A gyűjtő polca – Les matériels radio de la Wehrmacht

Olvasóink bizonnyal észrevették már, hogy a HA5KDR csapata küldetésének tekinti mások segítését, támogatását, az előre mutató ötletek és a valóban példaadó amateurtársak bemutatását. Határozottan úgy gondoljuk, tanulni soha nem elég vagy késő. Ennek jegyében most induló, A gyűjtő polca című alkalmilag jelentkező recenziós sorozatunkban elsősorban a kezdő amateurokhoz és militarystákhoz kívánunk szólni. (Persze ha valakinek profiként is tudunk frisset mutatni, akkor annak igencsak örülünk.) A folyam első eleme F6HEB Pierre Metsu Les matériels radio de la Wehrmacht című “képeskönyvének” bemutatása.

A könyv borítója

Nyugat-Európában a nyolcvanas évek végén tűntek föl tömegesen a szakmailag olykor “leltározónak” is titulált kiadványok. Ezek általános jellemzője, hogy egy adott – az esetek döntő többségében katonai – témakört rengeteg részletfotóval ellátva közölnek az olvasókkal. Ugyancsak közös pont a méret és a kivitel – azaz minimum A/4-es vagy annál nagyobb, kemény fedeles és fényes papírra nyomott művekről beszélünk. A fényrajzok mellé kínált szöveges tartalom számos esetben nem állná/állja ki a történészi próbát, de bevallva (vagy bevallatlanul) nem is ez a lényeg, hanem a látvány. Olykor kilóg a lóláb, hiszen seregnyi efféle kiadvány kimondottan valamely ideológia mentén született – magyarán ha egy, például a második világháborúban küzdő nemzet hadseregének technikája a főszereplő, akkor gyanítható, hogy a szerző nem éppen ellenséges szándékok mentén alkotta azt, amit.

Egy izgalmas kütyü… 🙂

A vállalkozásoknál az üzleti szellem is kétségtelenül tetten érhető – mivel a köz leginkább a harckocsik, repülőgépek, autók és a kitüntetések, valamint a lő- és hidegfegyverek iránt rajong, érthető okokból ezek viszik a prímet. A rádiótechnika már kissé mostohább terület, ezért öröm minden olyan könyv, ami e témakört tárgyalja.

Gall amateurtársunk, F6HAB Pierre Metsu  Les matériels radio de la Wehrmacht című két (francia és angol) nyelvű könyve nem mai csirke, hiszen 2004-ben jelentette meg a bayeux-i Heimdal kiadó. Igaz, 2004. kellően rég volt, ám ez ne riasszon el senkit, ugyanis a mű csekély utánjárással könnyedén beszerezhető az interneten tucatszám fellelhető kereskedelmi vállalkozásoktól. A kétszázharmincegy oldalas kiadvány kimondottan a szárazföldi haderő lomhalmaira fókuszál, így a reprádiókat csak érintőlegesen említi. Nem tartalmaz kapcsolási rajzokat, s a műszaki paraméterek esetében is csak a leglényegesebb információkra szorítkozik. A készülékekről általában egy fotót tár elénk, de az ismertebb típusokról azért bővebben emlékezik meg. Szerény ismereteink szerint a tárgyalt kor, azaz 1935-1945 között az összes rendszerben állt berendezés fellelhető az oldalakon  azaz egyéb erényei mellett ezért is ítéljük úgy, hogy a tájékozottságra törekvő gyűjtőknek mindenképpen a polcán kell tartania ezt a kiadványt.

Munkában a rádiófelderítők

Külön előny, hogy a könyv nem csak az RF berendezésekkel, hanem azok kiegészítőivel is foglalkozik. Megismerhetjük az különböző unformereket, aggregátorokat, fülhallgatókat, de a szerzőnek még arra is jutott ideje és ereje, hogy a legendás német titkosító berendezésről, az Enigmáról is készítsen négy oldalt. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a páncélosok kedvelői szintúgy megtudhatják, hogy kedvenc tankjukban melyik rádióberendezés kapott helyet.

Külön érdemes felhívni a rendkívül attraktív frekvenciatáblára a figyelmet – így ugyanis szembesülhetünk azzal, hogy a másfél-száz MHZ-es AM (és olykor FM) lomok egyáltalán nem az ötvenes-hatvanas években jelentek meg a jól felszerelt hadseregek eszköztárában. A fénytelefon és a hetven centiméteren működő Quad-antennás masina pedig még a sokat látott gyűjtő szívét is megdobogtathatja!

Ezt sokan örömmel elnézegetnék a gyűjteményükben…

Zárásként pedig érdemes arra utalni, hogy a volt keleti blokk gyűjtőinek körében méltán népszerű R-105/8/9/és 14 háti rádiók előképe is német cájg volt… 🙂

Ha megveszed a könyvet, azonnal rájössz, melyik adó-vevőre gondoltunk! 🙂

Ha kérdésed van, bátran tedd föl akár itt, akár a szokott módon privátban, s mi a legjobb ismereteink szerint igyekszünk majd felelni rá.

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..