Négy részre bontva: górcső alatt az R-20 – I. fejezet | ha5kdr.hu

Nem tagadjuk, jóleső érzés, ha az emberek kíváncsiak a honlapunkra, annak tartalmaira. A kellemetesség következő fokozata, amikor barátaink vagy idegenek jelentkeznek minőségi ötletekkel, azonnal közölhető anyagokkal, s így egy közös öröm nyomán szépül-épül e digitális kikötő. Az alább induló, (reményeink szerint csak 🙂 ) négy részes cikksorozat java részt HA8BDE Balás B. Dénes kiváló technikatörténészünk és a katonai rádiókat Rajnai Zoltán ezredessel közösen bemutató nagyszerű könyv szerzője, HA5IT Tamás, kisleányom Husibabócza továbbá csekélyebb mértékben a magam munkája nyomán jött létre. Előre jelezzük, a szövegben fellelhető fotók az anyag végén egy nagyítható galériában is helyet kaptak, továbbá elnézést kérünk, mert a szokottól nagyobb anyagot adunk az olvasónak. S még egy megismételt apróság: a lomhalom kifejezést az angolszász világban a katonai rádiókra alkalmazott boatanchor szó helyett használjuk, amely tudvalevőleg hajónehezéket jelent. S ebben sem ott, sem itt nincs semmiféle sértő szándék! Sőt, nagyon is a tisztelet beszél belőlünk.

Egy első és egy második (b-j) verzió by HA5IT Tamás

Habent sua fata libelli – Minden könyvnek megvan a maga sorsa, mondogatták a régi rómaiak. Mi, ápoltak ezt az állítást bátran tovább gondolhatjuk olyformán, hogy a könyv helyére katonai rádiót illesztünk. Mind képletesen, mind a valóságban, lakásunk polcán. Hiszen mi adhat valódi megnyugvást egy gyűjtőnek, ha nem egy újabb lom az otthonunkban. Aztán még egy és megint egy…

R-20 (b-j) az első és a második kiadás (HA5IT)

R-20-ak hátulnézetben (HA5IT)

Ezek laknak a fedelekben (HA5IT)

No de vágjunk bele, s lássuk most induló négy részes sorozatunk főszereplőjét, az R-20 rövidhullámú adó-vevőt. Újfent elnézést kérünk, hogy ezúttal nem sikerült egy adagba belepréselni a mondandónkat. (Továbbá gondolni kell a látogatók szemére és egészségére IS…) S még egy apróság: az Mc/sec nálunk a retro hangulathoz kell. Tudjuk, hogy a MHz a menő, de nekünk így jobban bejön, ha a múltról írunk.

R-20 by HA8BDE

A II. világháborút az 1952-ben Budapesten a Honvédelmi Minisztérium által szolgálati használatra kiadott, három részes Híradástechnikai Alapismeretek című könyv III. kötete szerint hatféle magyar gyártású katonai rádiókészülék élte túl. Ezek sorrendben az R/3, az R/4, az R/5a, az R/6, az R/7ab és az R/14 készülékek voltak. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbb az R/3, az R/6 és az R/7 adó-vevőkből maradt, a két darab R/14-et csak azért említjük, mert azt maga a legfelső hadvezetés alkalmazta. Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy 1945-ben a teljes magyar hadsereg híradóanyagának kilencven százaléka abból állt, amit az egyik alakulat Németországból igencsak kalandos körülmények között szó szerint a szovjetek orra előtt lopott haza. A fennmaradó szeletet pedig úgy szedték össze a szabadban meg a lakosságtól.
És ebben sajnos semmi vicces nincs, mert ez volt a véres valóság.
Közbevetőleg érdemes megjegyezni, a fentebb említett 1952-es könyvből sok más mellett az is kibogarászható, hogy a demokratikus jelzővel is gyakorta megtisztelt Magyar Honvédség egy tucat – jórészt idegen eredetű – rádiókészüléket vett rendszerbe 1945 és 1948 között. A RAV/80 a Yalta nevű szovjet adó-vevőt, az Rv/207 az Eltz német vevőt, az Rv/233 a nehézegységes vevőt, az Rv/215 az angol R-1155-ös vevőt, az Rv/227 a Híradótechnika Vállalat által gyártott HTV-113-at, az Rv/202 a BC-348 amerikai vevőt, az Rv/213 a BC-342 amerikai vevőt, az Rv/203 a Marconi RG-44-et, az Rv/243 a közepes-egységes vevőt, az Rv/200 a korszak URH nagyágyúját, azaz az amerikai SX-42-t, az Ri/301 a DFP-3-as német iránymérőt (pelengátort), míg az Ra/170 a Lorenz Lo40K adóját takarta.

A demokratikus hadsereg által alkalmazott Rv/202, azaz a BC-348

Ezekről a jövőben egy külön cikkben szeretnénk megemlékezni. Pláne annak fényében, hogy e kor katonai híradástechnikájáról sajnos rendkívül keveset lehet tudni.

Az 1948 után szerveződő Magyar Néphadsereg ezeket a megmaradt készülékeket kezdte használni, majd 1950 körül döntés született új és korszerű rádiótípusok fejlesztéséről és gyártásáról. Az akkor már nehézkes és korszerűtlen R/3 helyett, a hasonló hullámtartományban dolgozó R-20 jelzésű készüléket rendszeresítették. Ez 1951-től 1961-ig szolgált a rendszerben – így 1961 tavaszán az Ercsiben települt hidász zászlóalj híradó századánál még HA8BDE Dénes is kapott R-20 (és R-10) kiképzést. Ezek a lomhalmok nagyon jól működtek a tanteremben vagy a terepen egy-két kilométerre, amikor táviratváltást gyakoroltak – az olyan feladatokat viszont, amikor menetoszlop áthaladását kellett jelezni a húsz-huszonöt kilométer távolságra lévő R-30 vezető állomásnak, már nem tudták megoldani.

Balás B. Dénes 1961-ben az R-20-as adó-vevővel

Most képzeljük magunkat a néphadsereg bakájának a helyébe, akit ezzel a technikával küldenek a gonosz és kapitalista NATO ellen.

Gyűjtői álom – dupla lövés R-20-ból (HA5IT)

Mivel a hatvanas esztendők elejétől a hadgyakorlatok menetüteme egyre inkább felgyorsult, elvileg megkövetelték országúton a hetven kilométeres óránkénti sebességet. Ezt maguk a gépkocsik sem mindig tudták teljesíteni, de a rádió összeköttetés a gyenge R-20 állomásokkal általában alig húsz perc alatt megszakadt.

Csak ismételni tudjuk magunkat: ezzel a NATO ellen!

Az R-20 készülék tervezése 1950-ben történt, az első sorozat gyártása 1951-re tehető. Állítólag a Telefongyár kapta a feladatot, s a gyárban az R-20 fejlesztése B-50 sorszámon történt, az 50 az évszámot jelentette. Később egy javított változatot B-52 számon fejlesztettek.

Az első verzió békazárja

A második verzió békazárja. Szembetűnő az eltérés

Érdekes információval szolgál az „Utasítás R/20 rádióállomáshoz” című könyvecske:
„Az R/20 rádiókészülék korszerű, könnyű rádió. Hadosztálytól a zászlóaljig, esetleg zászlóalj-század viszonylatban alkalmazzuk.
A készülék szerkesztésénél figyelembe vették a Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadseregének élenjáró haditechnikáját, valamint a Nagy Honvédő Háború győztes hadifegyvereit, ennek következtében az R/20 rádiókészülék kielégíti a korszerű könnyűrádióval szemben támasztott követelményeket. …. Hullámterjedelme: azonos az RBM-1 rádiókészülékével, vagyis 1,5 Mc-tól 5 Mc-ig (200m-től 60 m-ig) terjed, ami megfelel a 60-200 rögzített (Szovjet), illetve 186-612 magyar folyószámoknak.”
Persze az eredeti leírásból még hosszan idézhetnénk, de azt gondoljuk, hirtelen ennyi is bőven elegendő. Különösen annak fényében, ami eztán következik.
A valóságban ugyanis a Magyar Néphadseregben hadosztálytól zászlóaljig az R-30 közepes rádiót alkalmazták, az R-20 erre a célra már alkalmatlan volt.
Az élenjáró szovjet haditechnikáról szóló szöveget, pedig annak idején minden ilyen kezelési utasításban, úgyszólván kötelezően le kellett írni. Például a dobtáras (helyesebben csigatáras) PPS géppisztoly ismertetésében is ez a szöveg volt olvasható, azzal a kiegészítéssel, hogy a „II. Világháború győztes fegyvere”!
Az RBM-1 pedig úgy került a képbe, hogy a negyvenes évek végén a Szovjetunió átadott a Magyar Néphadseregnek néhány ilyen készüléket.
Az új magyar könnyűrádiónak tudni kellett ezekkel kapcsolatot tartani, akár a Néphadseregen belül, akár a szomszéd, szövetséges hadseregek rádiójaként.

Az RBM-1 előlről…

…és felülről bontva.

Technikai adatok:                               R-20                       RBM-1
—————————————————————————————-
Frekvencia tartomány                    1,5 – 5,0 Mc/s            1,5 – 5,0 Mc/s
Frekvencia körzetek száma                 2                               2
Hangolás                                      közös rezgőkörrel    külön rezgőkörökkel
Hangolás jelzés                             izzóval                     izzóval
Adó teljesítmény távbeszélő       0,25 W                      0,25W
Adó teljesítmény távíró                0,8 W                       1,0 W
Csövek száma                                  10                             8
Csövek fűtése                                1,4 V                        2,4 V
Anód feszültség                              150V
Málházás                                         2 egység                  2 egység
Telep elhelyezés                           Adó-vevőben              2. egységben

A korszerűségről pedig csak (helyesebben: újfent) annyit, hogy a német haderő már 1940-től alkalmazta azokat a FeldFu típusjelű, háti (URH tornister) rádiókat, melyek módosított változata szovjet katonai rádióként, 1956 november 4-én a szovjet haderővel jelent meg először Magyarországon. Pár évvel később R-105 rádiócsalád néven lett ismert.

A régebbi gyártású R-20-as megfigyelőnyílása. Ilyen volt a háború előtt gyártott R/1 készüléké is (HA5IT)

A második változat „ablaka” (HA5IT)

A német Feld Fu készülékeknek összesen hét változatát gyártották, a, b, c, stb. jelölésekkel, 90-160 Mc/sec frekvencia sávban, 0,8-1,5 kilométer távolságú üzemre. Doboza nagyon hasonlított a későbbi R-105 családra. A német haderő egy másik, rövidhullámú háti-rádiója, amely jobban megfelelt az RBM-1-nek, az a Torn. Fu g. készülék volt, ugyancsak hasonló dobozban, mint az R-105 és telefon-üzemet biztosított a 2,5-3,5 Mc/sec sávon, maximum egy tucat kilométeres távolságra.