Tudjuk, Önök várják az MKH rádióinak folytatását – ám most mégis más jön. Indokaink (szerintünk) respektálhatóak. Elsőnek azt hozzuk föl mentségünkre, hogy Dénes Om megbecsült külsős szerzőnk, s illetlenség lenne megváratni a cikkét. Másodsorban megemlítjük, hogy a változatosság gyönyörködtet – de ezt ugye már a régi latinok is gyakorta fölhozták írásaikban. Harmadrészt a téma frissessége és újdonsága is a mielőbbi publikálás mellett szól – negyedrészt pedig még nem írtuk meg a folytatást, így nincs mit ide iktatnunk. 🙂 Egyben itt köszönjük meg Dénes Om közösségért végzett munkáját és azt, hogy honlapunknak adta a közlés jogát.
T-26B parancsnoki változat
Ismét és nyomatékkal hangsúlyozzuk, amit nem írtál még meg, azt képtelenek vagyunk közölni. Viszont ha küldesz kéziratot s az megfelel a kellő színvonalnak, akkor az itt borítékolhatóan lejön. 🙂
A szovjet Vörös Hadsereg 1928-tól német mérnökök és kiképzők segítségével harckocsivezetői iskolát és kísérleti telepet létesített Kazanyban, mely 1933-ig működött együtt a németekkel. (A németek a békeszerződés tiltása miatt nyíltan nem kísérletezhettek és nem gyárthattak nehézfegyvereket. Jó lehetőség volt számukra egy ellenőrizhetetlen távoli országgal szövetkezni.) Több kísérleti német harckocsit kipróbáltak és a szovjet mérnökök itt ismerkedtek meg a német technikával, többek között a harckocsi-rádiókkal.(6)
Először a T-24 típusú szovjet harckocsinál tervezték rádió beépítését, ezért a kezelő létszámot öt személyben állapították meg, de végül a rádiók alkalmazására először a szovjet T-26 és T-28 harckocsiknál került sor.
A szovjet fegyvergyártás egyik első, sorozatgyártásban készült T-26-os jelzésű harckocsiját 1931-ben kezdték gyártani, először két géppuskás toronnyal, majd később 1933-tól a modernizált, egytornyú „B” változatot erősebb fegyverzettel. A parancsnoki „B” változatot 1937-től szerelték fel rádióval, melynek antennája a torony körül futó, vastag fémanyagból készült és a toronytól szigetelt „korlát”.
Az 1936-37-es spanyol polgárháború fegyverpróbát jelentett a spanyolok szembenálló csapatait támogató német és szovjet hadiipar számára. Szovjet segítségként BT-7-es és T-26-os harckocsik küzdöttek a köztársaságiak oldalán, valamint német Panzer I., olasz Fiat 3000 mod.21 típusúak a Falangisták mellett. Ebben a háborúban derült ki, hogy a harckocsikat erősebbre kell gyártani és meg kell oldani a harckocsik közötti rádiókommunikációt.
Egészen a negyvenes évekig a szovjet (és többek között az olasz és a francia hadvezetés) úgy gondolta, hogy elegendő, ha a parancsnoki harcjárműveken van rádió, a beosztottak pedig szemmel tartják a parancsnokot. A meglepetés és szemléletváltás az 1940-es franciaországi csaták, majd a szovjeteket ért 1941-es német támadás nyomán következett be.
Kiderült, hogy valamennyi német tankot kis hatósugarú rádióval szereltek fel, ezért a német páncélosok közötti összhang lényegesen jobb volt, mint a franciáké vagy a szovjeteké.
T-26A
T-26B rádió nélkül
Az 1941-es kiejvi díszszemlén készült (lent látható) képen jól látszik, hogy csak néhány harckocsin van korlát-antenna, a többségén nem volt rádió. A kép további érdekessége, hogy a T-26 sokféle változatából több is jelen van: a T-26A kéttornyú-géppuskás fegyverzetűből van több, de az élen az egytornyú, T-26B, korszerűbb harckocsik állnak, közöttük néhány parancsnoki változat.
T-28 parancsnoki változat
A T-28 típusú harckocsit Leningrádban, a híres Putyilov-gyárban készítették 1933-34-ben. Az akkori irányelvek szerint ennél a típusnál is csak a parancsnoki harcjárműbe – T-28(V) – szereltek rádiót, melynek antennája hasonlóan a T-26-hoz, a torony körül futó „korlát” volt.
T-28 harckocsi
Rádiós T-28 fegyverzet nélkül
A következő jelentős harckocsi sorozatok: a BT-5, BT-7 és BT-7A típusok parancsnoki változatai a korábbi gyakorlatnak megfelelően rádióval és korlát-antennával lettek felszerelve, azonban lőszer készletüket kb. felére csökkentették a rádió miatt. Az 1938-39-ben gyártott BT-7M harckocsik közül – állítólag – valamennyit ellátták rádióval és belső TPU-3 beszélgető rendszerrel.(6)
Csak érdekességként említjük meg, hogy a torony körüli keret- vagy más néven korlát-antenna nem csak a szovjet páncélosokon volt használatos, hanem a japánok egyik legjobb második világháborús harckocsiján, a Type 97 „Chi-Ha”-n, sőt egy angol harckocsi típuson is.
A japán Type-97 harckocsik ugyancsak korlátantennát használtak
A vaskos korlátantenna messziről felismerhetővé tette a parancsnoki kocsikat és ezzel veszélyt jelentett a bentülőkre. Az ellenség nyilván elsőnek próbálta a parancsnoki kocsikat kilőni. Vélhetően az első háborús év hozta a szovjetek számára azokat a tapasztalatokat, hogy komplikált, többtornyú harckocsikat és feltűnő korlátantennákat nem lehet használni, viszont az alegységeknél több rádióra van szükség.
BT-5 parancsnoki változat
A szovjet összeszerelő üzemek kezdetben (1933-tól) a 71-TK-1 típusú rádióállomásokat építették be a harckocsikba, majd pár évvel később (1939-től) a 71-TK-3 típust. Ez utóbbi a háború előtti időszak legelterjedtebb készüléke lett, AM távbeszélő és távíró üzemmódokban működött.
BT-7A
T-35 harckocsi korlátantennával
Mára ennyi fért bele, de hamarosan érkezik a folytatás!
Baráti 73!
HA8BDE Dénes
és
HA5CBM Miklós
Military Szakosztály
Melyik itt a rádió?