Rendrakás a Horthy-kori repülőrádiók között – III. rész

Miután tegnap HA8BDE Dénes Om igen részletesen bemutatta az R/14-et, korábban pedig mi a többi rádiót, következzék a sorban utána álló R/15. Ez egy sötét ló, amelyről a számán kívül a téma ismerői sem tudtak túl sokat mondani. Tehát ami most jön, forrásközlés, így arra kérünk, ha idézel, hivatkozz a honlapunkra. Írunk pár sort az R/15a-ról is – igaz, ezt a vasút, egészen pontosan a Központi Szállításvezetőség használta, de mivel ez sem közismert, megosztjuk néhány adatát. Mai cikkünk zárásaként pedig a repülőtereken is használt 35 M és 36 M iránymérő készülékeket mutatjuk be.

45j

Az R/15 a HTI könyv szerint egy reptéri földi állomás volt. Együtt tudott működni az R/11, az R/11a, R/12, R/12c és FuG X repülőgép rádiókkal, az R/12F, R/14 és R/17 reptéri földi állomásokkal. Állandó telepítésben dolgozott, távíró, hangzótávíró és távbeszélő (AM) üzemre volt alkalmas. Táplálása 380 Voltos, ötven Hertzes három fázisú váltóáramú hálózatról vagy benzinmotorral hajtott aggregátorról történt. A vevőkészüléket telepről dolgoztatták. Antennája 17,5 méteres kétszálas T sugárzó volt. Telepítése negyven percet vett igénybe, két fő kezelte.

46j

Az adókészülék 200-1.200 kc/sec-on, a vevő 100-10.000 kc/s-on működött, antennateljesítménye száznegyven Watt. A vevő közvetlen három hangolt körös, akkumulátor és szárazelem táplálással. Hatótávolsága távíró üzemben négyszáz, távbeszélőben százötven kilométert tett ki. Az adó negyvenhét, a vevő huszonöt, a benzinmotor száznyolcvan, az előtrafó negyven kilogrammot nyomott. Az árát nem adja meg a HTI könyv, de a gyártó kiderül – ez a Lorenz volt, amelynek hazai képviseletét a Telefongyár látta el. Összesen tizenöt darab készült belőle.

47j

R15-01j

Az R/15 blokkvázlata: a jobb fölső sarokban az adó, mellette balra a vevő, alul középtájt az egyenirányító, tőle balra alul a benzinmotoros átalakító, bal szélen középen a transzformátor a bal fölső sarokban az egyenirányító. Jobb szélen középtájt a mikrofon, a fülhallgató és a billentyű sematikus ábrája szemlélhető

Ugyan nem repüléshez kapcsolható, de a sorban mégis ide kívánkozik: létezett R/15a-is, amelyet a vasút, azon belül is a Központi Szállításvezetőség használt. Elvi felépítése megegyezett az R/15-tel, de a hosszabb hullámsáv miatt egy antenna hosszabbító tekercset is alkalmaztak nála. Az adó 100-700, míg a vevő 100-3.000 kc/sec között dolgozott. Antennateljesítménye száznegyven Watt volt. A vevő háromezer pengőbe került és a Standard Rt. készítette. Összesen huszonhat darabot gyártottak belőle, s helyette 1943. januárjától az úgynevezett Egységes Vevőkészüléket alkalmazták.

És akkor jöjjön a legendás 35 M iránymérő készülék. Erről is sokat írnak-írtak itt-ott, de sajnos sokan összekeverik a párjával, így a részletek összekeverednek. Ezt a lomhalmot a rádiós felderítő zászlóaljaknál és a repülőtereken alkalmazták a saját (távol)felderítő és egyéb nagy távolságú forgalmi vonalon közlekedő repülőgépek navigációs bemérésére, azok szárnyalásának segítésére. Egy légikikötőben egy darab állt üzemben. Egységei voltak: iránymérő vevő, iránymérő keret és segédantenna tokkal, tartozék és áramforrás szekrény a keretforgatóval valamint tájolóval, iránymérő állvány tokkal és két tábori szék. A hullámbeállítás kc-ra kalibrált skálán történt, míg a hangerő szabályzása a középfrekvenciás cső fűtésének változtatásával volt megoldható. A távíró vétel az audion fokozat begerjesztésével történt. Áramfelvétele a fűtéskörről négy Volt fél Amper, az anód százhúsz Volt húsz milliamper. Táplálása 4,8 Volt négy cellás, 16 Amperórás lúgos akkumulátortelepről történt. A hullámterjedelem 7–3.333 kc/sec volt. Hatótávolsága a repülőgép által kisugárzott rádiófrekvenciás teljesítmény és a telepítési hely függvényében változott, de (az egykori visszaemlékezők szerint) szerencsés esetben sem haladta meg a négyszáz kilométert. Gyalogos szállításához három ember kellett. Telepítése húsz percet vett igénybe, fő szempont volt, hogy minimum fél kilométeren belül ne legyenek elektronos légvezetékek. A feltöltött akkumulátorról harminc üzemórát bírt, az anódtelepeket hatvan óra után kellett cserélni. Az iránymérő vevő huszonhárom, a tartozék szekrény huszonegy, a tok az állvánnyal 11,5, a keretantenna tokban és a két tábori szék hét-hét kilogrammot nyomott. A Telefunken gyártotta, árát nem közli a HTI könyv. 1943- elejéig összesen tizenkilenc darabot rendszeresítettek belőle.

35M-02j

A 35 M iránymérő kapcsolási rajza

A 36 M iránymérő készülék felépítése és szerkezete szinte teljesen megegyezik a 35 M-mel, csak egészen lényegtelen különbség van közöttük. A 35 M-nél a vevőkészülék felső szélén lévő fogantyú-sor (mérőkeret minimum élesítő, oldalmeghatározó-átkapcsoló) tengelyei átmennek a vevőszekrény ellenkező oldalára úgy, hogy ott egy durván nyolc centiméter széles szerelvénylap sávon megtalálható ugyan az a fogantyúsor, mint az előlapon. Ezt a fogantyúsort tehát egyidejűleg egy másik kezelő is használhatja. A 36 M-nél ez a második fogantyúsor elmaradt, tehát csak az előlapon kezelhető. Összesen tíz darabot állítottak rendszerbe 1943. elejéig.

A következőkben a földről visszakanyarodunk majd az égbe. Ez azonban várhatóan csak pénteken következik be, mert addig sajnos nem nagyon érünk rá.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

 

  1. Idézet a negyedik részből:

    Ígérjük, a cikksorozat végén közlünk majd egy táblázatot, amelyben az eddig megjelent információkat röviden összegezzük, akár csak azt, hogy a magyar R/x számú készülékeknek mi volt az eredeti német megfelelője. Ezt eddig azért hanyagoltuk, mert egyrészt nem óhajtottunk zavart okozni az amúgy sem könnyedén átlátható helyzetben, másrészt pedig itt és most vállaltan a magyar számozást/metodikát vettük górcső alá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..