Műhóóóód! :)

HA5IKS Pisti ezúttal a műholdak világába kalauzolja el olvasóinkat. Az esemény holnap lesz aktuális, így még időben szólunk! 🙂 A címet HA7EO Attesznek köszönjük! 🙂

Vannak amateurtársak, akik nem aprózzák el! 🙂 (A kép forrása: qrznow.com)

Aki gyakran követi a rádióamatőr műholdakkal kapcsolatos nemzetközi híreket, az már bizonyára értesült róla, hogy a közeljövőben újabb mesterséges holdakkal gyarapszik a rádióamatőr flotta. A tervek szerint 2018. november 19-én indul útjára az SSO-A nevű űreszköz a SpaceX Falcon 9-es rakétájával az Amerikai Légierő Vandenberg támaszpontjáról.

Az SSO-A gyakorlatilag egy új fejlesztésű indítóplatform kisebb műholdak számára. A fedélzetén lévő több mint 70! darab különböző méretű űreszközt a rakéta fellövése után több részletben indítja útjára. A legkisebb indításköz 15mp, a leghosszabb pedig 5 perc a műholdak között, de lehetséges a szimultán indítás is. A teljes indítási időtartam kb. 5 óra lesz, ez alatt kb. háromszor kerüli meg Földünket a platform. Érdekesség, hogy a műholdak pontos indítási sorrendjét és időzítését még napokkal a fellövés előtt is számolgatják, hogy minél pontosabb értékek alapján tudjanak döntést hozni. A műholdak egyébként a Föld körül kb. 575km magasan keringenek majd napszinkron pályán. Az inklináció, vagyis a műholdak pályájának az Egyenlítővel bezárt szöge 98 fok lesz. Az indítandó űreszközök nagyobbik része egyetemi és technológiai kutatási céllal indul, de sok képalkotó és kommunikációs céllal épített műhold is a fedélzetre került.

De lássuk, melyek azok a műholdak amik amatőr szempontból érdekesek lehetnek!

Kezdjük talán a nagyágyúval, az AMSAT által támogatott Fox-1C jelű műholddal, ami ugyan elsősorban egyetemi tudományos kísérletek céljára épült, de fedélzetén fellelhető lesz egy amatőr FM átjátszó állomás 2m-es lejövő, valamint 70 és 23cm-es felmenővel. A műhold eredetileg még 2015-ben repült volna, de indítását áthelyezték a jelenlegi időpontra. Az AMSAT arra kéri az amatőröket, hogy a fellövést követő 3-4 napban aki sikeresen veszi a műhold telemetriai adatait, az legyen kedves nekik elküldeni, hogy minél több adatuk legyen a műhold működésével kapcsolatosan. Az első beküldő egyébként egy speciális 3D nyomtatóval készült QSL lapot kap ajándékba.

Részletek itt.

Az ESEO (European Student Earth Orbiter) nevű műhold az ESA Európai Űrügynökség által támogatott egyetemi projekt, amiben magyar diákok is részt vettek. Ez a műhold a mikroműhold kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy kb. 50kg tömegű, és 66x33x33cm méretű antennák nélkül, tehát jóval nagyobb, mint a manapság divatos cubesatok. Ennek a műholdnak is több tudományos célja van: fényképeket készít majd a Földről, és különféle érzékelőkkel sugárzást mér (ezt a modult tervezték a BME és az MTA szakijai). Mindezek mellett jövőbeli technikákat próbálnak ki, pl. egy fékezőernyőt, ami majd a légkörbe való visszatérést gyorsítja, miután a műhold elérte az élettartamának végét. És természetesen rádióamatőr modulja is van a műholdnak, a szokásos telemetria 70cm-en érhető el, a beacon 2m-en, az FM voice felmenő 23cm-en és a lejövő 2m-en lesz. A műhold tervezett élettartama 6 hónap, esetleges 1 év hosszabbítással.

Részletek itt.

A JY1SAT műholdat a Jordán Rádióamatőr Szövetség támogatja, az ottani egyetemi hallgatók tervei alapján készült el a műhold amit 2m lejövő és 70cm felmenő sávokon lehet majd használni amatőr céllal SSB és CW üzemmódokban. A műholdon vannak előre tárolt képek, amiket a tervek szerint bizonyos időközökben digitálisan sugároznak majd le (SSDV). Ez lesz Jordánia első műholdja.

Az indiai ExseedSat1 egy igazi amatőrműhold, a fiatalok figyelmét szeretné felkelteni  a rádiózás és az űrtechnika irányába. FM átjátszó és APRS digipeater lesz rajta. Különleges alkalmakkor egy egyszerű, néhány hangból álló melódiát fog majd lejátszani. A tervezett élettartama kb. 2 év, ez persze függ az akkumulátorok állapotától és az előre ki nem számítható visszatéréstől.

Ízelítőnek talán ennyit, akit komolyabban érdekel a téma, ezen a linken talál további részleteket a mostani fellövésről:

https://directory.eoportal.org/web/eoportal/satellite-missions/content/-/article/sso-a

Természetesen ennél jóval több űreszköz kerül most fellövésre ami amatőrök számára is elérhető, a fenti és az alábbi linken ezekből is csemegézhetünk.

SSO-A mission with Amateur Radio satellites launches Nov. 19

Aki még csak most ismerkedik az amatőr műholdas hírközléssel, annak az AMSAT honlapját ajánljuk:

https://www.amsat.org/

Minden kezdő és haladó amatőr műhold vadásznak sok sikert kívánunk!

73 de HA5IKS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .