Rendrakás a Horthy-kori repülőrádiók között – II. rész

Folytatjuk tegnap indított sorozatunkat. A fő részt ezúttal HA8BDE Balás B. Dénes írta az R/14-ről, de magunk is hozzátettünk jó pár fontos apróságot az említett HTI könyvből. Továbbá készítettünk mindehhez egy kis ismertetőt az R/12F-ről, amely a minap kimaradt, s beiktatunk pár eredeti oldalt az örök kétkedőknek azért, hogy lássák, nem mi találtuk ki ezeket az adatsorokat. 🙂 A történet természetesen nem ér véget, hiszen hátravan például a ködleszálló, az irányvevő vagy a FuG XVI. furmányos működése. Hosszú írás jön, így arra kérünk, ne kapkodva olvasd. Végy magad mellé egy pohárka bort vagy gyöngyöző palack sört némi ropival körítve. Lesz itt ugyanis olyan adat is gazdagon, amely először lát napvilágot… A következő szám pedig nem kevésbé érdekes lesz, mert az R/15 reptéri földi állomás is szerepel majd benne.

R14-01

A Magyar királyi Honvédség és az ipar közös híradástechnikai fejlesztései közül kiemelkedik két, közel azonos szerkezetű rádióállomás, az R/4-a és az R/14, melyeket parancsnoki feladatokra terveztek.

A Haditechnikai Intézet 1933-ban kezdte meg a fegyvernemek felszerelésének korszerűsítését. A 10 Wattos R/7 (Kisrádióállomás) és a gyalogsági csapatrádióként szolgáló 1,5 / 3 Wattos R/3 után, a páncélos csapatok vezetése részére terveztek egy új, R/4-a jelű rádióállomást, melynek műszaki követelményeit Kerényi István dolgozta ki a Rumpelles Kornél tábornok által vezetett Haditechnikai Intézetnél. Kerényi István: A Magyar katonai rádiózás hőskora című könyvében megemlékezik a Magyar Királyi Honvédség R/4-a rádiójáról, melyet egyébként a 2014-es Évkönyvben, a Magyar harckocsirádiók című cikkben már említettünk.

R14-02

Kerényi szerint az volt az elképzelés, hogy egy páncélos egység parancsnoka két frekvencián két alegységgel, vagy alárendeltekkel és elöljáróval tarthasson kapcsolatot. Ez az igény más hadseregeknél is jelentkezett, de általában két rádióval oldották meg a feladatot. Ezt látjuk a német páncélosok, vagy az angol-amerikai harckocsik rádiófelszerelésénél.

A Haditechnikai Intézet és a Standard RT. a maga nemében páratlan megoldást választott, közös dobozban egyesítette a kétféle készüléket úgy, hogy az adócsövekre (váltakozva) közép- és rövidhullámú rezgőkört lehetett csatlakoztatni. Megtakarították egy külön adókészülék helyét és költségét… Működési frekvenciái 840-2300 kHz (ez egyezett az R/4 – R/7-el) és 2500-5010 kHz, ez utóbbi sávon talált kapcsolatot a 2570-2760 kHz-ig működő, R/5 rádiókkal.

A magyar Honvédség felszerelésének modernizációja a II. Világháború megindulása (1939. szeptember 1.) után kapott új lendületet, a német hadi- sikerek nyomán felértékelődtek a páncélos harckocsik, a repülők és a rádióhíradás… A hadvezetés új eszközöket igényelt, különösen a Légierő, ahol a repülőgépekben hosszú és rövidhullámú rádiók egyaránt szerepet kaptak.

Utalnánk tegnapi cikkünkre, amelyben az eredeti HTI dokumentációk alapján oszlattunk el számos közkeletű félreértést. Érdemes tehát olykor visszaolvasni azért, hogy ne keveredjen össze a fejünkben a sok adat. 🙂

Elsősorban repülőtereken volt szükség olyan rádiókészülékekre, melyek jelentős teljesítménnyel mindkét hullámsávon használhatók voltak és megbízható kapcsolatot tartottak a repülőgépekkel. A Haditechnikai Intézet által kiadott számozás szerint R/11-től R/14-ig számozták a Légierő rádiókészülékeit, a repülőtéri rádióállomás kapta az R/14 jelzést és a Standard Rt. az R/4-a készülék módosításával gyorsan legyártotta, mivel a tápegység és a rezgőkörök kivételével a rádiók minden porcikája változatlan maradt. A tápegység gyártását viszont átadták a Telefongyárnak. (7.)

Az ezredparancsnokságok általában húsz Wattos R/7a, a hadosztályok ötven Wattos R/8-a rádióállomásai a Keleti hadszíntér méreteihez nem bizonyultak elegendőnek, a hosszú-rövid hullámon működő száz Watt teljesítményű rádióállomás iránt megjelent az igény a szárazföldi (gépesített gyalogos) csapatok vezetésében is, ahol a legfontosabb szempontként a híradás megbízhatóságát értékelték és ez rövidhullámon nem volt mindig kielégítő.

Bár számozása szerint az R/14 rádióállomás a Légierő részére készült, az 1942-ben rendelt százhatvankét darab R/14 tápegység, vagy az 1944-ben rendelt hatvanhét darab komplett állomás arra enged következtetni, hogy nem csak a Légierő használta. Ennyi repülőterünk ugyanis nem volt…

40

A HTI könyv szerint az R/14 ára gépjármű nélkül huszonhat ezer pengő volt 1942. végén. Az adó-vevőt a Standard, a Telefongyár az egyenirányítót, a Szalay-féle cég a kapcsolószekrényt, a Ganz a dinamót a Csonka János Gépgyár a benzinmotort míg a Híradó Szertár az antennákat készítette el. Az 1943. elején papírra vetett kimutatás alapján addig összesen tizenkilenc darab készült belőle. Ahogy a HTI könyv fogalmaz, a szabad gyártási kapacitást és a nyersanyagok meglétét feltételezve a rendeléstől számított tizedik hónap után tíz darab/hó példányt lehet várni. Mint olvasható, Ford három tonnás gépkocsiba került.

43

Lengyel Endre nyá. híradó ezredes írja „A magyar katonai rádiózás hőskora” egyik fejezetében, hogy a magasabb parancsnokságok, illetve a békehelyőrségben visszamaradt törzsek (un. Kerületi Parancsnokságok) R/14 készülékeit az Önkéntes Híradó Női Munkaszolgálat kiképzett távírászai kezelték.

Nem találtuk az R/14 készülék rendszerbe állításának idejét, de bizonyos mértékig árulkodó a VKF iratjegyzékének 1940. május 30-i keltezésű bejegyzése: „Az R/14 rádióra vonatkozó követelmények tárgyában”. (7) A gyártás nyilván a követelmények tisztázása után indulhatott, vélhetően 1940 végén, 1941 elején. Az egyetlen konkrét adat, amit találtunk, 1943 márciusi keltezésű: a Légierő kapott tíz darab R/14-et, Rába Afi kocsira szerelve, aggregátor utánfutóval. (4.) Dr. Jáky József, aki ebben az időben, a Mérnöki Továbbképző Intézet szervezésében tartott előadást Katonai Rádiótechnika címen, mint használatban lévő és a gyalogsági csapatoknál is alkalmazott rádióállomást említi. (2.)

Figyelem! Az, hogy Dénes Om bizonyos vonatkozásokban mást ír, mint ami a HTI könyvben szerepel, ne tévesszen meg senkit. A kiadvány 1943. elején jött ki a nyomdából, azaz 1942-ben állították össze, azokat a viszonyokat tükrözi. A nyomdai átfutás a háborús viszonyok között csöppet hosszabb volt, mint a békében – így talán nem tévedünk nagyot, ha a műben fellelhető utalások alapján úgy véljük, a HTI kiadványt október-november fordulóján zárták le. Továbbá azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az (akkoriban igencsak gyors ütemben zajló) élet gyakorlatilag folyton felülírta a szándékokat…

Rába Afi Rába Afi híradókocsi

A készüléket a Standard Villamossági RT. gyártotta, az előlapok sok eleme a korábbi Standard gyártmányokról, az 1939-es R/7-a készülékről és az R/4-a-ról származik: finombeállítók, műszerek, kiemelő fogantyúk, frekvencia utánállító szerelvények stb. azonosak. Ugyanakkor a készülék egyedi és különleges: nem találni hasonlót sem a rendkívül sok készüléket alkalmazó angol-amerikai, sem egyéb, pl. német arzenálban. A két frekvenciasávra készült adó egy dobozban és az egyidejűleg két frekvenciát figyelő vevők, ritkaságnak számítanak. Az R/14 azonban alapvetően különbözött elődjétől a tápfeszültség ellátásban, mivel hálózati üzemre tervezték. Elhelyezését, súlya és terjedelme miatt, zárt gépkocsira képzelték el, áramellátását utánfutóra elhelyezett benzinmotoros áramfejlesztő biztosította.

R14-03

Az egyetlen megmaradt R/14-es a híradó múzeumban látható.

A háború utáni generáció számára természetes, hogy egy rádióállomás áramellátását benzinmotoros áramfejlesztőről oldják meg. A 30-as évek hadmérnökei másképpen gondolkodtak, számukra az akkumulátoros-forgóátalakítós áramellátás volt megfelelő, mint például az R/7-nél. Az R/7 benzinmotoros áramfejlesztőit nem a rádió táplálására, hanem az akkumulátorok töltésére használták. A táprendszer addig volt működőképes, amíg a rádiót harckocsin vagy gépjárművön alkalmazták, de sátorban, épületben csak addig működött, amíg az akkumulátorok bírták, gondoskodni kellett az akkumulátorok töltéséről. Ehhez a megoldáshoz képest újszerűnek számított a motoros áramfejlesztőről történő táplálás.

Adóberendezés

A kifejlesztett magyar R/14 rádióállomás, az R/4-a-hoz elvi megoldásában és külsejében hasonló konstrukció lett, OS 12/500 oszcillátorával és OS125/2000 típusú adócsövével – 1400V anódfeszültség mellett – maximum kilencven Watt nagyfrekvenciás energiát tudott az antennának átadni, bár névleg száz Wattosnak nevezték.

 R14-04

R/14 adó elvi kapcsolása

A rajzból látható, hogy egy középső egységben helyezték el az oszcillátor, végerősítő és modulátor csöveket, ugyanakkor a hozzájuk tartozó rezgőköröket a középrészhez kétoldalt csatlakozó egységek tartalmazták. A kétféle, rövid és hosszabbhullámú rezgőköröket felváltva lehetett az oszcillátor és végcső elektródáira kapcsolni, továbbá az is látszik, hogy a két hullámhosszra két külön antenna szolgált.

Frekvenciasávok: Hosszú hullámú – 300-1500 kHz-ig, (30-186 fsz.)

Rövid hullámú – 2524-4984 kHz-ig. (1001-1067 fsz.)

(Az 1500 kHz-től 2500 kHz-ig terjedő sáv kimaradt. )

Vevőkészülék

A vevőnél a helytakarékosság kevésbé szembetűnő, a két hullámhosszra két külön vevőkészüléket alkalmaztak, csak a hangfrekvenciás fokozat közös, de egy ötlet itt is jelentkezett: az 5. ábrán jól követhető, hogy a két vevőkészülékből érkező hangfrekvenciás jel közösítve lett és mindkét jelet az előerősítő cső vezérlőrácsára küldték. A távírász egyszerre két irányban figyelt, a hallgatóban mindkét vevő hangja egyidejűleg volt hallható. A távírász munkáját jelentősen egyszerűsítette és gyorsította, hogy egyetlen átkapcsolással rádióhálót vagy rádióirányt válthatott.

R14-05

R/14 vevő középrész kapcsolása

A vevők középfrekvenciáit, hosszúhullámra 245 kHz, rövidhullámra 463 kHz-re választották, csövezésüket EF8, 2db ECH3, 2db EBF2 csőből állították össze, a középrész ECH3 és EL2Z elektroncsöveket tartalmazott.

R14-06

A képen jól látható a két egyforma vevő és a középrész

A tápegység és a benzinmotoros áramfejlesztő lehetővé tették, hogy a rádióállomás harckocsitól vagy gépjárműtől függetlenül, akár épületben is üzemeltethető legyen, azonban takarékossági okokból a vevő részére a tápegységbe beépítettek egy vibrátoros anódpótlót és rendszeresítettek akkumulátorokat is. Ez azért volt szükséges, hogy a rádióállomás készenléti (figyelő) üzemmódjában – a vevők részére – ne kelljen üzemeltetni a benzinmotort.

R14-07

A rövidhullámú vevőnek nem csak külseje, hanem kapcsolási rajza is egyezett az R/4-a-val

Antennák

Az R/14 rádióállomás antennáival is különbözött az R/4a-tól, külön hosszú és külön rövidhullámú magasantennákat terveztek hozzá. A hosszúhullámú antenna, az 1932-ben rendszeresített R/8 antenna 17,5 méterre kitolható Magirus-féle teleszkópos árbocaira épült, ezeket 38 méterre kellett felállítani egymástól és kettős T-antennát feszítettek közéjük.

A rövidhullámú antenna két darab 7 tagú, 5,25 méter magas csőárboc közé lett feszítve. A két árbocot 20 méterre állították egymástól és a sugárzó hossza 16 méterre adódott. Érdekes volt az antenna betáplálása: a V-alakban kettéosztott tápvonallal egymástól 8 méterre szimmetrikusan táplálták a sugárzót.

Mindkét antennához ajánlott volt az ellensúly alkalmazása. A hosszúhullámú ellensúlyokat a földre fektették, a rövidhullámú, 1 méter magasságban a két árboc közé lett feszítve.

R14-08

Ez a rajz gyakorlatilag az első kép olvashatóbb átírása.

Az antennák között kell megemlítenünk a 41.M. Hegyiantennát, melyet lényegében tíz méteres botantennaként (körsugárzóként) alkalmaztak.

Légvédelmi változat

Az R/14-et gyakorlatilag parancsnokságok és repülőterek részére rendszeresítették, ugyanakkor készült belőle – hosszúhullám nélküli – R/14L jelzésű un. „Légvédelmi” változat a kerületi Légó-központok részére, kizárólag a rövidhullámú sávra. (Fotó balra.)

R14LA Tápegység, a középrészek, beszélő készlet, a rövidhullámú adó és vevő azonosak voltak az R/14-el, sőt a csőváz egy része is, csupán a középrésztől balra lévő hosszúhullámú részt hagyták el. Antennaként az R/14 rövidhullámú antennáját alkalmazták.

Távrábeszélő

Említést érdemel az R/14L-hez konstruált távrábeszélő készülék. Ilyen készüléket a háború végén már az R/3 csapatrádiókhoz is rendszeresítettek, mert a szovjet bemérők adatai alapján gyakran kaptak aknatüzet a rádióállomások. Egykori R/3 kezelők elmondták, gyakorta kilométerre kellett települniük a zászlóaljparancsnoktól, mert az nem engedte, hogy a vezetési pont közelében maradjanak…

Repülőtereken más szempontok is érvényesültek. A repülésirányítónak a fel/leszállópálya közelében kellett tartózkodnia akár toronyban, akár sátorban, viszont a rádióállomás a négy oszlop közé feszített magas antennáival nem települhetett a felszállópályánál, hanem csak biztonságos távolságban, valahol oldalt. Ezért volt szükség a távrábeszélő alkalmazására.

A parancsnokságot négyeres nehézkábel kötötte össze az adóházzal, vagy adókocsival, ami két érpárt jelentett. A teljes kiszolgáláshoz (adott-vett hangok és az átkapcsoló áramkör) azonban három érpárra volt szükség. A két végponton középkivezetéses átvivő-csévéket alkalmaztak (ezeket a távolsági telefonvonalaknál a Posta nagy számban használta) és un. „fantom” áramkört hoztak létre, mely ellátta a szükséges harmadik feladatot is.

R-14L-1

Az olasz rokon-készülék

Mint említettük az R/14 fejlesztésének előzménye az R/4-a rendszeresítése volt, melynek kísérleti kipróbálását és vizsgálatait 1934 – 1936. között végezték a Haditechnikai Intézetnél.

A magyar és olasz Haditechnikai Intézetek közötti együttműködési megállapodás értelmében, kétévenként került sor rádiós eredményeik kölcsönös bemutatására. 1936-ban, a nyár végén érkeztek olasz tisztek a Haditechnikai Intézetbe, ahol bemutatták részükre a frissen elkészült és speciális gépkocsiba épített R/4-a rádióállomást. (1.) Jáky és Kerényi (írásaikból kiérezhetően) büszkék voltak erre a rádióra, mely névleg 100 W-os teljesítményével hatékony rádióállomásnak számított.

Ma már nem könnyű kideríteni, hogy az olaszok csak egyszerűen átvették az ötletet, vagy megvásárolták a licencet, annyi bizonyos, hogy 1942-ben az olasz légierőnél is alkalmaztak egy hasonló készüléket, Biga RT 320 típusnéven, egy kétkerekű utánfutóra épített mozgó rádióállomáshoz. Ez az R/4-a illetve R/14 egyetlen külföldi rokon készüléke, amit találtunk…

Biga-1

Biga-2

A Biga-ban elhelyezett A/310 típusú adókészülék egyik oldalán 240 kHz-től 441 kHz-ig hangolható hosszúhullámú, míg másik oldalán 1071 – 8570 kHz-ig hangolható rövidhullámú rezgőköröket tartalmazott. Az olasz légierőnek szüksége volt ilyen (földi) készülékre, mert a repülőgépeken hosszú és rövidhullámú rádiók egyaránt dolgoztak. A Biga tehát repülőtéri állomás lett.

Biga-3

A Biga adójának kapcsolási rajza

Természetesen voltak jelentős eltérések a magyarok készülékétől: a két hullámsávra, különálló vevőket alkalmaztak és az adó-teljesítmény a magyar készülékhez képest kétszeres, azaz névleg 200W lett. (Bár az olasz leírás kétszázötven Wattot említ, a két darab ellenütembe kapcsolt Philips P.C 1,5/100 típusú cső, teljesen kihajtva sem tudott ennyit.)

További érdekességként említjük, hogy létezett a Bigának hosszú-középhullámú változata, melyet többek között műsorszórónak használtak a háború alatt. (8.)

– o –

Ahogy a háború fogyasztotta a gépjármű és rádió állományt, a HM évről évre emelt számban rendelte az ipartól a Rába Afi gépkocsira telepített R/14 rádióállomásokat, így 1944-ben 67 (!) darabot. Ez utóbbiak azonban már nem készültek el. (4.)

A magyar R/14 lenyűgözően érdekes készülékéből két megmaradt példányról tudunk, az egyik példány (tápegység nélkül) jelenleg is megtekinthető a Hadtörténelmi Múzeum kiállításán.

Dénes Om emzúton fejezi ki köszönetét a Hadtörténeti Intézet Könyvtárának, valamint Damasek Péter és Surányi Ferenc uraknak.

S akkor zárásként jöjjön az R/12F!

Az R/12F egy elavult földi reptéri állomás volt. Lényegében a már bemutatott R/12 állomás kiegészítéseként működött egy külön vevővel, földi antennákkal és áramforrásokkal. Antennái 32 M 17,5 méter magas hosszúhullámú T, a 36 M 5,25 méteres RH hosszú-T és a vevőnek az 5,25 méteres L. Áramforrása a 32 M benzinmotorral hajtott generátor volt. A fémkeretbe rugósan beépített rádiót két fő kezelte, telepítése negyven percet vett igénybe. Összsúlya megközelítette a négyszáz kilogrammot. Az akkumulátorok egy töltéssel öt órát tudtak üzemelni. A rádiót a Standard, a kapcsolókat a Szalay-cég, a generátort és a motort a Csonka János Gépgyár míg az antennákat a Híradószertár készítette, ára hatezer-hétszáz pengő volt. A teljes rendelt mennyiség pontos száma jelenleg nem ismert, de nem lehetett több húsz-harminc darabnál.

48

A Dénes által írt anyag irodalomjegyzéke:

1. Kerényi István-Lengyel Endre: A magyar katonai rádiózás hőskora.

Magyar Honvédség kiadványa. 1995.

2. Dr. Jáky József: Katonai rádiótechnika.

Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. Budapest, 1944.

3. Di Franco Soresini: La Biga RT. 310.

La radio e la guerra. Mose Edizioni. 2003.

4. Varga Imre: Híradó gépkocsik a Magyar Királyi Honvédségben.

Katonaújság, 2012. október. Hermanos kiadó, Szeged.

5. Ideiglenes Híradó felszerelési utasítás. 21/4. füzet.

R/14. és R/14L. Rádiókészülék.

M. KIR. HM. Kiadványa. Bp. 1944.

6. Seres Tóth Dezső: Rádiós voltam a Donnál.

Militaria Történelmi Hagyományőrző és

Hadisírgondozó Alapítvány kiadása. Bp.

7. Surányi Ferenc: Telefongyár története, Katonai gyártmányok.

VKF levél „Hiánypótlás” tárgyában. (Internetről)

8. Internetről: History off radio Slovenia

On the Italian part of occupied territory, a special Ljubljana district was set up. The radio station was taken over by the Italian company Ente Italiano Audizione Radiofoniche (EIAR). The station was equipped with a new mid- wavelength transmitter Biga, and the studios were moved to the newly outfitted premises at present-day Cankarjeva Street.

Mára ennyit, de érkezik a folytatás!

Baráti 73!

HA8BDE Dénes

és

HA5CBM Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .