Az élő klub definíciómat már ismeritek. Akkor írtam róla, amikor szerb vendégünk volt Az élő klub definíciója – YU1WJ Goran látogatása. Most is volt egy külföldi vendégünk EA5IGV Manuel személyében, akit magyar felesége kísért el 28-án a klub Őzike úti QTH-jára. Szerencséje volt, szerencsénk volt, hogy éppen ekkor látogattak Budapestre. De szerencse ez? Nem biztos, hogy csak az.
Manuel azt írta, és most csütörtökön személyesen is elmondta nekünk, hogy a BFRK klub honlapjához hasonlót nem nagyon talált Budapesten. Ennek nagyon sok összetevője lehet. Az első, hogy nagyon jól elkészített lap ez már régen. Nyugodtam dicsérhetem, mert ebbe én is csak belecsöppentem. Manuel-ék otthon elhatározták, hogy ezt a klubot szeretnék meglátogatni, és csütörtök délelőtt, ahogy ígérték meg is érkeztek. EA5IGV évekig katonaként szolgált a műszakiaknál, ma kamion sofőr.
HA7PTY Pityesz követve a klub hagyományait arra a csütörtökre szervezte az év végi bulit, amikor a MOM éteres óévbúcsúztatója is szokott lenni. Megkérte HA5OGR-t, hogy készítsen finom ebédet, amit Lajos jó szokásához híven meg is tett. Korán reggel már megérkeztek hárman HA7EO Attilával, elindították a fűtést az egész klubban, és a bográcsban is forrt már a vörösboros pörkölt, amikor megérkeztem. A rossz idő miatt kellett fedett helyre húzódni a bográccsal, de a jó végeredményt ez semmiben nem befolyásolta. Mindenki elégedett volt HA5OGR Lajos főztjével.
Megmutattuk EA5IGV-nek és feleségének Klaudiának az oktató termet, a központi klubszobát a rádiós szobával, és láthatták, hogy nagy a nyüzsgés a HA5KDR klubban.
Az alábbi kép az oktató teremben akkor készült, amikor HA5DON István antenna bemutatót tartott a többieknek, egy kifejezetten a mágneses hurokantennához való illesztő segítségével. István mellett a kép bal oldalán felhívom a figyelmet HA2MV Sanyira, aki ugyancsak először járt a klubban, s akivel éppen aktuális volt már a találkozásom, mert sok QSO-nk volt távírón, még a régi HA5BDU hívójelemmel is 1999-ben, de eddig személyesen nem volt szerencsénk egymáshoz.
Örülök, hogy Sanyi élt HA5TBN Dani felajánlásával, és elkísérte őt a klubba. Nagyon jót beszélgettem Sanyival! HA2MV több QSO-t is csinált az óévbúcsúztatón Dani régi HeathKit csöves rádiójával.
Visszatérve EA5IGV-ékre, HA5OGR Lajos gyorsan megszervezett egy spanyol QSO-t Manuelnek a DMR hálózaton keresztül, amit a képen láthatóan külföldi vendégünk nagyon élvezett:
Több klubtársunk is kalauzolta a vendégünket, és igyekezett mindenki egy kicsi szeletet bemutatni tevékenységeinkből. Manuel-nek tetszett a Zil teherautó belseje, mivel hasonló, de már újabb berendezésekkel dolgozott a hazájában. A végén ő állt elő egy meglepetéssel számunkra. Készített egy kétnyelvű emléket a HA5KDR számára, amit a klubelnök át is vett a házaspártól:
A szokásos csoportképet is elkészítettük az R137-es Zil előtt. Nagyon örültünk, hogy körünkben volt vendégként a fiatalabb korosztályhoz tartozó HA3LMR Laci édesapjával HA3JO Jóskával Pécsről.
Miután spanyol-magyar vendégpárosunk elment, még sokáig folytatódott a BFRK-s óévbúcsúztató. Nekem nagyon tetszett HA5LUI Lajos és HG6PTZ Tamás SunSDR2 élő bemutatója, amit az oktatóteremben tartottak. Volt már SDR rádiókkal dolgom, sok éve építettem is egy FireFly kit-et, az Elecraft rádiók jó része is SDR alapú, de mint HA5LUI lelkes előadásában elmondta, ez az orosz fejlesztésű berendezés az igen gyors bemeneti digitalizáló és feldolgozó egységével tűnik ki a többi közül, és még sem tartozik a legdrágább berendezések közé.
A fejlett grafikus működtető szoftvere a megvásárolt készülékben fut nagyrészt, és mintegy stream-ként kerül csak ip hálózaton a megjelenítő számítógépbe, amit már a felhasználónak kell biztosítania. A távíró billentyűzése történhet közvetlenül a SunSDR2 dobozban, de történhet hálózaton keresztül is. Én az előbbit próbáltam ki, pedig a távoli verzió is izgat nagyon, mert meggyőződésem, hogy a HA5KDR HAMnet-es törekvéseinek egy fontos felhasználása lehet a távoli rádiós működtetés!
A kis rádió alig több, mint 10 watt kimenőteljesítményen üzemelt, de szinte az első állomás meghallott, amikor a CQ-jára válaszoltam. T77C állomásnak 3,518 MHz-en egy két visszakérdezése után sikerült jól levennie a hívójelemet, így sikerült az első QSO-m evvel a rádióval.
A kísérlet közben persze meg kellett tanulnom a grafikus működtető programnak is a kezelését, de ebben Lajos és Tamás készségesen segítettek.
Később csatlakoztam HA5AS Ákos, HG5CUT Tibor és HA5FET Tiborék társaságához, akik szorgalmasan keresgélték a MOM-Jászsági BUÉK aktivitás operátorait 2 méteren FM-ben. Nagy örömömre sikerült nekem is felköszöntenem MOM klubbéli barátaimat.
A HA5KDR klubban HA5OGR Lajos és HA7PTY Pityesz maradtak reggelig, ahol reggel az alábbi kép fogadta Őket, a Sváb-hegyen behavazott.
. December 28-án a vendégekkel együtt 25-en voltunk az Őzike út 37/A-ban.
73! de HA4AA András
Itt látható EA5IGV Manuel meglepetés ajándéka:
Az évbúcsúztatón készült képek a galériában is megtekinthetők: katt ide!