Örömnapunk, drága kedd!

Masha és…
…Andrej rádiózik (Fotók: HG6PTZ Tomi)

Ismét mozgalmas és izgalmas klubnapot tartottunk az Őzike utcában. Történt sok minden, de Masha és Andrej rádiózása mindent vitt…

Mindenkinek akad olyan amateur élménye, melyet nem feled, míg él. Nekünk tegnap több is adatott – de ezek sorából is kiemelkedik kettő. Az első Masha beszélgetése HA5CD Csabával. Fontos megjegyezni, Csaba Om egy fárasztó debreceni munkaútról érkezett haza éppen, s Jakov ifjabb gyermeke, Masha a jól megérdemelt frissen sült bundáskenyér mellől szólította el. Szeretett barátunk becsületére legyen mondva, első hívásra odahagyta az ínycsiklandó vacsorát s leült a kislánnyal beszélgetni.

Masha tudtunkkal korábban még nem tartott mikrofont a kezében, így különös meglepetést és általános elismerést okozott, amikor a QSO zárultával rápillantottunk az órára: a kisasszony tizennyolc percen át igen közvetlen és aranyos stílusban kommunikált Csabával, s közben még arra is futotta erejéből, hogy egy nagyon vidám nótával dobja föl az eseményt.

Láttunk mi már civil és katonai adó-vevők előtt sokféle gyereket, de két és fél évtizedre vissza mindössze egy akadt, aki elsőre ennyit tudott.

Persze a QSO-t megelőzte egy másik, amelynek során Jakov fia, Andrej HA5IT Tamással létesített éteri kapcsolatot. A két ifjú természetesen nem csak HG6PTZ Tomi korábban bemutatott “focista” rádióját használta, hanem Winkler Csabi ápolttársunk Sem-35-ös Nyugat-Német katonai adó-vevőjét is kipróbálta. Olyannyira, hogy Masha még arra is hajlandó volt, hogy az Őzike utca előtti placc közepén a hátára vegye a nehéz vasat.

Masha – hátán a Sem-35-tel…

Mielőtt valaki félreértené: nem mi tukmáltuk rá, a kisasszony kérte igen határozottan és kedvesen. Hiába no, a military lomhalmok már zsenge korban képesek fertőzést okozni… 🙂

HA7PC Karesz a sikeres összeköttetések után külön szívhez szólóan elmesélte Masha-nak, hogy őt miként ragadta meg az éter, s miként történt az, hogy azóta sem eresztette el.

Hála Winkler Csabinak, a Sem-35 ismét felkerült a klubba…

HA4AA András sajnos most nem tudott eljönni, ám ennek ellenére ismét tumultuózus jelenetek játszódtak le a klub összes termeiben. Hiszen a már eddig felsorolt amateurtársakon kívül ott járt HA7PTY Pityesz, Hegyomlás Andis, Dániel, HA7AR Gellért, HA5AS Ákos, HA5RV Stewart, HA5BFN Laci, HA8BIT Peti, HA5IKS Pisti és – tuti megint kimarad valaki. De hát az események nem lettek lazább sodrásúak, mint a múlt héten… 🙂

Lássunk tehát pár fényrajzot és hozzá néhány sornyi magyarázó szövegeket. 🙂

Stewart és Gellért távírózik…
HA8BIT Peti HA5IT Tamással cseveg, háttérben Artúr Szadáról…
Balról-jobbra: Stewart, Artúr, HA5CBM Miki, HA5BFN Laci és az előtérben HA7AR Gellért
(b-j) HA7PTY Pityesz, HA5IKS Pisti, HA5CBM Miklós és Dániel

Fontos megjegyezni, Winkler Csabi hozott magával két darab R-392-es deszantos rádiót. Az ex-szovjet vasak tökéletesen működtek, a modulációjuk is remek, olyannyira, hogy egy-egy erősebb mondat szétüti az egész sávot. 🙂 Igaz, nem ez a jövő, de a múltnak megteszi, sőt, játéknak még inkább. Hiszen mi kell egy amateur klubba, ha nem pár rádiós játék?

A tápellátás tizenkét Voltos akkumulátorról történt…
Negyvenöt MHz-en FM-ben…
HG6PTZ Tomi és HA7AR Gellért – utóbbi éppen HA5IT Tamással beszélget a tíz méteres amateursáv FM szegmensében
A “focista” SDR rádió remek szolgálatot tett a deszantos rádiók próbája során

Persze a klubnap nem csak ezekről szólt, hiszen HA7PC Karesz ismét beizzította az SDR vevőjét, továbbá más frekiken is dolgoztunk. Megfogalmazódtak a jövő tervei – így például gőzerővel készülünk a nyári kiállításokra és a MW-re!

Ha egy lendületes csapat tagja szeretnél lenni, gyere hozzánk bátran. Látod, a kor nem akadály, s fénytől a hangig bárki megtalálja itt a számítását. Egy feltételcsokor akad csupán: tiszta szívből fogadd el, hogy mi egy összetartó, ugyanakkor a másik munkáját és emberségét mélyen tisztelő kollektíva vagyunk. Ne akarj ránk kényszeríteni semmit – cserében mi sem cselekszünk így. 🙂

Rádiózzatok Ti is! Nincs kifogás: bármivel! 🙂 Csak jelenjetek meg az éterben, hiszen azt helyettetek senki más nem képes megtenni. Nem baj ha valamiféle betegség gyötör, ha nincs milliós készüléked és így tovább – csak rádiózz.

Találkozzunk az éterben és/vagy személyesen az Őzike utcában!

73!

a HA5KDR kollektívája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .