Köszönjük a Vodafone támogatását!

A hazai rádióamatőr élet egyik kiemelkedő eseménye a Csepel-szigetén megtartott Burabu. Klubunk idén is ott volt a rendezvényen, s ahogy azt tőlünk megszokhattátok, ismét felvonultattuk legújabb fejlesztéseinket – így egyebek mellett a HamNetet is. A szervezés során azonban akadt egy kis gondunk, amelyet végül a Vodafone segítségével sikerült áthidalnunk.

A ritka pillanatok egyike, amikor éppen senki nem járt nálunk… 🙂

Talán nem állunk messze a valóságtól ha azt mondjuk, immár az óvodások előtt is közismert, hogy mikrohullámon pont-pont közötti összeköttetést csak akkor lehet létesíteni, ha a helyek fizikailag is látják egymást. Mivel a Burabu a Duna-parton fekszik, s körben magas nyár és egyéb fák övezik, lehetetlennek tűnt, hogy az Őzike utcai központunkból „lelőjjük” a jelet a helyszínre. HG5OJG Gergő azonban kiszúrta, hogy a folyam soroksári oldalán egy hatalmas GSM torony mered az égnek – így önként jött az ötlet, hogy keressük meg a Vodafone-t, engedélyezze számunkra néhány napra egy link telepítését. A gondolatot tett követte, s HA5CBM Miklós levelet írt a megfelelő helyre. A vállalat szakemberei és mérnök hölgyei nagyon kedvesen és gyorsan reagáltak, s hamarosan összekötöttek bennünket az illetékesekkel.

A munka fizikai részét HG5OJG Gergő, HA7EO Attila és HA5ZF Feri végezte el. Fontos megjegyezni, amateurtársaink tevékenységük során maximális biztosítás mellett jártak el. Így kötélpálya épült, mindig beakasztották magukat s arra is fokozottan ügyeltek, hogy ne sértsék meg a Vodafone nagy értékű GSM tornyának horganyzását.

A link várakozáson felül jól teljesített, így a Burabu közönségének személyesen nyílt alkalma meggyőződni a HamNet előnyeiről. A fokozott érdeklődést talán az mutatja a legjobban, hogy gyakorlatilag szinte teljesen elfogyott a rendszert ismertető prospektusunk. Szintén ide tartozik, hogy a közzétett HamNet-es besugárzási térképek előtt folyton állt valaki.

Új tervekben nem keletkezett hiány, s ha csak a fele megvalósul a Burabun körvonalazódott ötleteknek, sem lehet okunk a panaszra. Közbevetve fontos megjegyezni, a személyes beszélgetések felszínre hozták, hogy a hazai amateurtársak java része ismeri a HamNetet, sőt, rengetegen aktív használói az amatőrhálózatnak.

Zárásként ismét megköszönjük a Vodafone kedves és nagy értékű támogatását a link elkészítéséhez.

Ha kérdésed van a HamNet-tel kapcsolatban, akkor elsősorban HA2NON Nonoot, HG5OJG Gergőt, HA7EO Attilát és HA7PTY Pityeszt keresd.

 

Baráti 73!

 

a HA5KDR fejlesztői

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .