HA2ARM de HA9HAF9A

Tegnap remek QSO-t bonyolítottunk le Tata és Szentendre között. Az előbbi településről HA2ARM – op. Attila -, míg az utóbbi helyszínen, azaz a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájáról HA9HAF9A állomás dolgozott. Ismét nem nagy sztori – mondhatja bárki – de ha jobban megkapargatjuk a történetet kiderül, hogy ez egyáltalán nincs így. Ugyanis ez az összeköttetés ismét azt mutatja, hogy nem kell mindig sok milliós cucc, hanem kevéssé modern/kövület eszközökkel is pompásan lehet örömrádiózást folytatni…

3188e50c-0337-42a8-9e8f-1a62bedf445f

Józan eszű ember szeret visszaigazolást kapni a munkájáról. Még akkor is, ha az netán kritika – lévén abból lehet tanulni igazán. Nekünk, a HA5KDR háza táján például mindig nagy öröm, ha valaki intelligensen leírja a klubbal, annak tevékenységével, elvégzett feladataival-megjelenésével kapcsolatban született gondolatait. Az pedig már egyenesen hab a képzeletbeli tortán, hogy bátorításunk (deszkákkal rádiózni, lomokkal megjelenni az éterben és így tovább…) nyomán egyre többen veszik elő a bátorságot- és antik vackaikat azért, hogy megjelenjenek velük az éterben.

Nem csak adásban, hanem vételben is.

Múlt heti, a közösségi oldalunkon közzétett HTG-1-es videónk nyomán jelentkezett HA2ARM Attila Tatáról, mi szerint Ő is szeretne egy ilyen QSO-t. Nem is mi lennénk, ha ellenálltunk volna a felvetésnek – pusztán annyit jeleztünk, a partira hétfőnél előbb nem kerülhet sor. Attila kivárta, így nem volt semmi akadálya annak, hogy tegnap este 3.583 kHz-en összejöjjünk. A HTG-1-ről egyébként már írtunk néhányszor, videót is közzétettünk honlapunkon, továbbá hazánk legjobb, katonai vonalú tárgyak gyűjtésével foglalkozó oldalán, a Roncskutatáson is a köz elé tártuk e masinát.

03d37328-7d4c-42e3-9ba1-f6fcb3d116ae

Mint a fenti, Tatán készült képernyőfotón látszik, a honvédségi laktanyából érkező betűk ritkásan állnak – ennek oka pusztán annyi, hogy az ott ügyködő masina billentyűzetét csak egy szabott ütemben lehet nyomkodni.

Attila jeleit természetesen igyekeztünk kiírni a géppel – s e törekvésünk hellyel-közzel egészen tűrhetően is sikeredett. A gondok akkor jelkeznek” a printelésnél, ha a közelben megszólal valami másik Feldhell vagy egyéb digitális adás, például Olívia, MT63 vagy RTTY. Ezen esetekben a dupla spirálos írófej tömören rajzol, netán egyszerre két szöveget akar kiírni, vagy nem húz be a reléje s üresen marad a papír. Nem szabad feledni, a mi gépünk nem egy PC MixW-val vagy FL-Digi-vel megtámogatva – hanem egy hetven-up’ esztendős elektromechanikus masina, aminek a bemenőkörében “csak” egy kilencszáz Herzes hangfrekvenciás szűrőt lehet bekapcsolni. S lehet, hogy ezen LC-körös akadály egykor maga volt a báj dö véj’ – de zajos korunkban már nem túlzottan hatékony.

40931859-f5cc-4775-8f99-336624992957

Persze az ésszel élő amateur ilyenkor beiktat egy biztonsági tartalékot – mely a laktanyában nem tesz mást, mint egy 386-os lap-top-ot. Az R-134-es magyar gyártású adó-vevőből (1990 Videoton – Ajka) érkező HF jelet egy kisfrekvenciás trafón és potin át megosztjuk, s míg az “Audio” egyik ága a HTG-1-be, a másik az “ultramodern” PC-be megy. Ott meg ugye eleve van MixW, ami vésztartalékként olvashatóvá teszi mások betűfüzéreit.

Tudjuk, más ilyet eleve a szemétbe dobna, de mi úgy gondoljuk, milliós és gyári cuccokkal kisebb kihívás rádiózni, mint ezekkel a “polgári és katonai szemetekkel”. 🙂

53058fc0-3c3c-45c6-81cf-e9995d9be559

Mint látható, Attila készüléke sem mai tsirke’. Mégis szépen szól, s kiváló – ha tetszik: boldogító – étermunkát lehet vele végezni. 🙂 A fenti képernyőmentéseket Attila készítette, melyet ez úton is köszönünk. Akár csak azt, hogy hozzájárult, hogy mások bátorítására leírjuk ezt az antik berendezésekkel összehozott QSO-t. 🙂

Mára ennyi, de hamarosan érkezünk az újabb hírekkel, érdekességekkel. S ismét nem győzzük hangsúlyozni: szemléljétek a klub közösségi oldalát, hiszen ott gyakrabban olvashattok rólunk, mint itt. 🙂

73!

a HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .