Van azért jó hír is!

Na! Illetve kérjük tisztelettel. Az utóbbi napok arról szólnak, hogy a magyar amatőrizmus’ csorbát szenved, mert el kell hagyni az AH telephelyeket. A leszerelési hullám részben minket is érint – de nem mindenütt (!), továbbá van azért jó hírünk is. (Több is, de majd mindent a maga idejében…) A közelmúltban ugyanis megcsörrent a telefon…

…és a vonalban ott volt HA3IS János Om. Róla tudni kell, hogy egyrészt lelkes military ápolt, másrészt a szó klasszik’ értelmében vett régi vágású amatőr, továbbá arany a szíve és folyton jár a feje, miként tudna segíteni itt és ott, ahogy kora, ereje és ideje engedi. Nos, János Om értesülvén a Kab-hegyet is érintő általános córeszről úgy vélte, az ott üzemelő UHF átjátszóknak patika helye lenne a Középső-Hajagon, a volt ” Барс” – oroszul nem beszélő ifjaknak: Hóleopárd – bázis melletti tornyok egyikén – melyek amúgy a Bakony Rádióklub birtokában – stílszerűen – “állnak”. 🙂 (A hajagi bunker volt anno a Varsói Szerződés 32-es számú megerődített pontja – majd egyszer írunk erről is egy cikket, de most ugye nem ez a fő csapásirány.) János ugyan e sorok íróját hívta, de mivel az nem ért ehhez (sem), azonnal telefonozott HA5ZF “Most jó a koax!” Ferencnek, aki akkor éppen a galyatetői átjátszót bontotta némi könnyek és fogainak jól hallható csikorgatása között. (És ebben valóban nincs semmi eufemizmus.)

Ez volt akkor a ténylegesen jelentős öröm az ürömben — így Feri Om most szombaton délután már le is gördült géperejű járművével a szóban forgó ojjektum’ föltekintésére.

Hála HA2PP Zoli Om-nak, illetve a Bakony Rádióklub csapatának este már meg is volt a megállapodási tervezet.

A hír önmagában ennyike’ – de reméljük a következő, e témát érintő beszámoló már arról fog szólni, hogy power on! 🙂

73!

a HA5KDR kollektívája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .