Végtelen sok szórakozási lehetőséget kínál nékünk az amateurizmus. Például sávon kívül is lehet dolgozni – na persze nem adni, mint némely renitensek teszik, csak venni, hiszen azt nem tiltja senki. Ennek jegyében tehát munkára föl! Van például Kelet-Franciaországban egy Graves nevű, 143,050 MHz-en üzemelő URH adó, amely az ég felé lövi jeleit. Neked pedig nincs más dolgod, mint szondázd a visszaverődő jeleket…
Természetesen e cikk sem a világot óhajtja megváltani, csak valami olyasmire felhívni a figyelmet, ami esetleg újdonságnak hat némely olvasónk esetében…
Pitty… (Az összes képernyőmentést HA5IKS Pisti végezte, míg a rádió egy USB-be kapcsolt IC-746, az antenna pedig egy Diamond X-50N volt.)
Érdekes játékra hívta föl a múlt szombaton a figyelmünket HA5IKS Pisti. Éppen Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának rádióállomásán múlattuk az időnket HA5DON Istvánnal hármasban, amikor úgy határoztunk, kilépünk a tetőre s föltekintjük a csillaghullást. Utóbbiból ugyan sajnos sokat nem láttunk, de Pistinek eszébe ötlött, hogy tekerjük be valamelyik lomhalmot 143,050 MHz-re (retro-amateuroknak: Mc/sec), hátha sikerrel vesszük a Graves nevű (Broye-
A berendezés ugyanis olyformán működik, hogy kilencven és kétszázhetven fokos azimut mellett tizenöt és negyven fokos szögbe sugároz. Az eszközt a műholdak és meteoritok felderítésére és követésére építették. Az A-tól D-ig terjedő szektorok között 19,2 másodpercenként történik a váltás, de minden ág további hat szegmensre oszlik, amelyek szélessége 7,5 fok – azaz 3,2 másodperc jut egy irányra. A visszaverődés természetesen másról is előfordulhat – így például repülőgépek vagy hőlégballonok is ludasak lehetnek a pittyegésben.
…és putty!
A legegyszerűbb megoldás természetesen az lenne, ha van egy forgatód, akkor az irányított antennával odanézel a galliai QTH-ra betolod a képernyőre a WSJT X programot majd lesed az eredményt. Ugyanakkor tudjuk, hogy az átlag hazai amateurnak nem hogy perdíthető Yagi-ja, de gyakran kiváló minőségű összüzemmódos URH készüléke és tól-ig elfogadható QTH-ja sincs – így marad a “körsugi” és valami húsz-harminc esztendős USB-s URH készülék.
Viszont megnyugtathat a tudat: az észlelés ezzel is megoldható. (Ha pedig valami gazdag ám eszetlen-szívtelen “amatőr” arra hivatkozik, hogy ez neki a csúcstechnikájával LFS, akkor ne keseregj, hanem javasold, hogy cseréljetek, s ott produkálja magát, ahol rosszabbak a viszonyok… )
Viszont jó hír, hogy ha mi tegnap Szentendrén magunkban egy katonai készülékkel (R-313M2) is hallottunk jeleket, akkor egy ettől messze érzékenyebb két-három évtizedes adó-vevővel már lényegesen nagyobb eséllyel futhat neki bárki e feladatnak.
Egy a lényeg, nem szabad abba a hibába esni, mint amibe HA5CBM Miki esett első nekifutásra: jelesül ne bízzunk automatikusan a hagyományos skálás kijelzőben, hanem keressünk valami referenciát, s arra hangoljunk rá. Hiába, no, az elfogultság olykor rossz tanácsadó.
Gyenge szignálocska, de ez már a miénk!
Na, de vissza a lényeghez, azaz az amateur jellegű szórakozáshoz. Hallgassuk meg például ezt a hangfájlt, amit Pisti rögzített otthonában. A hangfájlban az echo5-től indulnak a képek echo16-ig – míg az érintett fotókat ebben a könyvtárban találjátok.
Audió lejátszóMire jó mindez? Egyrészt remek szórakozás – elvégre amateurok vagyunk, nem bélyeggyűjtők, akiknek az éter egész másra kell. Másrészt ha az ember sok pittyegést hall, akkor az azt takarja, hogy sok odafönt az alkalmi tükör. Amúgy nem feszítjük tovább a húrt, itt minden részletesen elolvasható. Igaz, franciául van, és a gúgli translét’ programja sem a legkirályabb ezen az idiómán, de azért a lényeg megérthető belőle. Az adatok kismértékű eltérése ne zavarjon meg senkit: egyrészt az atompontos méretek vélhetően csak a helyi főmérnök füzetében szerepelnek, az a pár perc’ és másodperc” ide vagy oda meg nem annyira lényeges. Továbbá doppler is van a világon…
Azért ez már szép fogás!
Az ember persze álmodozik: milyen jó lenne ezt mondjuk hetven Mc/sec, ohh, bocsánat MHz-en is átélni, hallgatni – de ne legyünk telhetetlenek, mert a végén még ezt is kikapcsolják.
Halványan, de azért átjött…
Van egy tatai kolléga, aki rendszeresen figyel – Őt itt leled meg.
Az alábbi felvétel HA5CBM QTH-ján készült. A rádió egy TS-790E, az antenna egy echte amerikai Telex-HyGain V2R:
HiFi torony – TS-790E és IC-751 – utóbbi a HA5IW Simon-féle konverterrel 70 MHz-re állítva
Zárásnak pedig még egy videó:
Baráti 73!
HA5IKS Pisti
és
HA5CBM Miklós
Military Szakosztály
DR OM!
TNX a webcast oldalunk említését!
Ha már 50 – 70 MHzen is hallani szeretnétek ilyesmi echokat.
Elvileg még nem lehetlen, csak kell találni még a keleti területeken üzemelő analóg TV adókat .
Azoknak a videó vivőjét kell figyelni.
A keletebbre lévő analóg TV kiosztás szerinti
R1 ~49,7MHz
R2 ~ 59,2 MHz
R3 ~ 77,25 MHz
csatornák éppen 50 és 70MHz közelében vannak.
6 méteren van egy szerényebb európai adóállomás is
http://brams.aeronomie.be/
Itt 150W sugárzódik ki 49.97 MHz az ég felé kiefejezetten rádiómeteoros kutatások céljából.
Kis ideig (2015-2016 között) a Mira csillagász szakkörben(Nagyszénás) üzemelt egy rádiómeteoros állomás. Az R2-es csatornán kelet – észak kelet felé fordulva egy Moxon antennával.Azzal is vettek jó pár echo-t .
73 & DX!
HG8LMQ