Szerintetek az Ékgyárban készül ék’? (Egy ifjú, lelkes amateur berendezése. )

Mindig örömmel adunk teret az új szerzőknek. Egyrészt mást és másként írnak, mint a HA5KDR tagjai, másrészt ez is jelzi, hogy klubunk élő egészet alkot, s nem csak papíron létezik, mint némely (akármilyen hobbi művelését elvileg felvállaló) önérdekű gittegyletek. Aki hallotta már a sávban “Ádám és Verőce” jeleket tudja, hogy amateurtársunk egy alapvetően vidám és jószívű rézdöngölő, akit nem mellékesen kiváló humorral áldott meg a Teremtő. Adjuk tehát át neki szót, s olvassuk el közösen, mit alkotott egy, a múlt ködéből előrántott készülékből…

Pakolásztam otthon a minap, s megtaláltam egy régi építményemet, egy csöves szinkrodin vevő készüléket nyolcvan és negyven méterre. Igazából mindig is tudtam, hogy ott van a szekrényben, de mivel a tápja tönkremen régóta nem abajgattam. Most viszont tizenöt év távlatából rácsodálkoztam, s nosztalgikus érzések kerítettek a hatalmukba. Csövezése: két-két darab ECC81 ECC82 és egy EF184, a skála papírból van, előtte kiszolgált szemüveg a lencse. Ahhoz képest, hogy szinkrodin agyon van bonyolítva. Akad benne valami hangfrekis szűrő is, de ezidáig hatását még senki nem tapasztalta. Bé’ kellene üzemelni! 6.3 V egyen, valamint anódfesz kell, ettől általában nem szoktunk hasra esni.

Egyen azért kell, mert akad benne egy két tranzisztoros előerősítő, hogy minek azt a jelenben nem igazán értem, de a múltban úgy látszik szükségeltetett. Na ne csináljuk itt a feszkót! – gondoltam – gyújtsuk be azt a Wellert, azt had szikrácsoljon a banándugó! “Step donw” tápocska kerekedett a fűtésnek, az anódfeszt meg lepattintottam egy Torrrroidról. Ahogy így pattintgatok egyre csak sűrüsödnek a nem éppen szalonképes kifejezések, felkiáltások. Nem tudom minek bonyolítottam így túl: az anódfesz két ponton csatlakozik, egyik szűrtebb, mint a másik, a skála világítás külön tápon van, de az előerősítő, valamint a relék ellátása is problémás. Fejcsóválva kötöm át a DIN aljzaton a pontokat. Közben nézegetem a konstrukciót: ezt miért így csináltam, oda minek az a fojtó – teljesen felesleges –, viszont a sávváltást miért ilyen primitív relés átkapcsolássallett kivitelezve?

A stabilitás az smafu? Itt meg nincs anódfesz! Csajoztál volna inkább helyette! – ostorozom korábbi önmagam. Kitöltök egy házmestert! -fenyegetem meg a jelenbéli énemet-, s már légtelenítem is le a poharat a Kosdi rettenetessel.
Ahogy szeretett „Gyáramban” mondta a termelési igazgató, mikor felszólította a villanyszerelőt, hogy holnap reggel hatra legyen itt , mire tájékoztatták, hogy egyáltalán nincs villanyszerelő mert nem sokkal korábban rúgta ki: „nem baj , ezen most lépjünk túl, akkor is legyen itt”. 🙂
Szóval lett anódfesz, lassan összeállt a kép, vagyis a hang, mert megszólalt. De csak valami sávzaj féle rezegteti az acél korongot a fejhallgatóban. Nem megy az oszcillátor! Bocsánatot kérek, de én úgy tanultam a Rádiótechnikából, hogy az oszcillátort békén kell hagyni, had rezegjen. De ez csak nem rezeg, pedig én igazán nem piszkáltam!

Lehet hogy régebben? – vetődik fel egy korábbi lehetséges bűn gondolata. Na majd most megpiszkáljuk – gondoltam –, s ahogy megmozdítom a csövet a vízszintes vonalból nyújtózkodva, ásítva kelnek ki a színusz hullámok az oszcilloszkóp képernyőjén.

Vele együtt a fejhallgatóban ütemes és pujpujos morze jelek lesznek hallhatók. Bár sose értettem őket jó érzés tölt el, kicsit ott találom magam azon az izgatott vasárnapon, mikor először megszólalt, abban a szedett-vedett szobában, műszerek nélkül, rossz csavarhúzókkal, kontakthibás pákával, de tele vágyakkal, energiával, kedvel…

Remélem ez az érzés sokáig kitart – viszont ha mégis halványodni kezdene, majd újra bekapcsolom!

Kapcsoljátok be Ti is a készüléket!

73!

HG7WMA

Ádám