UVB-76 Pesten?!

UVB-76, avagy zavar 144,575 MHz-en?

Több mint egy tucat hete esténként ahogy szkennel a rádióm, mindig megáll a 144,575 MHz-en. Hallottam másoktól is hogy felfigyeltek az érdekes adásra. A megfigyelésem pontos helye JN97ML lokátor kocka. Én csak egy jelet hallok mindig, de Pestről volt visszajelzés hogy onnan két adót hallanak, s mintha egymásnak válaszolgatnának.


Számítógéppel rögzítettem egy adássorozatot. A képen látható, hogy a számunkra „hasznos jel viszonylag kisebb szinttel jön mint maga az FM zaj. Egy-egy periódus hossza változó, a néhány másodpercestől egészen a több mint egy percig tarthat. Folytatás

Don-kanyar

2012. június 16.

Tisztelt Rádióamatőr Barátunk!

Mielőtt elolvasod ezt a posztot, kérlek szánj pár percet az alábbi cikkre. Így megérted, pontosan miről szól expedíciónk.

Magyar Hírlap. Boris és Serge

A HA5KDR Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub csapata nagy lépésre szánta el magát, s úgy döntött, a hetven éves évforduló alkalmából megkísérel bejelentkezni a Don-folyó partjáról, egy olyan városból, amelyben 1942-43-ban elődeink is harcoltak. Liski a 2. Magyar hadsereg legdélibb védősávjában fekszik, ottani barátaink megengedték nekünk, hogy használjuk az állomásukat.
Folytatás

BURABU 2012. Csepel-sziget

Hétvégén BURABU !      A hagyományokhoz híven klubunk idén is jelenlétével emeli a rendezvény színvonalát. Igaz most nem tartunk sem bemutatókat sem kiállításokat most csak magunkat ” a la natur” visszük.
A program szerint előgardenpartyt szervezünk klubunk Oktatási Centrumában az  Őzike utcában. Ide már pénteken délelőtt felmegyünk és a kellemest a hasznossal vegyítve töltjük az időt. Délután 5-6 óra körül kerékpárokkal legurulunk a hegyről Csepelre a Hollandi útra. Tehát már péntek este bekapcsolódunk a BURABU vérkeringésébe. Szombat egész napra valami hasznos programot csak találunk magunknak, ha mást nem a büfénél biztosan megtalálhatóak leszünk. A vasárnapi zárást nagy valószínűséggel nem várjuk meg, majd szombaton este-éjszaka angolosan távozunk.

Tibor  hg5cut

Új tagjaink

Rendben lezajlott a 2012 évi közgyűlésünk az újonnan birtokbavett Őzike utcai rádióállomásunkon. Szeretettel üdvözöljük a klubban új tagjainkat: HA5UA Lacit, HA7FM Michaelt, Andikát és (3 év után hivatalosan is) HA2NON Norbit.

Változások voltak a tisztségviselők között is, HG5OJG Gergőt HA5CBM Miki váltotta a titkári poszton, Gergő mint elnökségi tag vesz részt a klub további munkájában. A felügyelő bizottság élére HA5LC Péter került, tagjai HA7PC Karesz és HA2NON Norbi lettek. Szakosztályaink száma is megnövekedett, a változásokat a szakosztályok oldalon lehet megtekinteni.

Éves tagdíjunk 24000 forintra emelkedett, mivel már két állomást is fenn kell tartanunk (és rövidesen indul a harmadik állomásunk is). Továbbá bankot fogunk váltani, kérjük, hogy a régi, Banco Popolarés bankszámlánkra már ne utaljon senki semmit, amint megvan az új számlaszám, feltesszük az oldalra.

Adó 1%

Idén 2012. május 10.-ig határozhatjuk meg, hogy milyen szervezetnek adjuk adónk 1%-át. Adományozd ezt a Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klubnak, így a pénz biztosan értelmes dolgokra lesz elköltve (rádiók, antennák, állomásfelújítás, oktatási anyagok), nem teszi zsebre senki!

A nyilatkozatot legegyszerűbben az ÁNYK (AbevJava) programmal adhatod le, a 11EGYSZA nyomtatvány telepítésével és kitöltésével (ügyfélkapu elérés kell az egész procedúrához).

Szervezetünk adószámát, egyéb adatait a kapcsolat menüpont alatt találhatod meg. Köszönjük!