A gyűjtő polca – Bordfunkgeräte – Vom Funkensender zum Bordradar

Fritz Trenkle Bordfunkgerate – Vom Funkensender zum Bordradar (Die Deutsche Luftfahrt) című könyvét több, mint harminc esztendeje, 1986-ban jelentette meg a Bernard und Graefe Verlag Koblenzben. Kétségtelenül igaz, az idő kerekén lefutott három évtized rengeteg újdonságot hozott a témában, ám a Trenkle jegyezte alkotás ma is alapműnek számít a világ hobbistái körében. Persze bárki nekünk szegezheti, a XXI. század küszöbén minek kemény fedelek közé zárt papírlapokat gyűjteni, amikor a világhálón bármi és bármikor néhány kattintás után lehívható. A feleletünk világos: mi tényleg jobban szeretjük a könyveket a CD-nél vagy a DVD-nél, továbbá úgy véljük, az emberiség tudásának megőrzésére a könyvespolc jobb opció, mint egyesek és nullák digitális felhőben tárolt halmaza.

A könyv fedőlapja

Újfent és nyomatékkal ismételjük, klubunk egyik fő küldetésének a kezdők istápolását tekinti – de azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a jó pap is holtig tanul. Azaz mindenkinek lehet olykor újat mondani – s ha ez bejön, akkor érthető okokból még nagyobb az örömünk… 🙂

Míg a tegnap bemutatott könyvünk inkább a nyers erővel, azaz a vonzó fényképek dömpingjével dolgozott, addig Fritz Trenkle műve a németes alaposságra épít. A rendkívül igényesen szerkesztett és tördelt kétszázhatvanhárom oldalas kiadvány négyszázharminc képet tartalmaz, s nem szorítkozik a második világháború idejére, hanem a repülés kezdeteitől a nyolcvanas évek derekáig tartóan ismerteti a berendezéseket.

Hát nem gyönyörűek? De bizony! 🙂

Trenkle könyve nem futható át egy hétvégén még annak sem, aki bírja a nemzet nyelvét. Lévén döbbenetes mennyiségű olyan speciális kifejezés szerepel benne, amelynek értelmezéséhez elengedhetetlen a szakszótár. Sőt, talán nem lövünk iszonyúan mellé ha azt mondjuk, hogy az átlag német olvasó sem egykönnyen birkózna meg némelyik szóval. Igaz ami igaz, a szerző mentségére felhozható, egy kémikus egyetemi jegyzete sem fáklyásmenet (mondjuk) egy cukrásznak vagy horribile dictu egy elektromérnöknek. Ugyanakkor öröm az ürömben, hogy a töméntelen szép ábra és izgalmas masinákat ábrázoló fotó utolérhetetlen támogatást jelent az egyszeri, németül éppen-esetleg csak gagyarászó hobbistának. Mindent egybevetve ha a beszerzésre adod a fejed (és a bugyellárisod), azzal a lendülettel végy le a polcról és tégy a kosaradba egy műszaki szótárt is. Nem fogod megbánni! 😉

Éjjellátó antennák…

Ismételjük, a Bordfunkgeräte messze gazdagabb, mint egy háborús lomhalom-leltár – ennek ellenére persze tiszta szívből megértjük, ha valakit csak “az” a rész érdekel. 🙂

Magyar szemmel nézve egészen elképesztőek az első világháborús repülőgép adó-vevők. Ilyeneket korábban csak a (nemsokára bemutatásra kerülő) Horváth Árpád jegyezte A Gondolat szárnyai című munkában láttunk – de ott sem sokat. Itt viszont olyan zavarba ejtő tételszámban és alapossággal futtatnak végig minket a reprádiókon, hogy abba az ember feje szó szerint belefájdul. Külön erény, hogy a lapokat forgatva megismerhetjük a leszállás-leszállítás különböző technikáit, sőt, a korai német radarokról is rengeteget megtudhatunk. Személyes kedvencünk az EZ-6-os vakleszálló és a Ju-88-ra szerelt fedélzeti Lichtenstein lokátor működésének ábrázolása. Az pedig külön konyakmeggy a tortára fújt habon, hogy az 1945. előtti német robotrepülőknek eddig sem hazai, sem külhoni viszonylatban nem láttuk ily részletes tárgyalását.

Egy jó tanács a könyv forgatásához: végy magad mellé egy erős nagyítót, mert a rádiók igen jó nyomatként kerültek az oldalakra, s így sok olyan részletet is megfigyelhetsz, amelyről eddig esetleg (tesszük fel készülék vagy eredeti leírás híján) nem tudtál. Amúgy nem érdektelen a szerző nevére rákeresni a neten. Egyrészt sok érdekeset megtudhatunk személyéről, másrészt láthatjuk, hogy több kiváló, az ápoltakat nem csak “esetleg” érdeklő könyvet is jegyez.

Kütyük minden mennyiségben

Ízelőtőnek ennyit tartottunk szükségesnek. A tapasztalatok szerint a könyv a világháló megfelelő szegleteiből elfogadható áron beszerezhető. Fontos megjegyezni, ez a mű egy nagyobb sorozat része – s érthető okokból mindegyik a repüléssel foglalkozik. A kiadó előzékenyen gondoskodott a reklámról, ami esetünkben annyit tesz, hogy a többi könyv a hátsó borítón kiterített betliként a címével együtt látható.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .