Rendrakás a Horthy-kori repülőrádiók között – IV. rész

Irányvevő és célrepülő (128 N) – pusztán ennyi szerepel címként a HTI könyv 61. oldalán. Ám ha tovább olvassuk, azonnal kiderül, itt bizony egy olyan masináról van szó, amelyet távolfelderítő és bombázógépeken önbemérésre és célrepülésre használtak. Ellenállomásként (azaz esetünkben irányadónak) pedig vagy az R/17-et, vagy az ellenséges/saját hivatalos műsorszóró adókat vették igénybe. Utána pedig a PeilG VI. jön. Korábbi, a Magyar Királyi Honvédség légi erejének repülőrádióival foglalkozó cikkeink itt érhetőek el: 1. etap2. etap és a 3. etap. Ígérjük, a cikksorozat végén közlünk majd egy táblázatot, amelyben az eddig megjelent információkat röviden összegezzük, akár csak azt, hogy a magyar R/x számú készülékeknek mi volt az eredeti német megfelelője. Ezt eddig azért hanyagoltuk, mert egyrészt nem óhajtottunk zavart okozni az amúgy sem könnyedén átlátható helyzetben, másrészt pedig itt és most vállaltan a magyar számozást/metodikát vettük górcső alá.

Ha idézel bennünket, tisztelettel kérünk, hivatkozz a HA5KDR BFRK rádióklubra – ez ugyanis a tisztesség minimuma.

63j

Német és angol nyelvű anyag bőven, magyar már sajnos annál kevesebb található az MKH légiereje által használt irányvevő és célrepülő (128 N) berendezésről. Az elv persze nem túl bonyolult: van egy gép, mindentől távol, s haza (célra) szeretne menni – illetve meg szeretné tudni, hol is van pontosan. A most bemutatásra kerülő berendezés egy olyan masina volt amelyet távolfelderítő és bombázógépeken önbemérésre (saját helyük meghatározására háromszögeléssel) és célrepülésre használtak. A repfedélzeten használták önálló- és kiegészítő vevőnek is. Áramforrása a fedélzeti hálózat és az áramátalakító volt, antennája keret- és segédantenna volt. Távíró és műsorszóró adót egyaránt mérhettek vele. használható volt műszeres célrepülésre, iránymérésre, távíró vételre és úgynevezett A-N jelekkel történő célrepülésre. Egy fő működtette egy bovdenes-mutatós távkezelővel. A hullámsávja 166-1.000 kc/sec-ig (300-1.800 méteres hullámhossz) terjedt. Egy hat csöves, közvetlen erősítésű két hangolt körös rádióról beszélünk, ahol a bemérés távíró adó esetén a vett jelek minimumra állításával, hordozó hullám esetén az “A” és “N” jeleknek egy folytonos jellé való egyesítésével történik. Harmadik, de durvább mérés csak a célrepülésnél a pilóta előtti műszerrel történik, amelyet középálláson kellett tartani. (Ezt némi eufémizmussal nevezhetjük akár rádióiránytűnek is – bár a szabatos titulus nem ez.) A pontossága ötven mikrovolt/méteres térerősségnél távírójelek esetén +/- három, állandó (AM műsorszóró) jeleknél +/- 2,5, míg az előbb említett, a pilóta előtt lévő műszerrel +/- négy fok volt. A fűtés áramfelvétele huszonnégy Voltról 1,4 Amper, az átalakítóé 3,5 Amper volt.

Irányvevő-02j

A hatótávolsága egy száz Wattos rádióállomás esetén adó-bemérésre kétszáz, célrepülésre háromszáz kilométer, egy egy kilowattos állomásnál pedig adó-bemérésre négyszáz, célrepülésre hatszáz kilométer volt. (Ezer méter fölötti hullámok esetén.) Rugós keretbe építették, az összsúlya negyven kilogrammot tett ki. A vevő mérete 57 x 26 x 25, az átalakítóé pedig 20 x 15 x 20 centiméter volt. Az árát sajnos nem közli a HTI könyv, ellenben az megtudható belőle, hogy a Telefunken és a Lorenz cégek gyártották. Kiviláglik az is, 1943. elején összesen ötven darab állt belőle hadrendben.

Szorosan ide kívánkozik egy megjegyzés, amelyet nem győzünk hangsúlyozni: a HTI könyv 1943. elején került ki a nyomdából, s bizonyos jelek alapján úgy véljük, az előző esztendő őszének végén zárták le. A rendszerben álló és a rendelt példányszámok az akkori állapotokat tükrözik – s ha nem elavult típusról beszélünk, akkor a mutatók a háború végéig bizonnyal nőttek is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy például az R/17-ből még ötven-száz lett – hiszen itt egy hadsereg-közvetlen állomásról beszélünk, amelyből biztos nem állt összesen (!) harminc rendszerben az MKH-ban az egész világégés alatt. Tehát amikor valaki a ha5kdr.hu forrásközlésnek tekinthető adatait kívánja felhasználni, ezeket a tényeket mindenképpen vegye figyelembe!

14640.preview

Mai cikkünk másik jószága a legendás PeilG VI. irányvevő-célrepülő. Ezeket a távolfelderítő és bombázógépeken alkalmazták önbemérő és célrepülő feladatra – szintén az R/17 vagy a földi műsorszórók segítségével. Mint a HTI könyv 1943-ban megjegyzi, a Me-210-es rombolókon történő elhelyezése a közeli jövőben megvalósul (más forrásból tudható, 1943. IV. hóra tényleg megvalósult), s ott mint a FuG X hosszúhullámú vevője is szerepet kap majd. Az elvi felépítése nagyjából egyezik a fentebb bemutatott 128 N készülékével – a fő eltérés a szerkezeti újítással együtt járó méretcsökkenés volt. A keretantenna esetünkben egy henger alakú porvasmagos tekercs, amely a gép törzsén belül lett elhelyezve, ahol a gép törzse rugalmas üveglappal (flexiglas) lett borítva. A segédantennája az üveglap külső fémes bevonat. A vevőkészülék közvetett erősítésű (szuper), áramforrása a repülő huszonnégy Voltos hálózata és az átalakító unformer. Egy ember kezelte egy távberendezéssel. A hullámsávja 150-1.200 kc/sec-ig (250-2.000 méter) tartott. A vevő háromhangolt körös, hét csöves közvetett erősítésű berendezés volt hét darab RV12P2000 elektroncsővel és egy stabilizátorral. A fűtés 0,8 Ampert, az anód kétszázötven Voltról nyolcvan milliampert míg az áramátalakító három Ampert vett föl a fedélzeti hálózatról. A hatótáv illetve a mérési pontosság százötven mikrovolt/méter térerőnél +/- fél fok volt – célrepülésnél húsz mikrovolt/méter esetén pedig egy tíz fokos repülési irány eltérést a pilóta előtt lévő műszer tíz milliméteres kitéréssel jelzett. A többi adata a 128 N műszerrel egyezett meg. A 8,5 kilogrammos rádió a repülőgépben egy rugós keretben kapott helyet. Az ára az előzetes kalkuláció szerint ötezer-hatszáz pengőre rúgott. A gyártást a Lorenz szabadalma alapján a Telefongyár vállalta el. Az üzem 1943. végére havonta hetven darabos szériát tervezett, de az első tíz példányt már április hónapra ígérte. (Az elérhető adatok szerint a Telefongyár másfél hónapos csúszással kezdte a munkát, de utána nagyjából egyenletesen termelt egészen 1944. közepéig.) A honvédség összesen háromszáz darabot rendelt, a maradékra a német fél tartott igényt. Itt jegyezzük meg, hogy számos berendezést – így repülőrádiót is – nem csak nekünk, hanem a németeknek is gyártottak a hazai üzemek.

25j

– o –

Egy háborús történet az ellenoldal vakrepülő eljárásáról: miután hazánk csatlakozott a Szovjetunió elleni hadjárathoz, Moszkvában elrendelték a magyar főváros éjszakai bombázását. A repülőgépek a Laki-hegyi nagyadó (százötven kW), azaz Budapest I. frekvenciájára álltak rá, s annak a jelei alapján találtak ide. Miután bombáikat ledobták, – ha jól emlékszem – a moszkvai adó sávjára hangoltak, s egyszerűen hazarepültek.
A bombázás többféle hatással járt: túl azon, hogy Horthy felmentette a honvédelmi minisztert, egy küldöttség utazott Németországba, hogy lokátorokat és légvédelmi ágyúkat rendeljen. Mivel szövetségeseink nem nagyon akartak segíteni, megindult a hazai fejlesztés. (Bay Zoltán, Egyesült Izzó, Standard – d ez eléggé körbejárt sztori.) Közben a Posta Kísérleti Intézet szakemberei megvizsgálták, mennyivel kellene csökkenteni Budapest I. teljesítményét, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő. Eredményül arra jutottak, nem érdemes a kérdéssel foglalkozni, ugyanis már néhány száz Watt is elegendő lenne az ellenségnek. A probléma végül a front távolodásával oldódott meg…

 

Mára ennyit, jövő héten érkezik a folytatás, amely a Fu B1 1 ködleszállót és a Me-210-es repülőgép rádiófelszerelését taglalja majd… 🙂

 

Ha kérdésed van, ne habozz, tedd föl itt vagy a szokásos privát csatornákon.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

  1. Szervusz Karesz!

    Köszönjük! Ha minden igaz, ma délután jön egy hétvégére való csemege, aztán hétfőn a folytatás.

    73!

    Miklós

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.