A gyűjtő digitális polca – Az R-106 leírása

A HA5KDR digitális kikötőjének olvasói megszokhatták, hogy előszeretettel közlünk illetve mutatunk be mindenféle exkluzív tartalmakat. Mivel tisztában vagyunk vele, hogy az ide tömörülő (ám más és más betegségi szinten leledző) ápoltak rendszeres, azaz legalább heti egy alkalommal esedékes gyógykezelésre szorulnak, így most (is) egy olyan könyvet osztunk meg a nagyközönséggel, amely balzsamnak is beillik. Az R-106 fontos része egy gyűjteménynek – még akkor is, ha…

Egy szép R-106-os készülék (A fotó a greenradio.de oldal tulajdona.)

Az alább bemutatásra kerülő anyag djvu-ból pdf-be történt konvertálásáért HA2TO Árpádnak tartozunk köszönettel.

…a “közítélet” (jelentsen ez bármit is) szerint e masinéria amúgy csúnya és nem is szép. 🙂 Persze bizonyos szempontból az elzárkózás érthető, hiszen a 2,4 Voltról működő, 10,8 kilogrammos, bakelitházba helyezett, 41,6-48,65 MHz között dolgozó 0,75 Wattos AM modulációs berendezést nem igen lehet mire használni egy amateur QTH-n. Mondjuk a 7,3 MHz-es KF-je bizonyos szempontból vonzó lehet, ha szétszedjük – de ilyesmi, azaz a bontogatás-boncolgatás föl sem vetődhet egy tiszta ésszel élő ember fejében.

Ugye.

Az R-106-nak marad tehát a polc – ott viszont LED-es spotlámpákkal megvilágítva erőteljesen jól mutat. No meg az sem utolsó szempont, hogy ezen gyakorolni a javítást sokkal kisebb kockázatot jelent, mint ha mondjuk a Yaesu-akárhányezer DXCCCC-nek engednénk neki a forrasztópákát, a csavarhúzót és a csőcsipeszt. Pláne annak tudatában, hogy a 2Zs27L és 2P29L típusú ubisüvegek mondjuk drágán ötszázba kerülnek a börzén – míg a fentebb említett csilli-villi’ dizájnrádióba csak egy panel százezer.

Ugye. Sőt: ugye-ugye!

Ha valakinek ez fontos (márpedig nekünk az, de ugye manapság már sose’ lehet tudni) R-106 itthon is készült. Igen, jól tetszenek tippelni, a Székesfehérváron települt Videoton gyártotta jelentős példányszámban. (Akit a téma mélyebben érdekel, annak tiszta szívvel javasoljuk Germuska Pál remek, a magyar hadiiparról szóló művének beszerzését.) Az R-106 amúgy kortörténeti fordulót is jelent – 1960 környékén jött ugyanis az AM helyett az FM. Ezt azért mondjuk, hogy ha egy ápolt társunk arra is gondolni kívánna, hogy becses kollekciójával e trendváltásokról is megemlékezzen, akkor keresve sem talál jobbat e “csúnya” lomhalomnál.

Mondjuk ha már itt tartunk, a művelt amateur és ápolt nem felhalmozhanem gyűjt, s kedves tárgyairól beszélni is képes. A két szó közötti “nüansznyi” eltérés szerintünk nem érdemel bővebb értekezést.

No, de elég ebből, lássuk a medvét, azaz a magyar nyelvű bumáskát.

Tessenek’ hát tőttögetni’: R106_kezikonyv

További minden jót és kellemes ápolt-létet kíván

a HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .