Az első magyar-izraeli QSO

Tegnapi cikkünk nyomán jelentkezett HA3GR Feri, aki elmondta, ő büszkélkedhet az első magyar-izraeli összeköttetéssel négy méteren. Feri Om június 10-én fél öt után hat perccel 4X1GA (KM72KD) Arcady amateurtársunkat naplózta. Látta, hogy előtte a horvát és szlovén kollégákkal dolgozott FT8-ban – meghívta és már írhatta is a logba. Az már csak hab a tortán, hogy alig másfél hónapja jelent meg e digitális üzemmódban…

Feri Om nem aprózta el az antennaforgatót… 🙂

Izgalmas levelet dobott ki ma kora reggel a posta: HA3GR Feri Om arról tudósított, hogy övé az első magyar-izraeli QSO 70 MHz-en. Föl is hívtuk azonnal, hogy megoszthassuk sztoriját – amely egyben azt is fényesen igazolja, hogy érdemes négy méteren dolgozni. Mint Feri Om elmondta, június 10-én szokás szerint kint volt a sávban. Fél öt körül arra lett figyelmes, hogy az ON4KST chat szobájának tanúsága szerint több szlovén és horvát amateurtárs összejött a 4X1GA (op: Arcady, QTH KM72KD) hívójelű izraeli állomással. Az üzemmód FT8 volt. Úgy döntött, nekifut – meghívta és már írhatta is a logba.

70 Mc/sec 🙂

Feri 1968 óta rádiózik, a műfaja az exrtra üzemmódok. Mint fogalmazott, RH-n szinte mindent elért a CW,SSB, MMSSTV, RTTY és egyéb üzemmódokban. Hat méteren, azaz ötven MHz-en az első percek óta föllelhető, de igen aktív két méteren is CW,SSB, meteor és műholdas vonalon is. Első égi összeköttetéseit az AO-6-tal hoztat tető alá, újabban hallható a feléledt AO-7-en, az ISS-t pedig szükség szerint szabad szemmel is képes követni. (Hi) Feri tíz Ghz-en egy százötven centiméteres “tányérral” és tizenkét Watt energiával jelenik meg, míg a maximum QRB-je hétszáznyolcvanhat kilométerre található. A módszer egyébként rain scatter volt.

Amateurtársunk FT8 üzemmódban is jelen van az éterben

Feri Om jelenleg nyugdíjas, de 1966-1986 között rádiólokátoros alakulatnál szolgált különböző beosztásokban. Utolsó beosztásában az egység törzsfőnökeként oltalmazta hazánkat. Nyugállományba helyezése után, 1986-tól 2002-g között Kaposvár Polgári-védelmi parancsnoka volt – 1997-ben pedig a Lengyelországi árvíznél az SP/HA3GR hívójelű állomást üzemeltette és az egyik mentőcsapatot vezette. Az itt nyújtott teljesítményéért megkapta a Bátorságért Érdemérmet.

Az antennapark egyik eleme

Rádiói: IC-765, IC-746, FT-847, IC-290, URH két sávos mobil. Ezen túl akad neki otthon egy IC-2KL ötszáz Wattos lineárja, egy IC AT-500 tunerje és 144 Mhz-re két darab GI46B-vel felépített egy kilowattos erősítője is.

Visszakanyarodva Feri Om teljesítményére, érdemes leírni, hallott ő már 9K2 (Kuvait) illetőségű állomást is hetven megán – de sajnos ez fordítva nem jött össze. Őt viszont nem is oly rég kiválóan vette UN7IT (Kazahsztán, op: Sergey, QTH LN88SC) amateurtársunk.

GHz-es tartományok…

Hogy mi Feri Om titka? A válasz egyszerű: akad neki egy patika huszonhat dB-s előerősítője, amelynek a zaja mindössze 0,6 dB. Azért ezt páran megirigyelhetik külhonban is.

Feri Om életében az FT8 alig másfél hónapja jelent meg – előtte távíróban és SSB-n rádiózta össze négy méteren a fél világot. Rengeteg az “angolja”, de a szinte az összes görög sziget is ott figyel a naplójában. S ha már beszéltünk, felhívta a figyelmünket egy eddig nem ismert honlapra – ezt közzé tesszük, hátha másnak is újdonság: link.

(Nota bene: ez tényleg egy remek oldal, s még regisztrálni sem szükséges.)

Egy remek oldal az amateurtársak szolgálatában (A linket lásd a cikkben.)

Mára ennyi fért bele. Ha úgy érzed, Neked is akad mondanivalód a köznek, ne habozz, írj nekünk, s mi előbb-utóbb visszahívunk.

 

Baráti 73!

 

a HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .