A gyűjtő polca: Honvédségi áramforrások – 1964

Az ember pakolgat a könyvtárában, aztán a kezébe akad egy vaskos kötet. Nem mai tsirke’, hiszen 1964-ben nyomták – viszont cserében benne van egy csomó olyan gépezet leírása, ami minden, a Magyar Néphadsereg technikája iránt lelkesedő ápolt szívét megdobogtathatja.

Fedéllel együtt négy centiméter vastag… 🙂

A Honvédelmi Minisztérium által elsőként 1964-ben kiadott Áramforrások Kezelési Utasítása című könyv száznyolcvanhárom oldalból és harminckét nagyméretű mellékletből áll. Mint a mű elején leszögezik, a néphadseregnél rendszeresített “új” típusú berendezések két csoportra oszthatóak. Az elsőbe tartoznak a HAB kettő és négy kilowattos, valamint RSC, benzinmotorral hajtott generátorral rendelkező váltóáramú áramfejlesztők. A másik ligában pedig a járműmotorral hajtott GSzK-1500 típusú generátor sorolható. A HAB aggregátorok egy- és háromfázisú kivitelben készülnek, a névleges hálózati feszültségük 231 és 400/231 Volt ötven Hertz. Az SRC-1 és a PESz-0,75 kis feszültséget szolgáltatnak.

Csak alaposan, sok fényképpel…

Fontos közbevetve megjegyezni, a Magyar Néphadsereg kiadványairól a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Könyvtárában lelhető föl az on-line módon is kereshető-elérhető legteljesebb lista. Itt természetesen csak a címek láthatóak, illetve pár alapadat – maguk a kiadványok nincsenek beszkennelve. Ez egyrészt elég nagy munka és anyagi teher lenne, másrészt pedig a copy-zás sokszor csak speciális – épp ezért drága – készülékekkel kivitelezhető. Legjobb tudomásunk szerint a könyvek védelme érdekében immár nem engednek fénymásolni, legfeljebb fotózni, de azt sem túl lelkesen. Marad tehát a jegyzet vagy a neten fellelhető árverési oldalak folyamatos figyelése annak, aki ilyen anyagokra vágyik.

De szemlélhetjük olyformán is a helyzetet, hogy ha valaki nem tudja, mit keressen – nehezen boldogul. A gyűjtő polca sorozatunk viszont pont azt célozza, hogy úgymond tudjatok arról, mit kerestek. 🙂

Ilyen nekünk is van a Zil-131-re épített R-137X6D állomáshoz!

Visszakanyarodva a könyvre azt mondhatjuk, igen gondos alapossággal született. Ami esetünkben annyit tesz, hogy a gyertyahézagok beállításától a dugattyúgyűrű szabályozásán át a tekercseléseken keresztül le egészen a konzervált áramfejlesztő újból üzembe helyezéséig minden benne van. Még olyan ippari’ bölcselmek is kibogarászhatóak belőle, mint hogy az olajat üzemmeleg állapotban cseréljük, illetve hogy a huszonnégy Voltos feszültség is képes maradandó sérüléseket okozni az óvatlan bakának.

Pláne ráz, ha Amper is akad ott. Márpedig a könyv szerint akad, ippeg’ elegendő.

Az meg már csak anyacsavar a tortahabon, hogy a HAB aggregátor főbb jellegzetes hibái mintegy tíz oldalt tesznek ki. Hiába, no, kicsire nem adunk, mert minek. De mások mellett az is kiviláglik, hogy a kapcsolótábla javítása a hibás alkatrészek kicseréléséből áll – továbbá az alaposság jegyében például a szelepfészek megmunkálási adatait is tartalmazza a kiadvány – és a mágnesét és a motor megfelelő fékezését is.

Ha most valaki azt hiszi, gúnyolódunk, nem is járhatna messzebb a valóságtól. Egyrészt a műben tényleg benne foglaltatik az összes olyan adat és információ, amelyek együtt akár az ipari nagyjavítást is lehetővé teszik, másrészt annyira alapos, hogy a totál lámer is elmenne a sorokon. S mi ennek tiszta szívből örülünk, hiszen így kerek a világ.

Ha valaki esztergálni vagy önteni szeretne… 🙂

Még egy apróság: e könyv nem eladó és nem is kölcsönözhető – s több órát sem fogunk a szkenner előtt ücsörögni azzal a céllal, hogy kíméletlenül széthajtogatva, helyesebben fogalmazva tönkretéve e régi és ritka kiadványt elküldhessük valakinek a copy-kat. Egy példányunk van, s arra vigyázunk, mint a szemünk fényére. Másként mondva nálunk ez is a családi ezüst része – oszt’ tsók. Viszont ha tudod és megmondod, hogy konkrétan mi érdekel belőle, akkor azt a legfeljebb öt-tíz oldalt óvatosan, a lehetőségek határáig menve alaposan kivarázsoljuk és ingyen elküldjük Neked.

Ez eddig is így volt, s ha rajtunk műlik, nem is lesz másként.

S így a cikk vége felé ismét nyomatékkal hívjuk föl olvasóink figyelmét arra, hogy nézegessék közösségi oldalunkat is, lévén az írások és hírek nem csak párhuzamosan, hanem egyedileg is kikerülhetnek a másik digitális kikötőbe. Ez egyrészt terjedelmi okokkal magyarázható – hiszen gondoljunk bele, kihelyezünk ide nyolc-tíz remek, de brutál méretű videót, s már ugrott is a tárhely “fele”. Másrészt akadnak olyan kis hírek, melyek nem kiáltanak önálló cikk után.

Zárásként pedig egy, immár szokásosnak nevezhető gondolat: rádiózzatok, akár egy deszkával is, ugyanis helyettetek senki nem képes megjelenni az éterben! Nem az a lényeg, hogy egy lomhalomból vagy FTDX-1.456.210MK-LXV-ből röppen a jel a világba – hanem az, hogy kiröppen, s a cájgot Te kezeled, nem más, netán “csak” egy gép. 🙂

73!

a HA5KDR kollektívája

  1. Szép napot !
    Örömmel olvastam , hogy még létezik ilyen köny 🙂
    Vettem nem olyan régen egy SK 600 motorral szerelt aggregátort és ilyen EVB-G panel ( ezt sem tudom hogyan kell szakseruen uzembe helyezni )van rajta 3 db és egy forgó kapcsoló 4 állással . Sajnos a forgo kapcsoloról le koptak az jelzések …. 🙁
    És a legutolsó problémam a szelephézag ( az előző tulaj ezt nem jól állitotta be ) Olvastam ,hogy ingyen segitenek , de én szivesen fizetnék az információért csak végre tudjam meg mit hogyan kell használni 🙂 Válaszát előre is köszönöm és várom .
    További szép napot !

  2. Jó napot kivanok!
    Erdeklődni szeretnek hogy a HAB-4 aggregátorhoz tartozo jegyzeteket el tudná e küldeni, mert van egy HAB-4 aggregátorom és szeretnék többet megtudni róla.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .