Száz százalékos növekedés

Egy elektromechanikus csoda 1955-ből

Egy rádióklubnak nem csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal meg a bíróságok felé van kötelezettsége, hanem a nemzet ügyei iránt sem lehet közömbös. Itt van például a „honvédelem” kifejezés, amely mint fogalom és foglalkozás egyaránt eléggé széles vertikumot fed le. E szó ugyanis nem csak a vadonat új fegyverek beszerzését és a haza iránti katonai odaadást jelenti, hanem – sok más mellett – a múlt emlékeinek és tárgyainak méltó megőrzését. E téren idehaza a legjelentősebb munkát a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum végzi – ám mivel ők sem „káptalanok”, olykor nekik is jól jön a segítség. S mivel tudja támogatni a profik tevékenységét egy élő rádióklub? Leginkább azzal, hogy gondjaiba veszi – és szükség esetén megjavítja – a Hadimúzeum becses műszaki eszközeit, azaz esetünkben hírközlő eszközeit…

Jobbra szemlélhető a Hadtörténeti Múzeum HTG-1-es berendezése, míg a baloldali a saját. Immá elmondhatjuk, száz százalékos növekedést sikerült elérni e téren, hiszen két ilyen masina biztos működik idehaza! 🙂

5b3b628d-7d4b-427c-b6e8-5fd2942a4fdd

Működnek a masinák!

Lassan egy évtizedes múltra tekint vissza a MH Altiszti Akadémia és a HA5KDR BFRK együttműködése. A Horváth Gábor dandártábornok által kezdeményezett munka Bozó Tibor dandártábornok (immár vezérőrnagy), majd Frankó Imre ezredes alatt is folytatódott-folytatódik Imre Gábor alezredes, valamint Sándor Zoltán őrnagy vezetésével. A klub több mint tíz éve a Hadtörténeti Múzeummal is kiváló kapcsolatokat alakított ki, melyet számos Múzeumok Éjszakája és Repülőnapi rendezvény is jelez.
Még tavaly év végén vetődött föl, hogy a klub elektronikában jártas tagjai örömmel segítenének a közintézmény hírközlő műtárgyainak rendbetételében. Mivel az érvényes jogi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy efféle munkára egy múzeum „civilekkel” szerződjön, így az Altiszti Akadémia támogatására volt szükség. Imre Gábor alezredes és Sándor Zoltán őrnagy Szentendréről, míg Kovács Vilmos ezredes és Bán Attila alezredes a Várból, a HM HIM-ből magáénak érezve a kérdést segítségünkre sietett, s a jogi helyzet tisztázása után immár semmi akadálya nem volt annak, hogy amolyan első fecskeként befusson a „Hadi” HTG-1-es Hellschreiben adó-vevője (https://www.ha5kdr.hu/2017/01/egy-kulonleges-masina-a-htg-1-hellschreiber-ado-vevo) a szentendrei bázisra.

1245ecbc-c2c9-4cd0-abb6-381b00ce5133

Itt volt az egyik fő hiba: rotort valaki bő tíz esztendeje levette a helyéről, majd vélhetően elrémült a mechanikától és úgy rakta össze, hogy az alkatrészek semmilyen formában nem találkoztak egymással. Ha nincs a rendszerben biztosíték, akkor sajnos a rotor jó eséllyel leégett volna. Az illesztőjel párja magán a rotoron található. Ha az ember valóban gondosan betartja a jelöléseket, akkor – ha nem is könnyen – de helyére csúszik a stift…

Mint a linkelt cikkben is olvasható, a HTG-1 a Hungária körúton működött Telefongyár terméke volt, s felépítésében a második világháborús német Feldhell írógépet idézi. (A működésére most nem térünk ki újra, hiszen az a linkelt cikkben részletesen be lett mutatva.) A gyári visszaemlékezésekből tudható, hogy az üzem – amely szó szerint csak akkor szüntette be a javítómunkát, amikor a szovjet csapatok már látótávolságban, a körvasút tetején jártak – a háború alatt rendszeres beszállítója volt a német híradástechnikai vállalatoknak. Mivel ezek több ezres tételben gyártották a Feldhell írógépeket, a harcok lezárulta után töménytelen mennyiségű alkatrész maradt a zuglói csarnokokban. Érthető volt tehát az ötlet, hogy az újonnan felállítandó Magyar Honvédség – majd 1948 után Néphadsereg – felszerelésében a korabeli hadmérnökök helyet szántak a jól bevált és strapabíró Feldhell adó-vevő berendezéseknek. Ám mivel a teljes leírás Budapesten nem állt rendelkezésre, s azt a Lorenz utódja eladni sem akarta, a hajdani szakemberek az úgynevezett „reverse inginering”, azaz visszafejtés módszerét alkalmazták. Mint a memoárokból tudható, a legnehezebb feladat az úgynevezett rotor-sebességszabályzó előállítása, valamint az alap-beszabályzási dokumentáció elkészítése volt. Az érintettek – nem csak az akkori viszonyokat tekintve, hanem a mából nézve is – zseniálisan megoldották a kérdést, s kiváló eredményt tettek le az asztalra. (Zárójelben érdemes leszögezni, ez korántsem egyedi eset volt. Germuska Pál lentebb hivatkozott könyvében egy szovjet löveg hasonló elvű születéséről emlékezik meg, s a sort még hosszan lehetne folytatni…)

598110cb-3447-473b-a9d6-4f918a65b491

A csapágy tisztítás előtt…

0a1a1017-f2f0-401a-9960-d495920c595c

…és utána

A HTG-1-es adó-vevők a hatvanas évek végén koptak ki a honvédségi rendszerből, s kivezetésük (értsd: selejtítésük) olyan sikeresen történt, hogy mára alig mésfél-két tucat, a romosság különböző lehangoló állapotában leledző példányról van tudomásunk. Pedig mint Germuska Pál, a magyar középgép- azaz hadiipar történetét bemutató remek és elképesztően alapos művéből (http://real.mtak.hu/22286/2/Argumentum_GermuskaPal_Magyar_kozepgepipar_Borito_REAL_J_be_u_104151.408918.pdf) tudható, ezeket a masinákat összességében több ezres tételben ontotta magából a zuglói üzem. Működő példány viszont tudtunkkal mindösszesen egy maradt, s ez jelenleg az Altiszti Akadémián tekinthető meg.

51686824-39ee-444d-9779-40c92b9fc368

A rotor bemenetének bekötése. A “Szabály.” a szabályzást jelenti, a tizenkét Volt a bemenet, míg ha rendesen forog a rotor, akkor a berendezésből dől a százhatvan Volt

86310ad7-d056-4459-9c77-748384ab0a46

A működőképes masina olajjal lekenve és zsírozva várja, hogy – ki tudja, mennyi esztendő után – ismét összekössék egy rádiókészülékkel…

04c7ca05-8da1-4172-9e95-1954ad592faa

Éljen az MH AA, a HM HIM és a HA5KDR BFRK 🙂

Azaz immár kettő ilyen eszköz van, hiszen a Hadtörténeti HTG-1-e is dolgozik. Azaz elmondhatjuk, hogy e műtárgy tekintetében száz százalékos növekedést sikerült felmutatnunk! 🙂

Visszakanyarodva a múzeumi készülékre fontos elmondani, az külsőleg igen szépen megőrződött. A működés helyreállításának ugyan nem része, de elvégeztük a bőrök paraffinozását, továbbá egy teljes külső-belső pucolást is közbeiktattunk. A mechanikai részekről eltávolítottuk a beszáradt zsírt és rátapadt piszkot, a csapágyakat kimostuk és a megfelelő pontokon az olajozás is megtörtént. A takarítás természetesen nem kerülte el a speciális íróhengert sem.
Az eszköz elektromos része szinte hibátlannak nevezhető, ám a mechanika sajnos egyáltalán nem működött. Mint utóbb kiderült, a mozdulatlanság oka a rossz összeszerelésben kereshető – korábban (érzésre olyan tíz-tizenöt esztendőn belül) ugyanis valaki egyszer már levette a helyéről a rotort, majd szembesülvén a bonyolult kuplunggal, szakszerűtlenül pakolta össze a gépet. Mint a mellékelt videó is mutatja, a tizenkét Voltos egyenáramú tápegység szépen forgatja a rotort, amely a százhatvan Voltos anódfeszültséget is gyönyörűen leadja.

553187b7-1d51-46c5-aba5-4c98d7ca4c5c

A bőr alkatrészeket is gondjainkba vettük. A kezelés után minden puhán hajlott, ahogy a nagykönyvben meg van írva

Apró érdekesség gyanánt érdemes ideszúrni, a HTG-1es adó-vevőkben úgynevezett Klos Károly-féle – a korban valóban kiválónak tekinthető – elektrolit kondenzátorok találhatóak. A neves szakember találmánya hosszú ideig homályban maradt, ugyanis ő az anyagot mindig magában, egy zárt szobában keverte össze. Amikor Klos Károly 1956 őszén disszidált, akkor a Rádiótechnika olvasói 1957 elejétől „mi lesz most a remek termékekkel?” felütéssel aggódó levelekkel bombázták a szerkesztőséget és a gyártó üzemet. A lap természetesen utánajárt az ügynek majd megnyugtatta a közönséget, közölve a hivatalos választ, mi szerint „az elektrolit receptje régóta nem titok előttük, így az alkatrészt kiváló minőségben fogjuk tovább készíteni.”

477a725a-046b-4454-ae14-832ba24f7056

Az egyik eredeti pecsét. A tisztítás során természetesen vigyáztunk arra, nehogy letöröljük

7408523d-39e3-416d-835d-2d42a310cc36

A “jelhenger” szerencsére nem volt túlzottan koszos… 🙂

022a6243-c5b1-46d5-9f5d-5f5d59ac1116

A rotor leszerelve. Felhívnánk a figyelmet a két darab sárga színű, Klos-fél elektrolit kondenzátorra… 🙂

Szintén érdekesség, hogy a laktanyai példányban két darab, második világháborús német Hydrawerk elektrolit kondenzátor is fellelhető. Ezek mind a mai napig hibátlanok.

Immár kézzel is forog a rendszer

Zárásként visszakanyarodva a tárgyalt Hellschreiber masinára fontos még elmondani, semmiképpen nem várható el a múzeumtól, hogy ezt az eszközt – úgymond – szolgálati üzemben tartsa. Ez nem is feladata egy közintézménynek – ugyanakkor a felelős műtárgypolitika megköveteli, hogy a jövő számára megőrzött műszaki emlékek lehetőleg jó karban legyenek. S itt egykutya, hogy egy fegyverről, egyenruháról, kardról, kitüntetésről – vagy mint a mellékelt „ábrás cikkjegyzék” jelzi, egy elektro-mechanikus adó-vevőről beszélünk. S hasonképp igaz az is, hogy a rádióklub szabad kapacitásai – határokkal ugyan, de mégis – a múzeum rendelkezésére állnak.

Üzemel a gép! 🙂

Pont azért, mert egy felelős civil közösség dolgai közé tartozik az efféle munka is.

Mindent összevetve tehát elmondhatjuk, a Hadtörténeti Múzeum eszköze „megjavult” – mi pedig izgalommal várjuk a következő műtárgyat.

73!

HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..