Erkki OH5SW látogatása a HA5KDR-ben

Nekem a legjobban az ikrek tetszettek a látogatásban. Erkki ugyanis elhozta két 13 éves iker fiú unokáját. Nagyon természetesen viselkedtek, tudnak angolul is tisztelettudóak, visszafogottak voltak, de amikor játszottak, igazi gyerekek maradtak. Erkki nem erőszakolta rájuk, hogy legyenek rádióamatőrök. Nekik hagyja meg a döntést. A látogatást talán ezért is kérte a klubba.

Először összehasonlítottunk egy SDR és egy analóg RH rádiót. Megfigyeltük a hangjukat, a digitális zavar tűrésüket (miközben egy GSM telefon kommunikációja zajlott és bezavart az analóg rádióba). Elmondtam nekik, hogy az ő telefonjuk is tartalmaz több SDR rádiót.
Folytatás

Be’ régen vártuk már: R-30 II. rész HA8BDE tollából

Már-már elvonási tüneteink voltak – bár igaz, ezeket jól csökkentette a minapi őrségi túra a hagyományőrző határőrökkel. Viszont az hétfőn zárult – ma pedig már péntek van, így ismét belecsapunk a lecsóba, s közöljük HA8BDE Balás B. Dénes kiváló technikatörténészünk R-30-as lomhalomról szóló írásának második részét. Mivel ez egy hosszú anyag, így érdemes visszanézni – pláne annak fényében, hogy a köztes időben civil dolgokat is górcső alá veszünk…

A Kisvakondnak is tetszik!

Folytatás

HG70HATAR – HG70BORDER

A hagyományőrző határőrökkel minap véget ért nyugati (őrségi) túránk igen remek kikapcsolódást nyújtott. Túl azon, hogy számtalan eredeti gépjárművel jártuk be az egykor szigorúan őrzött zónát, még rengeteget is rádióztunk. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mert csak éjjel esett – s akkor ugye vagy aludtunk, vagy a „termes” műhelykocsiból lovagoltuk meg az éter hullámait. Az összeköttetésekről hamarosan „anzixot” küldünk. Az alábbi – lehetőség szerint rövid – képes összefoglaló erősen szubjektív elemeket tartalmaz, ennek megfelelően kéretik olvasni.

Az egész akció a határőrizet megszilárdulásának hetvenedik, a Határőrség Országos Parancsnokságának megalakulásának hatvanadik, és megszűnésének tizedik évfordulója kapcsán szerveződött.

Anga Andris akcióban!

Antennarendszer viharos háttér előtt, kora esti fényekkel (Sopronkövesd)

Folytatás

R-107 táp egyszerűen by HA5IKS

Bizonyára olcsósága és (természetesen) szépsége okán, sok amatőr polcán, ne adj Isten pincéjében megtalálható hazánk egyik legelterjedtebb katonai rádiója, az R-107 valamelyik verziója. Sajnos a csekély teljesítménye (egy Watt) valamint kizárólagos üzemmódja (FM) miatt amatőr rádiónak csak korlátozottan alkalmas, így nem lett mindenki kedvence, kevés példány van napi használatban, azok is inkább csak az „ápoltak” köreiben. Ennek ellenére azért sokszor jó lenne elővenni az öreg zöld lomot, hogy legalább a kondikat megjárassuk benne és ne hagyjuk veszni az enyészetnek. Ugyanakkor tápellátása néha bizony bonyolulttá tud válni. Jelen kis cikkünk ehhez kíván segítséget nyújtani, egy egyszerű, mondhatni „filléres” tápegység ismertetésével.

(Zárójelben jegyezzük meg: tudjuk, régen jelentkeztünk, de mentségünkre szolgáljon, hogy a nyugati határ mentén tartózkodtunk, ahol egy remek, kitelepüléssel egybekötött emléktúrán vettünk részt. Az erről szóló írásos és képes beszámoló – he nem jön semmi közbe – holnap kerül ki a honlapunkra.)

Ez bizony működik! (HA5IKS István)

Folytatás