Tudjuk, Önök várják az MKH rádióinak folytatását – ám most mégis más jön. Indokaink (szerintünk) respektálhatóak. Elsőnek azt hozzuk föl mentségünkre, hogy Dénes Om megbecsült külsős szerzőnk, s illetlenség lenne megváratni a cikkét. Másodsorban megemlítjük, hogy a változatosság gyönyörködtet – de ezt ugye már a régi latinok is gyakorta fölhozták írásaikban. Harmadrészt a téma frissessége és újdonsága is a mielőbbi publikálás mellett szól – negyedrészt pedig még nem írtuk meg a folytatást, így nincs mit ide iktatnunk. 🙂 Egyben itt köszönjük meg Dénes Om közösségért végzett munkáját és azt, hogy honlapunknak adta a közlés jogát.

T-26B parancsnoki változat

Ismét és nyomatékkal hangsúlyozzuk, amit nem írtál még meg, azt képtelenek vagyunk közölni. Viszont ha küldesz kéziratot s az megfelel a kellő színvonalnak, akkor az itt borítékolhatóan lejön. 🙂 Folytatás →

Tudjuk, a köz várja az MKH rádióiról szóló folytatást – jön is az, de néha azért egyéb, könnyedebb témákra is fókuszálunk. Most egy rövid, de annál elgondolkodtatóbb anyag olvasható három darab fényképpel.

HA6U – azaz Malcsiner Ferenc állomása 1937-ben így mutatott

Folytatás →

Mi volt előbb: az R/1 vagy az R/7?

E kérdés 2008-ban született, ha tetszik, indult útjára a „Katonai Hírközlés” című cikksorozat megjelenése után. Akkor és ott azt írtam, Kerényi István valószínűleg tévedett „A magyar katonai rádiózás hőskora” című könyvben írt visszaemlékezésében, amikor az R /7-et említette az elsőként elkészült magyar katonai rádiónak. A megnézett használati utasítások évszámai alapján úgy gondoltam, hogy az R/1-et és R/3-at készítették el először és csak később következett az R/7. Ennél a feltevésnél Vörös Béla nyugállományú ezredes írásaira is hivatkoztam, melyekben azt találta, hogy 1928-ban kezdték az R/1 kísérleteit. Alább HA8BDE Dénes Om helyreigazító levele olvasható, amelyet ez úton is köszönök Neki.

A fényképen az R/7a készülék látható a lábhajtású generátorral (HTI könyv, 1943)

Folytatás →

Jelen számunkban az R/8-at tárgyaljuk. (Joggal kérdezhetik: hol az R/4?! Meglesz az, csak apró turpisság van a dologban.) Ide kívánkozik egy korábbi megjegyzésünk, amelyet érdemes újra felidézni, hiszen e nélkül nehéz megérteni a honvédség akkori vezetőinek rádiójelzési logikáját. A berendezések számozását minden esetben a feladat, és nem a születés sorrendje szabta meg. Elméletben előre meghatározták, hogy milyen célra miféle készüléket kívánnak rendszeresíteni – ezek után pedig a katonai büdzsé és szükségletek függvényében nekiláttak az egyes darabok fejlesztésének, megrendelésének. A legkisebb egységeknek az R/1-et, majd az egyre nagyobbakon át a vezérkarnak az R/18-at szánták. Így fordulhatott elő, hogy az R/11-es repülőrádiót már 1935-ben szolgálatba állították – miközben R/10-nek még híre-hamva sem volt.

Az R/8 elvi kapcsolási rajza a HTI 1943-as könyvéből

Folytatás →

Szerencsésnek mondhatja magát az az ország, amelynek múzeumai rendelkeznek a múlt katonai eszközeivel. Hazánkban sajnos igen kevés tárgy maradt meg a Magyar Királyi Honvédség felszereléséből, s ez az állítás fokozottan igaz a híradástechnikára. Ha leltárt kell készítenünk, igen szomorú kép tárul elénk: mai tudásunk szerint ugyanis R/1-ből kettő, R/1a-ból egy, R/2-ből és R/2a-ból egy sem, R/3-ból öt itthon, kettő külföldön, R/5-ből három, R/6-ból egy, R/7-ből húsz-harminc, R/7L-ből öt, R/8-ból egy, R/9-ből kettő, R/10-től R/18-ig egy sem, kivéve az R/14-et, amelyből kettő darab élte túl a háborút és az azóta eltelt évtizedeket. Mielőtt valaki azt hinné, ezek néhány tucat vagy száz példányban gyártott rádiók voltak, javasoljuk, lapozzon vissza korábbi cikkeinkre, ahol láthatja, némelyikből (például az R/3) több ezer készült. S mindezt a letaglózó állapotot köszönhetjük a szorgos úttörőknek, az ötvenes-hetvenes évek csapnivaló viszonyainak és a vaskohóknak – továbbá nem csekély mértékben némely hajdani múzeumi vezetők (értsd: felnőtt férfiak) gyermeki észjárást követő bűnös hozzáállásának. Fotó most nem lesz, de szöveg annál inkább. Holnap pihenünk, de várhatóan szerdán folytatjuk. 🙂

Az MKH híradó jelvényének ezüst másolata – az eredetit bronzból préselték. A képen látható darabot egy gyűjtői példányról mintázott gumimásolat nyomán egy ügyes kezű ékszerész öntötte ki Budapesten. A klubból többen viselik büszkén a hajtókájukon. 🙂

Folytatás →

Múlt számunkban bemutattuk az R/3-as készüléket. Írásunkból azonban kimaradt két olyan apróság, amely szervesen hozzátartozik az említett berendezéshez, ennek ellenére a második világháborúval foglalkozó szakirodalom nem tesz említést róluk. A mellőzés az eszközök specialitása miatt érthető – ám valójában mégis méltatlan, hiszen e kis kiegészítők önmagukban is ékesen bizonyítják a Magyar Királyi Haditechnikai Intézet katona-mérnökeinek tudását, illetve azt a műszaki gondolatmenetet, amely megfelelő eszközökkel igyekezett ellátni katonáinkat a világháború során.

Az R/3 távrábeszélőjének fényképe a HTI könyvéből

Folytatás →

Vannak, akik (a részünkről mély alázattal vett) dicséretük mellett lassítást óhajtanak (Dodi, köszönjük a kritikát!), mások meg úgy akarják megmondani az oldalnak a tutit, azaz azt, hogy mit adjon az olvasónak, hogy (írásukat tekintve is) helytelenül mocskolódnak.

Az értékrend világos s nem igényel magyarázatot.

Folytatjuk tehát sorozatunkat – ezúttal az R/3-as készülékkel. Mivel Dodi megjegyzése nekünk tényleg irányadó, ezt az anyagot kétfelé bontjuk olyformán, hogy a következő fejezetet várhatóan hétfőn, esetleg kedden bocsátjuk színetek elé. S még valami: ahogy eddig seregnyi amateurtárs írása megjelent itt, úgy ez az ajtó a jövőben is tárva-nyitva áll. Bárki (!), akinek hasznos közlendője (értsd: írása) van, bátran keresse elnökünket, HA7PTY Pityeszt, HA8ADI Ádámot a Military Szakosztály vezetőjét vagy akármelyik klubtagunkat azért, hogy a cikke itt napvilágot lásson. Kereken kimondva: részünkről a maximális megtiszteltetés, ha anyagot írsz a ha5kdr.hu oldalra!

Az R/3 állomás mint mozgó vezetési pont egy honvédségi terepjáróba szerelve

Folytatás →