Nem szokásunk sem itt, sem más téren túlzásokba esni, de ez tényleg egy ütős kuriózum. Hiszen mint a felirat is jelzi, e berendezést a Vietnámi Népi Hadsereg ajándékozta a Magyar Néphadseregnek…
Valamikor 1968-ban egy vietnámi küldöttség járt valahol Magyarországon. Vélhetően katonák is lehettek benne, akik jó eséllyel több becses tárgyat is hoztak hazánkba. Akkoriban ugyanis az ázsiai ország állami delegációinak (érthető módon) az volt az egyik szokása, hogy tarka-barka, az amerikai hadseregtől zsákmányolt eszközöket is cígöltek magukkal, amolyan “szóróanyagként”. Állításunkat arra alapozzuk, hogy a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum raktáraiban is számos olyan US Army és Navy eredetű automata fegyver lelhető föl, amely megjárta a dzsungelek harctereit, ha tetszik poklát. S mindezen túl akadnak a tárolókban olyan géppisztolyok is, amelyek innen indultak útjukra. Igen, nincs ebben semmi tévedés: a baráti Magyar Népköztársaság eladta az AK-kat Vietnamnak, ahol aztán nem dísznek aggatták ki őket a falra, hanem valódi amerikai katonákat kergettek velük a sűrű erdőkben és a szellős rizsföldeken. Ha pedig nagy sikerrel jártak, akkor egy-egy sokat látott darabot a történetével együtt visszaküldtek Budapestre a Hadiba vagy valamelyik vidéki laktanyába.
Innen tudható például, hogy X Y elvtárs mennyi betolakodót tett ártalmatlanná egy, a Danuviában gyártott gépkarabéllyal.
Na, de kanyarodjunk vissza a rádióra. Az AN/PRC-64 zsákmánytárgy 1968-ban egy MN alakulatnál landolt – ahol pár évtizedig kiállítva pihent egy vitrinben, majd amikor a seregtest megszűnt, egyszerűen a szemétre dobták. Ám ekkor szerencsére fölbukkant egy jólelkű, a múlt tárgyai iránt elkötelezett ember, s megmentette az enyészettől.
A szöveg amúgy eléggé költőinek tűnik, de mivel még nincs meg az eredeti olvasata, nem közöljük a tippünket. Ami biztos, a végtranzisztort (mi érték lehetett ez akkoriban!) valaki kiszerelte belőle, így jelenlegi formájában adásképtelen – ellenben vételben még akár működhet is. A cél a készlet teljessé tétele, de ez az elmebayos’ árakat elnézve nem egyhamar lesz. Viszont indítjuk a folyamatot, mert az ücsörgés és a folytonos kesergés nem a mi szakterületünk. 🙂
Mára ennyire telt, de hamarosan érkezünk az újabb érdekességekkel. És természetesen sasolgassátok gyakorta közösségi oldalunkat is… 🙂
73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály