A gyűjtő polca – Katonai zseb-lexikon

(After the folytatás icon, the English version (flag) is also readable.)

Kétségtelenül igaz, ez a kiadvány sem mai darab, hiszen 1939-ben bukkant föl a nyomdagép lemezei alól. Ez a régiség viszont ne riasszon el senkit a beszerzésétől, mert e könyv viszonylag gyakorta látható a hazai árverési oldalakon, digitális- és hagyományos antikváriumok képzeletbeli és valóságos polcain. Mint a címéből is sejthető, a szerző alapvetően minden, a harcászattal és a szolgálati viszonyokkal kapcsolatos ismeretet igyekszik közölni – s ezért izgalmas nekünk, gyűjtőknek is. Hiszen a százharminc-kilencedik oldaltól indul útjára – ha nem is a gyönyör, de – a híradó anyag ismertetése…

F1j

Ha jók az információink, Zachár Sándor vezérkari őrnagy 1937 őszén kezdte el összeállítani Katonai zseb-lexikon című munkáját. A hatszáznyolcvan oldalas plusz rengeteg melléklettel ellátott (tan)anyag viszonylag hamar meglett – annak ellenére, hogy a háborús előszelek idején számos szakutasítás még nem készült el teljesen. A nyomdába adás előtt az írást természetesen az akkori Vezérkar Főnökség-2-es (VKF-2) osztályának megfelelő szakközegei is átnézték azért, hogy semmiféle olyan információt ne tartalmazzon, amellyel az ellenség esetleg valamit kezdeni tud. A kiadást végül a Honvédség Főparancsnoka a 32.963/elnöki rendelettel hagyta jóvá és kiképzés/1939 szám alatt engedélyezte. A művet a budapesti Attila-nyomda Rt. (II. kerület, Szász Károly utca 3-5.) adta ki hét pengő ötven filléres áron.

Sokszor, ugyanis az alapkészletet nagyon hamar elkapkodták.

F3j

Mint fentebb írtuk, az őrnagy úr az összeállítást végezte, az egyes részeket rajta kívül még huszonegy tiszt írta. A mű húsz részre tagolódik, s a teljesség igénye nélkül a fegyvertant, a tüzérségi- és gyalogsági lőismereteket vagy a vegyiharc mikéntjét épp úgy felöleli, mint a lég-, a folyam vagy a páncélos csapatok tagozódását és a gazdászat titkait. Bennünket, hobbistákat (bátrabbaknak: ápoltakat) természetesen a VI. rész izgat, ahol a híradó ismeretek kerülnek górcső alá.

F2j

Az említett etapon belül a 29. és a 30. fejezet értekezik “rólunk” – az előbbi a vezetékest, az utóbbi a rádiót tekinti át. Mindkettő érdekes és értékes adatokat vonultat föl – s itt nem csak arra gondolunk, hogy miként kell bekötni a tábori beszélő készülék egyik-másik régebbi fajtáját, hanem például megismerhetjük az R/1, R/2 és R3-as adó-vevők gyorstalpalós kezelését is.

F4j

Híradó anyag persze nem csak azon a harminckét oldalon található, amit e fejezet összessége takar, hanem még sokfelé elszórtan – s ezek felfedezéséhez a Tárgymutató felmérhetetlen segítséget nyújt. Izgalmas a rádiótilalom, bemérés és felderítés témaköre is, s így tovább, ha nem is a végtelenségig, de jó pár mondatig.

De fedezze föl mindenki maga a Katonai zseb-lexikon további titkait… 🙂

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .