Rendrakás a Horthy-kori repülőrádiók között – VI. rész

Ahogy ígértük, alant érkezik a folytatás – Fu B1 1. ködleszálló berendezés. A korábban írt forrásközlések itt érhetőek el: V. részIV. részIII. részII. rész és az I. rész. A megígért Me-210-es gép (ha nem jön semmi közbe) holnap landol honlapunkon.

36j

A Fu B1 1. berendezést ködben és éjjel való leszállásra alkalmazták. A repülőgépbe építették be, de természetesen szükség volt három olyan adóra is, amelyek a légikikötőben üzemeltek. Mint a fenti fényképen is szemlélhető, a reptéren egy fő fel- és leszálló irányt meghatározó adó a vasmadarat már messziről a leszálláshoz helyes függőleges síkba vezeti. Egy függőlegesen felfelé sugárzó előjelző- (háromezer méter) és egy főjelző adó (háromszáz méter) a repülőgéppel a légikikötőtől való távolságot közli és ily módon a gépet a betonhoz vezeti.

A készülék a Me-210-es gépen volt elhelyezve. a Fu B1 1. lényegében két darab vevőből állt. Az E B1 1. a fő leszállási iránysíkba való repülést, az E B1 2. az elő- és főjelző sugárzását vette. Mindkét vevőhöz egy-egy unformer (U8 típusú áramátalakító) dukált.

A kiszolgálást egy távkezelő eszköz segítségével a pilóta végezte, aki a hang- és látjelek alapján vezette a gépet.

Az iránysík hullámsávja az E B1 1. esetében 30,5-31,5 Mc/sec sávba esett, míg az E B1 2. az elő- és fő jelet 38 Mc/sec-on vette. Az E B1 1. kétcsöves, két hangolt körös közvetlen erősítésű vevő egy nagyfrekvenciás és egy visszacsatolt audionnal. Antennája egy nyolcvan centiméter magas függőleges bot volt, a hangerő szabályzása pedig automatikusan történt.

Az E B1 2. öt csöves közvetlen erősítésű vevő, egy visszacsatolt audionnal és négy darab hangfrekvenciás erősítővel. Antennája kétszer egy méteres dipól a törzs irányában alul.

Az E B1 1. a helyes irányt kétszáz méteres repülési magasságon harminc kilométerről már vette, de csak akkor, ha a 30,5-31,5 Mc/sec-os adó teljesítménye elérte az ötszáz Wattot. Az E B1 2. az elő- és főjeleket kétszáz méter magasan már kiválóan vette, ha az adók teljesítménye elérte az öt Wattot.

A készülékek a Me-210-ben rugós keretben kaptak elhelyezést. Az összsúly tokkal-dróttal-vonóval durván huszonkét kilogrammot tett ki – ezen belül az E B1 1. mérete 23 x 12 x 15 centiméter volt s három kilogrammot nyomott, míg az E B1 2. 30 x 14 x 15 centiméter volt és hat kilogramm. Az U8-as unformer 22 x 12 x 24 centimétert foglalt el a repgép belteréből, súlya pedig hat kilogrammot tett ki. Az ára 1942 végén még alku és kalkuláció tárgyát képezte, de irányadónak tízezer pengőt gépeltek bele a HTI könyvbe. Gyártása a német Lorenz szabadalma alapján történt a Standardban – a tervek szerint 1944-től átlagosan havi ötven darabos bontásban. Összesen háromszáz darabot rendelt a hadvezetés, de más forrásból úgy tudjuk, végül olyan százötven készülhetett el.

34j

Személyes megjegyzés a reptéren üzemelő adóberendezésekről: abban az időben a 30 MHz körüli URH jelek biztos (értsd: frekvenciacsúszás mentes előállítása) komoly műszaki kihívást jelentett. Továbbá érdemes végiggondolni, a reptéren dolgozó adók az antennáikkal és összes cele-kulákkal együtt kint, a szabadban települtek, kitéve az időjárás viszontagságainak. A hatalmas hőingás kompenzálása ma is gondot jelent, nem hogy akkor. A kábelek ugyan koaxiálisak voltak, de nem a ma megszokott 50 vagy 75 Ohm rendszert használták, hanem az árnyékolt szimmetrikus 90 vagy 600 Ohmot. (Két párhuzamos vezeték árnyékolva.) A veszteségmentes illesztésekről és -jeltovábbításról mai szemmel nézve nem nagyon beszélhetünk – tán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, ahhoz, hogy a földi berendezések ötszáz és öt Wattot tudjanak az antennáról hasznos jelként kisugározni az éterbe, legkevesebb a duplája bemenőteljesítménnyel kellett számolni, s igen sok Watt tűnhetett el a kábeleken meleg formájában. Visszaemlékezésekből az is tudható, hogy számos és gyakori meghibásodást kellett elhárítania a műszaki személyzetnek. A legtöbb gond abból fakadt, hogy nem találtatott idehaza kellő számú, a rádiótechnikában jártas katona vagy bevonultatható civil szakember. Mindennek bemutatására vegyük példának a korábban már láttatott Samos URH vevőt.

IMG_1756_1.kep_

Semmi túlzás nincs abban, ha azt mondjuk, ez a 88-470 MHz-en járó AM és FM (!) vevő akkor, azaz 1944-ben olyan műszaki csoda volt a német és magyar repülőtereken, mint korunkban egy felderítő műhold. Ez ugye mind szép és jó – ám ezt szervizelni 1944-ben – nos, az nem lehetett egyszerű mutatvány. (Ma sem az, ezt elhiheti bárki. 🙂 )

Ha minden jól megy, holnap landol itt a Me-210-es gép rádiófelszerelése.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .