Szépen sorban – íme az R/1 és az R/1a

A számok nem hazudnak, mint némely emberek. Azaz (például) a látogatottsági adatok világosan jelzik, a HA5KDR digitális kikötőjének olvasói – hála Istennek! – szeretik a military távközlési technikát. Persze mi is tudjuk, adni kell mást is – ezért írunk olykor a konyhából született QSO-król, főzőcskéről, baluntarfókról (szeszkazánoknak: ballontranszformátorokról) és izgalmas mérésekről. 🙂 A lényeg a változatosság, s ebben például HA8BDE Dénes sokat segített a minap, amikor a levegőből a földre, egészen pontosan a páncélosokba rángatta a közt. 🙂 Sok más mellett valljuk azt is, ha új információk kerülnek a látókörünkbe, azt (a lehetőségeinkhez mérten) mentül hamarébb meg kell osztani. Az adat ugyanis akkor ér valamit, ha közhírré teszik – különben kevesek kiváltsága marad az ismeret. Az pedig soha nem szül jó vért – pont annyira, mint a tévedhetetlenségben való hit vagy az erőszak. Magyarán mi itt nem azt állítjuk feszt’, hogy valamelyik avítt rádió/történet csak úgy létezhetett/működhetet, ahogy mi mondjuk – hanem azt, hogy jelenlegi ismereteink szerint volt így, esetleg úgy. A különbség óriási. Az alább induló folyamot tehát így kell értelmezni, olvasni.

R1

Sorozatunk első tagja, a Magyar Királyi Honvédség R/1 adó-vevője

Folytatás

40 M R/7E – azaz a királyi ejtőernyősök rádióállomása

Túlzás nélkül mondhatjuk, ez megint egy olyan cikk lesz az oldalunkon, amely ilyen komplexitásában eddig nem jelent meg sehol. E rádióról HA8BDE Dénes készített egy remek anyagot – mi most hozzáírunk néhány apróságot.

R7E-málha02

Ez egy úgynevezett háti- és ledobótartálynak egyként használható doboz, s mint a rajta lévő kopások elárulják, párszor már igénybe vették a szolgálatait. (Ha valaki nem ismerné föl: a vas (alu?) kaszni bendőjében a legendás R/7 bicikli és némi antennaszerelvény lelt otthonra.) Amennyiben a visszaemlékezések helytállóak, akkor a box az úgynevezett Horthy liba-színben (ha rosszul fogalmaztam, mea maxima culpa) pompázott. Ám mivel a festés hadtörténelmi vonatkozásai idehaza rendkívül érzékeny kérdéskört jelentenek (és sajnálatos indulatokat szülnek), ennél mélyebben mi nem is mennénk bele a tárgyalásba.

Folytatás

Egy háború előtti komplexum, az R/7La

Folytatjuk a háború előtti katonai rádiók világába vezető kalandozásunkat. Ezúttal egy különlegességet mutatunk be olvasóinknak. Az R/7La-ról szóló cikk nem lesz túlzottan hosszú – viszont unikálisnak bátran nevezhető, ugyanis teljes komplexitásában még nem írtak róla sehol magyarul. (Valljuk, hogy nem mindig a cikk terjedelme a lényeg, s ahogy a mondás is tartja: kevesebb néha több.)

S tisztelettel ismét arra kérünk, ha idézel, hivatkozz a honlapunkra.

71

Folytatás

Óda a Seg-15-höz

A “jó” pilótáról azt tartja a mondás, hogy akár egy colos léccel is képes repülni. Mi nem gondoljuk magunkat “jó” rádiósnak, de azt határozottan érezzük, az éteri megjelenés olyformán is örömet tud okozni, ha arra “csak” egy ajándékba kapott, leginkább holmi igénytelen laborműszerre hajazó berendezéssel tudunk sort keríteni. A volt Német Demokratikus Köztársaság Seg-15-ös military adó-vevőjének külalakja óvatosan fogalmazva is harmatosra sikeredett – ám az érzékenysége messze kárpótol minden esztétikai hiányosságot. Az alábbi őszinte hangú írás a rádiózásra buzdít, amely – mint tegnap is írtuk – kiváló gyógyszer mindenféle bajra.

Látszólag nem ide tartozik, de ha jobban végiggondoljuk, mégis. Az EU statisztikai hivatala a közelmúltban közzétette egyik felmérésének eredményeit. A kérdezők jelentős mintán (ha jól rémlik, százezer ember) vizsgálták azt, hogy a lakosság hány százaléka jár be örömmel a munkahelyére. Ne találgassanak, az arány az Óvilágban nem éri el a harminc százalékot. (Csak gyanítjuk, hogy itthon még annyi sincs.) Azt már az óvodás is zsigerből tudja, hogy a stressz rossz vért szül; a kedvetlen dolgozók az átlagtól magasabb vérnyomástól, cukorszinttől és egyéb kórságoktól szenvednek – magyarán a különböző egészségügyi nyűgök-nyavalyák jobban sújtják őket, mint boldogabb melóhelyen güriző embertársaikat.

Mi köze ennek a rádiózáshoz? Nos, annyi, hogy ugyan ez a brüsszeli amt azt is közölte, hogy azok viszont, akik a szabadidejüket hasznosan (értsd: természetes jó hangulatban) töltik el, csökkenthetik ezen veszedelmek mértékét. Mivel ez itt nem egy horgászfórum, ahol a rablóhalak pikkelyére (bőrt mégsem írhatunk) menő pergetés (pörgetés?) és a harcsák megfogását célzó kluttyogtatás titkait óhajtjuk kielemezni, marad a rádiózás. Egészen pontosan az arra való buzdítás, amely jobb, mint a vérhígító vagy a hülyeség elleni dizájndobozos pirula. 🙂

Folytatás

Földi és égi reprádiós csemege – azaz Habent sua fata radio

Bizonnyal ismerős minden gyűjtő számára az olyan helyzet, amikor egyszerűen muszáj megvásárolni valamilyen katonai lomhalmot. Fontos megjegyezni, a kényszer alatt esetünkben véletlenül sem “hazahajló kezet” hanem valódi értékmentést értünk, azaz (például) olyan helyzetet, amikor megakadályozzuk egy ritka, ráadásul keményen magyar vonatkozású tárgy (szabatosan: rádióberendezés 🙂 ) külföldre kerülését. A FuG10EK3 és annak földi kerete ide sorol.

IMG_20180214_225216

Tán senki nem harapja le a fejünket, hogy a folytatás után szemlélhető videó elején másfél percet mondunk, míg a valóság három fölött jár. 🙂

Folytatás

Német rádiósharckocsik és harckocsirádiók a II. világháborúban – III. rész

Folytatódik és egyben zárul HA8BDE Dénes tudástára. Nem győzzük hangsúlyozni, Dénes Om olyat közöl, amelyet korábban ilyen alapossággal magyarul nem szedett össze senki. Persze bizonnyal itt is akadhatnak hiányosságok, s az éles szemű szakik kiszúrhatnak pár apró hibát – ám a lényeg változatlan: a korábban ismertekhez képest mindig igyekszünk többet, frissebbet adni.

Talán nem túlzás azt mondani, klubunk összes tagja hálás azért, hogy az anyag itt, a HA5KDR honlapján látott először napvilágot. S ha már itt tartunk, érdemes a digitális kikötőnkben visszanézni, nem csak a mindig aktuális cikket szondázni. 🙂 Továbbá tetszik vagy sem, de azt is érezzük, a katonai lomhalmokon túl is van ám élet! Tessenek például rádiózni, mert az megnyugtat és nagyságrendekkel olcsóbb, mint a drága vérnyomáscsökkentő vagy egyéb bajokat elhárító dizájndobozos tabletta!

Találkozzunk tehát az éterben – lehetőleg mind több repülős/harckocsis/szárazföldi/hajós military készülékkel! 🙂 😉

42

A Panzer VI. „Tigris” harckocsi

Folytatás

Német rádiósharckocsik és harckocsirádiók a II. világháborúban – II. rész

Mint ígértük, folytatjuk HA8BDE Dénes tegnap megkezdett sorozatát. Reméljük, ez – és a további részek is – elnyerik az olvasók tetszését. Itt jelezzük, mivel a repülős anyag kapcsán rengeteg kérdés érkezett hozzánk, tervezzük egy-két, konkrét rádiót bemutató kiegészítő közlemény publikálását.

16

20 Wattos adó – 20W.S.d. típus

Folytatás

Német rádiósharckocsik és harckocsirádiók a II. világháborúban – I. rész

Első rangú, s ami még jobb, korábban sehol nem publikált anyagot kaptunk közlésre HA8BDE Dénestől. Kiváló technikatörténész barátunk – aki nem mellékesen négy könyvet is jegyez – a tőle megszokott mélységben és alapossággal tárgyalja ki a témát. Sok fénykép és rengeteg magyar nyelvű újdonság következik. Lesz kiegészítés is, s ha minden jól alakul, esetleg üzemben is láthatunk egy 10 Wsc adót… 🙂

1Panzer I. harckocsi. Az antenna a kocsiteknő jobboldalán látható.

Folytatás

Mérni, Mérni, Mérni

Kedves olvasók!

Alább HA8HL Lajos új klubtársunk cikkét olvashatjátok. A szövegen nem változtatok semmit, mert tömör ugyan, de nagyon pontos. A cím sem az enyém, mert új klubtársunk kedvenc mondását idézi. Én egyszerre voltam haszonélvezője és a leginkább meglepődött résztvevője a méréseknek. Haszonélvezője annyiban, hogy végre megtudtam, hogy miért nem sikerült a KX3-as rádiómat 100 wattig rendesen kalibrálni, másrészt meg azért, mert a meglepő eredmény ellenére a mérés minden pillanatát nagyon élveztem. Hiába hittem, hogy az Elecraft rendszerében eligazodom, még a rádiómat is sokkal jobban megismertem.

A cikkben szereplő nagyfrekvenciás univerzális műszer a HA5KDR klub konstrukciós szakosztályán készül. A projektet HA5IS István masszívan támogatja, az Arduinós dolgokban HA5AS Ákos segít, a gyakorlati és elméleti megoldásokban leginkább ex HG5CUT Tibor és HG5BFN Laci segédkeznek. A projekt motorja és a szoftver fejlesztője HA8HL Lajos. Ez a cikk is arról szól, hogy miként tudja az egyik szakosztály a többi szakosztály tevékenységét segíteni.

73! de HA4AA András
Folytatás