az alábbi írást tőle kaptuk. Igaz, ez a pár oldal szerves részét képezi a HungaroControl ZRt. magánkiadásban minap megjelent remek könyvének, a Csontos János jegyezte Őrangyaloknak – ám úgy véljük, a korlátozott példányszámban megjelent mű nem juthat el mindenkihez, így a legérdekesebb és a rádióamatőröket érintő részt Moys Péter engedélyével kiemeltük s bemutatjuk az oldalon.

Gyalogbillentyűs találkozó 80 méteren

morzeMinden év április második teljes hétvégéjének vasárnapján megrendezik a HSKC-t, ami egy nemzetközi találkozó az éterben http://hskc.ha8kux.com/ Olyan megszállottak vesznek rajta részt, akik szeretnek gyalogbillentyűvel adni. Mindössze két óra hosszat tart, de sokan rászánják az időt, hogy egymást távírón köszönthessék, leadhassák, hogy hányadik állomással váltják a riportot, és hogy milyen teljesítménnyel dolgoznak. Ha azt adják A, akkor csak 10 watt a kimenő teljesítmény, ha meg azt, hogy B, akkor 100 watt.
Folytatás

SharkRF openSPOT

Sajnos a húsvéti családlátogatások miatt nem voltam gépközelben a hétvégén, így csak most sikerül kitennem a bejegyzést a honlapra.

Elkészült a saját fejlesztésű DMR/D-Star/C4FM hotspotunk weboldala: sharkrf.com

A fejlesztőcsapat tagjai: HG1MA Ákos és én. Akit érdekel a dolog, iratkozzon fel a várólistára. Magyar szemszögből nézve az ár magas, viszont ez egy egyedi, magas minőségű, kisszériás rádióamatőr fejlesztés.

Bővebb információért írjatok a SharkRF fórumra (akár magyarul is), vagy írjatok emailt.

Látogatás a győri rakétásoknál

Szerda délután Győrben a MAGYAR HONVÉDSÉG 12. ARRABONA LÉGVÉDELMI RAKÉTAEZRED-nél tettünk látogatást. A menetrend Könczöl alezredes úr ezred bemutató tájékoztatójával kezdődtt, majd az érdeklődő kérdéseinket követően megnéztük a katonák irodáit, elhelyezési körleteit. A program az alakulótéren folytatódott, ahol a kiállított technikai eszközök mellett felsorakozott kezelőállomány részletes ismertetőt tartott a kezelésükben lévő haditechnikai eszközökről, azok felépítésére, működésére és kezelésére vonatkozóan. Az ezred látogatás számunkra a csapatmúzeum megtekintésével ért véget. Folytatás

Antennaárbóc

Ha az ember antennát a20160321_130841kar használni, akkor szüksége lesz egy roppant bonyolult szerkezetre, amely tartani fogja azt, ez nem más , mint az antennaárboc. Én magam is szembesültem ezzel ,amikor hozzájutottam az első komolyabb vevőkészülékemhez. Eleinte egy rögtönzött megoldást alkalmaztam , ami nem volt az igazi , lényegében odadrótoztam egy hat méteres vasrudat a kerti lugas egyik lábához. Ronda volt és körülményes volt le és felszerelni az antennát, ekkor fogalmazódott meg bennem az, hogy kellene egy jól átgondolt és megépített antennaoszlop. A későbbiekben erről írnék egy összefoglalót. Folytatás

HA5KDR fejtörő 4.

Tovább folytatjuk a HA5KDR nagy sikerű fejtörőjét. A kérdés változatlan, kinek az állomása látható a mellékelt fotón? Az időpont 1944., s ami különlegessé teszi, az az amerikai vevőkészülék, amit egészen biztosan egy hasra szállt bombázóból termelt ki hajdani tulajdonosa.allomas 04-1944