A gyűjtő polcza’: Távíró- és távbeszélő-gépek és készülékek (1897)

Mai bemutatónk tárgya egy tsöppet’ öregecske – lévén százhuszonkét esztendővel ezelőtt jött ki a prés alól. Látatlanban bárki mondhatja, egy letűnt kor képviselője – azonban azoknak, akik szeretik tudni, hogy a nehezen restaurált antik vezetékes távközlési eszközökben mi miért történik, elengedhetetlen információkat tartalmaz eme könyv.

Bátran kijelenthető, Kiss József Magyar Királyi Posta- és Távíróigazgató, a Posta- és Távírótanfolyam rendes tanára olyan alapművet írt a XIX. század végén, amely sok tekintetben még ma is megállja a helyét. Persze itt nem a könnyen kínálkozó “fizikai” alapokra gondolunk, hanem például olyan egyszerű “dolgokra”, mint hogy miként működött a hagyományos vezetékes telefon. Az 1897-ben Budapesten kiadott hatszázötvenhárom oldalas könyv négyszáz rajzon és kilenc kihajtogatható táblán tárgyalja a kor két, legmodernebbnek tekinthető technikai újítását, a távírót és a telefont.

Korunkban nagy divat lett az antik távközlési eszközök restaurálása. Nekünk, ápoltaknak ez örvendetes jelenség, mert e folyamat azt jelzi, hogy az emberek egyre inkább értékként, s nem holmi kacatokként tekintenek a letűnt kor távközlési eszközeire. Nos, aki ebben utazik s még nem ismerte e nagyszerű könyvet, a cím pontos birtokában már rámozdulhat az elektronikus vagy hagyományos antikváriumok előjegyzési “rovatában”.

Kiss József könyve az egyszerű elemeken/akkumulátorokon kezdi s a távbeszélés akadályain végzi – s közben bemutat olyan berendezéseket, melyek fizikai valóságukban ma már csak a Postamúzeum vagy a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállításain láthatóak.

Zárásként egy személyes élmény: amikor 2010-ben a HM HIM és a HA5KDR közös kiállítást tartott, akkor a szakterület felelőse a raktárból előhozott egy csodálatos, Ericsson által gyártott Hughes-féle betűnyomót. A márványlapra szerelt masina elképesztően jól nézett ki. De nézzétek meg magatok is. (6:04-től látható a szerkezet. A filmet HA2NON Nonoo-nak köszönhetjük.)

Ismét és nyomatékkal jegyezzük meg: rövidke ismertetőket tartalmazó sorozatunk nem azért készül, hogy mást egyen a sárga penész – hanem azért, hogy tudd, mit kell keresned, hogy teljesebbé tegyed saját könyvtárad. Senki nem születik a teljes tudás birtokában, továbbá a jó pap is holtig tanul. 🙂

Hamarosan érkezünk az újabb érdekességekkel!

73!

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..